Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika The Vampire Diaries – Véget ért a negyedik évad

The Vampire Diaries – Véget ért a negyedik évad

40
Oszd meg!

Mielőtt leültem nézni a The Vampire Diaries negyedik évadának fináléját, gondolatban már meg is volt a bevezetőm, hogy mit írok majd a kritikában. Valahogy ezt akartam: “Elegendő egy király finálé ahhoz, hogy elfelejtsem a sorozat egész évados gyengélkedését? Csak azért, mert jól ért véget a szezon, máris jobb színben tűnik fel az egész?“… Ez lett volna A TERV… Mert az igazat megvallva a múlt heti rész a korábbiak színvonalához képest egész jó volt, ráadásul olyan kiírásokat is olvastam, még Auiselliótól is, miszerint Julie Plec-asszonyság egy zseni. Miután pedig véget ért a finálé szomorúan konstatáltam azt, hogy Julie Plec még véletlenül sem zseni, csak Buffy és Angel rajongó, és van pofája lenyúlni Joss Whedon ötleteit…

Graduation

Igazából döbbenetesnek tartom azt, hogy egy évad alatt ennyire meg tudjon változni egy sorozatról alkotott kép. Három évig a Vámpírnaplókat tartottam a legjobb országos drámának, mert egyszerűen olyan sokszor döbbentett és sokkolt a sorozat, és nagyon minőségi szórakozásnak tartottam azt. Jó, a harmadik évadnál már én is tapasztaltam a gyengeségre utaló jeleket, de valahogy mégis, azt még sikerült jól összerakniuk. Viszont amióta Kevin Williamson elment, egyre jobban látszik, hogy Julie Plec-asszonyság egyedül képtelen kordában tartani a sorozatot. Már a negyedik évad is horribilis lett, és úgy tűnik, ezt a nézők is észrevették. Az utóbbi hetekben a 18-49es demó már “csak” 1.0-ás adatokat hoz, a holott korábban 1.6 és 1.3 közötti adatokat produkált. Ráadásul a netes kritikák is egyre rosszabbak, már a nézőknek sem elég a guilty pleasure faktor, különösen az első két évad minőségének a fényében. A soron következő ötödik évad vélhetően még gyengébb lesz, mint a mostani volt, hiszen Julie Plec viszi majd a The Originals c. TVD Spin-offot is, ráadásul a The Tomorrow People készítésében is részt vesz… Most spoileresen a fináléról, ha még nem láttad, ne olvass tovább.

Graduation

Bármennyire is nem tetszett a finálé, azért egy-két jó pontja akadt, például érzelmi síkon nagyon jól működött. Érzelem alatt pedig nem a szerelmet értem. A halott barátok visszahozása nagyon jó ötlet volt, a Lexi és Stefan, valamint Damon és Alaric közötti jeleneteket nagyon szerettem, de ahogy Jeremy, Alaric és Elena a rész elején együtt üldögéltek és beszélgettek, az is nagyon megható lett. Ezek a pillanatok dobták csak fel az évadzárót, mert ettől eltekintve szerintem totális csőd volt. Már maga a gondolat, hogy itt van Mystic Fallsban majdnem az összes bosszúra lihegő ellenfél, de a főhősök a ballagásra rohannak, ami persze gond nélkül lezajlik, és még csak Caroline rokonait se öli meg senki. Na ne már! A ballagás egyetlen pozitív része Klaus belépője volt, azt sikerült hatásosra megalkotniuk, de ezen túl az egészet ostobaságnak tartottam.

Graduation

A halottak visszatérését mellesleg gyorsan lezavarták, és ha Bonnie végleg halott marad, akkor elégedett is leszek. Úgy érzem kihozták a karakteréből a maximumot, ettől több szerintem már nincs Bonnie-ban, mindenesetre azt tudjuk, hogy Mystic Fallsban nem halnak meg úgy igazán a főbb szereplők. Úgy fest Jeremy él, azért jár a pacsi, remélem életben is hagyják. Sokáig szórakoztak azzal is, hogy “ki kapja meg a gyógyírt”, aztán Katherine torkán dugta le Elena, és igazából nem értem mi ebben a nagy WFT. Mármint, Katherine szeret vámpír lenni, és annyi barátja meg ismerőse van, valamelyik majd átváltoztatja őt, maximum nem lesz annyira erős, de attól még ugyanolyan ravasz marad. Szóval, bullshit az egész, még úgy is, hogy a képernyőn a “két” Nina Dobrev harcát tök jól megoldották.

Graduation

Választ kaptunk pár régi kérdésre is, például kiderült a hasonmások eredete. Ha jól értelmeztem, akkor Silas hozta létre a gyógyírt, azért, mert halhatatlan volt. Viszont minden varázslatnak ára van (aka Once upon a time), ezért önmagából létrehozott egy árnyékmást (hasonmás), aki ugye halandó. Ergó Silas eredeti arca az Elenáé Stefanéezek szerint pedig Elena (és Katherine) Stefan őse nem más, mint Silas. Gondolom ennek még később nagyobb jelentőséget tulajdonítanak majd. Ami viszont az évadzáróban a legjobban feldühített, az ahogy Plec-asszonyság lelopta az Angel harmadik évados fináléjának az ötletét. Annak idején Angelt is bezárták, majd étlen-szomjan a vízbe vetették, és ugyanez tette Silas is Stefannal, akire gondolom majd fél évad után rá találnak. Azért ilyen nyíltan lopni, hát az nagyon durva, kíváncsi vagyok mit reagál majd Joss Whedon, amikor megtudja. Mennyire undorító már ennyire ötletet lopni? Nagyon gáz ez a Pelc-asszony!

TVD Klaus

Értékelés: 1/10 +1 (Rebekah & Matt) +1 (mert Jeremy él)
Azok után, hogy ilyen kaliberű ötletet lopott, a kreátor végképp leírta magát nálam. És igen, tudom, nem írtam a “I love you Damon” jelenetről sem, de őszintén szólva letojom már a szerelmi háromszöget. Ellenben a Matt & Rebekah páros cuki volt. Viszont mindent összevetve szánalmas volt az évadzáró, és remélem Plec nagyon szégyelli magát. Már nagyon kasza szinten van nálam a sorozat és fogalmam sincs mi tart még mindig mellette. Mert az ötödik évad nyitásánál is ott leszek, emiatt kezdem úgy érezni, hogy mazoista vagyok…

40 Hozzászólások

  1. Ú, hát megint így lepontoztad? :S Szerintem egy 10/7-est mindenképp megér, nekem végülis tetszett, bár érzelmeket nemigen váltott ki bennem (talán kivétel Damon/Elena jelenete). Szerintem megint túl szigorú voltál, és most ahogy látom, sokaknak bejött ez a rész.

    • Erre hét pontot? LOL. Nagyon tündi-bündi világban élnek itt a sorozat szereplők. Ott van egy rakat dühös vadász, egy csomó bosszúra éhes vámpír, boszorkány, de nyugiban lezajlik a ballagás, nem rendeznek vérfürdőt, és még egy vámpírt sem ölnek meg? Ugyanmár! Még így is túl kedves voltam szerintem.

      Az ötletlopás pedig tényleg túltesz mindenen. És persze, hogy sokaknak bejött ez a rész. “I láv jjjjjjjjjjúúúúúúúúúúúúúúúúúú dééééééééééééémön”

      • Hát, kinek mi tetszik, az hogy neked nem jött be, még nem jelenti azt, hogy rossz is volt (a spin-off résszel egyetértettem veled, de ezzel nem, bocsi). Meg én se vettem fel annyira ezt a lopás dolgot, egyetértek Dodival, akarva-akaratlanul mindenki lopja az ötleteket egymástól. És azt sem hiszem, h Damon miatt szeretik ezt a részt, mert fiúk is írták ki fb-n, h tetszett nekik, és nem hiszem, h melegek lennének, bár ki tudja :D

        • Minden hozzászólásom előtt képzeld oda a “szerintem” szócskát :) Ergó, szerintem rossz volt ez a rész, de ez csak saját vélemény, ami a saját meglátásaimon alapul, akárcsak a tiétek. :)

          Logikusan belegondolva meg, rossz értékelési szint meg nincs, mert mindenki saját maga dönti el azt, hogy mi mennyire jött be neki.

          • Persze, persze, csak veled olyan jó vitatkozni :D a legtöbbször különbözik a véleményünk, és azért is szeretek mindig idejárni, mert várom, hogy miben mondunk megint ellen egymásnak.

          • Ígérem, megpróbálom ezt a jó szokást továbbra is tartani. Mármint, a “vitatkozást” :)

  2. “Ergó Silas eredeti arca az Elenáé, ezek szerint pedig Elena (és Katherine) őse nem más, mint Silas. ” Ezt picit félreétetted :) Silas igazi arca Stefané, és Stefan Silas hasonmása.

  3. Érdekes, hogy ezzel jössz h ellopta az ötleteket. De most komolyan szerinted hányan emlékeznek még arra :D ???? Nah meg a mai világban úgyis minden a másolásról szól, bele értve a zeneipart is :) Én ezt nem tartom akkora bűnnek.

    Viszont Klaus és Caroline <3 TVD egy nagy nulla lesz Klaus nélkül :((((

    • Kit érdekel hányan emlékeznek még arra? Én emlékszem, és még biztos sokan emlékeznek rá. Undorító, hogy ugyanilyen ötletet, kábé ugyanabban a megvalósításban lopnak el. Szánalom a köbön.

  4. Silas árnyékmása nem Stefan? Amúgy meg nekem tetszett a rész,minden benne volt ami kell. Ha lopott Plec az viszont gáz…

  5. Ez nem “ha lopott”. Nézd meg az Angel harmadik évados fináléjának az utolsó perceit. Oké, ott koporsót használtak meg láncokat, de a lényeg akkor is ugyanaz.

  6. Én úgy gondolom, hogy ahogy a gyógyír készítésnek is volt “átka” úgy a bevevésnek is. Szerintem aki bevette utána nem lehet következmények nélkül újra vámpír/vérfarkas stb. (persze lehet nem jól gondolom).
    A részről annyit, hogy untam………… Matt és Rebekah favorit volt most és Klaus – Caroline is. (rohadj meg Julie a Tyleroddal). A Stefan-Elena-Damon annyira hidegen hagy hogy azt elmondani nem tudom. A Silas-Stefan se vágott földhöz, konkréten nem is érdekel. Stefant úgyse írják ki, szóval a tengerbe vetésének se súlya, se értelme nincs.
    Az évadzáró rész 2/10, az évadé meg 1,5/10. Nálam most eljött a KASZÁS, köszönöm a volt jó 3 évadot, azokat újranézem. Esetleg belenézek a 5.évad első részébe, ha lesz róla pozitív kritika. Mielőtt valaki nekem esik, ez az én véleményem, lehet másnak tetszett, azoknak örülök. :)
    Ezután öröm volt nézni a Beauty &Beast finálét, az legalább tetszett. :D

  7. Sajnálom hogy megint ezt kell írnom de megint nem értek egyet veled. Szerintem jól lepontoztad és ahogy múltkor Klaustól kérted úgy kérem tőled is hogy fogad el a mi véleményünket is. Már az sem tetszett hogy itt írogattad az örömödet Bonnie halálával kapcsolatban. A lopással kapcsolatban meg egyetértek veled.

    • Miért ne fogadnám el a véleményetek? Ízlésről felesleges vitatkozni :)

      Bonnie-val kapcsolatból, szerintem esélytelen, hogy hosszútávon halott legyen, rajta kívül másnak nincs ereje és lehetősége Silas ellen.

  8. Hát, akárki akármit mond, nekem tetszett a finálé. Persze az igaz, hogy volt a sok dühös legyilkolt vámpír/hibrid/boszorkány… de ha mindig ilyeneken gondolkodnék akkor sose élveznék semmit.

  9. Tömören,gyönyörön kedves Tibi: A kritikád kritikán aluli. Oly sok szép dolgot írnék neked, de már erre a pár mondatra is pazaroltam a drága időmet.

  10. Nekem tetszett a rész. Nem azt mondom, hogy teljesen elégedett voltam, de azért jó volt. Az én szememben jó, hogy Damont választotta végre valahára. Carolne-Klaus páros is nagyon aranyos volt, de úgyhiszem, hogy ebből nem lesz semmi.
    Ezt a hasomás dolgot pedig nem érttettem a végén, de azt a jelenetet majd megnézem majd még egyszer.
    Én Juli helyében inkább Lexit hoztam volna vissza nem Jeremyt. Jeremyből nem tudom mit lehetne kihozni még.
    A lopás dologról pedig, én láttam az Angelt végig és ha te nem mondod, hogy abban is ez volt a vég, akkor eszembe sem jút, meg még most sem emlékszek a jelenetre. Nem tudom te mikor nézted végig az Angelt, de ha mostanában akkor valószínüleg azért emlékszel. Én nem mostanában néztem meg, pedig ha jól emlékszem nem is egyszer láttam.

    • Én is kb így gondolom a dolgokat :) Bár én örülök Jeremynek de Lexie is jó lett volna, vagy Alaric. Ha választani lehet természtesen Alaricot választottam volna.

    • Már nagyon rég láttam az Angelt, az ötödik évadot meg még mindig nem. Viszont magát a jelenetet sose felejtem el, mert olyan sokszor ismételte meg a Viasat 3, és mindig vártam, hogy kimentik majd szerencsétlen Angelt a tengerből.

      Maga a sztori amúgy az volt, hogy SPOILER SPOILER SPOILER Angel fia, aki hirtelen felnőtt (egy másik dimenzióban), visszatér egy Angelre vadászó vadásszal, és együtt zárják őt be, megkötözve egy koporsóba, és úgy hajítják őt a vízbe. SPOILER VÉGE.

      Az emlékezetes jeleneteket az ember megjegyzi, én legalábbis mindenképp. És ezek szerint Julie Plec is…

  11. A végét nem nagyon értettem, de nem baj, majd később úgyis kibontják. Hát igen, elég gáz (és dögunalmas) volt ez a ballagás. Azért a Vámpírnaplóktól egy kicsit többet várna az ember ennyi év után. Az egyetlen jelenet, amit ÉN IS megkönnyeztem, az Lexi eltűnése volt a kocsiból: hát nem tudom, hogy miért de ott meg kellett állítanom, mert konkrétan zokogtam. :D

  12. szerintem ezen a lapon az 5.01 kap egy 0.0023/10-es értékelést..meg se lepődnék :D nekem 1/10 azt jelentené, hogy belekezdek, de annyira bűnrossz, hogy végig se nézem.. én is 7/10-et adok neki, és a vége ütött… és Ági: a sorozat nézik fiúk is, akik nem melegek.. nem is tudom hogy jött ez ide :D

    • Te jó ég, ne érts félre! :D Arra értettem, hogy Tibi azt mondta, azért tetszett sokaknak ez a rész, mert sokan Áj Láv Démön-lázban égnek. Erre mondtam azt, hogy sok fiútól hallottam, hogy mennyire jó volt a finálé, és ők biztos nem Damon felsőtestéért voltak oda :D

      • Vágom én.. :D Nekem az Elena a földön fekszik és fellibben a szoknyája.. legjobb rész volt :P :P Nina formás combjait ki nem veszi észre?? :D

          • nyilván téged nem annyira “izgatott fel” az a rész :D viccen kívűl: én észreveszek ilyeneket, mert annyira kevés ilyen van, hogy na.. férfiak meg állandóan félmeztelenkednek, a nők meg nem :/ kár

  13. Én konkrétan rohadt ideges lettem a rész megnézése után de anynira kb hogy azthittem elvisz a mentő..én még ilyen rohadt szar évadzárót nem láttam…számomra kb itt halt meg a vámpirnaplók.ez egy jó sorozat volt valamikor..kész ennyi..ekora szart??gyerekek..ez már nekem sok..julie plec egy nyomorult baromállat aki ide-oda dobálja a labdát stelena és delana közt és közben azon élvezkedik hogy melyik tábor szisszen fel de eközben a normális sztoryline-ok kibontásával esetleg mellékkarakterek továbbfejesztésével(ha már egyszer behozta őket..)nem foglalkozik..konkrétan mi szarnak kelett viszajönnie a sok halott vámpirnak,hibridnek boszinak és stbnek ha nem csináltak semmit és kb 1 pec utánn ki lettek iktatva???alexander si ott ült a kocsinál aztán azon csodálkozott hoyg hova fejlődödtt a világ??most tééényleg??téényleg???jeremyt minek ölte meg julie az évad folyamán ha most meg viszahozta???hogy legyen megint kivel sakkban tartani elenát?majd megint lesz kit tuszul ejetni meg mindenféle szar,..hogy unom én már ezt!!!elena érzései is minek lettek kikapcsolva ha pár résszel később vissza lett belé erőszakolva?…arrol meg uyge nem is beszélve hoyg már a végletekig unom már a stelena-delena drámát..rohadtul hányok már tőle(én mindig is stelena voltam de julie már azt si agyoncsapta mikor elena a szakitás után pár órával damon alá feküdt..)ha lesz is még stelena nemhiszem hoyg fogok neki valaha örülni az állando csiki csuki után..a kövi évad is mi a szarrol fog szolni?delena majd pár részig örömködik,szivárvány,vattacukor meg unikornisok aztán jön a: hol van bonnie?meghalt?mivan upsz nemá..aztán a :valami baj van stefannal olyan fura nem?hol van stefan?whaat?trollface… különben is mi ez a szarság hogy stefan silas hasonmása?ekkora szart?éééédes istenem!!!miez már megnt?jah meg megint hogy stefan cseszik rá?a 2.évad végén őt viszi el klaus hogy ujra kihozza belőle a rippert most meg leküldik egy ládában a bánya fenekére?nemáááá..hattaaaaaalmasat csalodtam és azthiszem lehuztam a rolót..kaszálnom kéne de soha semmit nem kaszáltam bármennyire szar is volt majd belenézek az 5.évadba de abszolut nem tud már érdekelni hogy mi lesz és mi nem lesz az 5.ik évadban..szerettem volna szerelmi 3szög mentesen nézni a sorozatot ami régen nagy fodulatokkal votl tele de mostmár egyre lejebb süllyed… az odaát legalább egy nagyonjó évadfinálét produkált pedig az már 8.évadját tapossa…!

    • Annak azért örülök, hogy nem csak nekem volt rossz szájízem a finálé után. Azzal pedig amit írsz, nagyrészt egyet is értek. Jeremy tényleg a sakkban tartásra jó, a Stefanos dologgal se tudom mit akarnak már megint. Á, inkább végig se gondolom :)

  14. Nekem nem annyira jött be a mostani rész, mint az előző (4.22), most még a Damon és Elena jelenetnek sem tudtam úgy örülni. Legszívesebben beletekertem volna abba a “Nem sajnálom…” részbe. Viszont Klaus számomra javított az epizód minőségén, na jó, még Rebekah is, ahogyan megmentette Matt életét. Az, hogy behoztak még egy hasonmásos vonalat… Nem tudtam sírjak vagy röhögjek – e, hogy majd eljátszák ugyanazokat, amiket eddig láthattunk, csak más szereplőkkel. Ja, és én örülök annak, hogy Katherine kapta meg a gyógyírt, mármint a könyvhöz képest így is jól jártunk, mert ott meg *dobpergés és SPOILER a könyv olvasóinak* Damon változik vissza. Mondjuk, nem hiszem, hogy Plec olyan egyszerűen megoldaná a Katherine vámpírrá változtatása kérdését.
    Amúgy csak nekem van olyan érzésem, hogy az ötödik évad lesz az utolsó? Kicsit örülök is meg nem is, ennek a megérzésemnek…

    • Ha csak a nézettséget nézzük, akkor sok van még a Vámpírnaplókban. Az előző évad még 1.2 és 1.5 közötti demók között futott, ez a szezon ősszel 1.3 és 1.1, tavasszal pedig 1.0-ás átlagot hozott. Ergó ha a nézettség csökkenését vesszük figyelembe, jövőre a 0.8-0.9 körüli átlag várható, aztán 0.5 és így tovább.
      Annak idején a 90210 is hozott 1.0 feletti adatokat, és 0.2-nél fejezte be a pályafutását. Szerintem a TVD is le fog süllyedni 0.2-es demóra.

      • Hát én a 0.2 – t biztosan nem várom meg. Már az ötödik évadnak is csak egy esélyt adok… Így is csoda, hogy végig néztem a negyediket. Te jó ég, hányszor mondogattam az epizódok nézése közben, hogy: “nem bírom tovább, nem bírom tovább”.

  15. Most nem kezdek el vitatkozni, hogy mennyire nincs igazad sok dologgal kapcsolatban, az Angel-es ötletlopáshoz meg em tudok hozzászólni, mert kb 9 részt láttam abból a sorozatból, úgyhogy inkább a kritikádra mondok egy kritikát, vagyis egy észrevétel, amit mostanában egyre többször észreveszek, de itt pláne nagyon bántotta a szememet, hogy rosszul/rossz értelmezésben használod a szavakat. Itt pl. a “Már a negyedik évad is horribilis lett” mondatban, a horribilis szót nem értem, hogy miért használod, vagy mit akarsz ezzel mondani, mert ennek így nincs értelme.

    • Nem értem mi a probléma a “horribilis” szóval. Itt erre akartam utalni, hogy a negyedik évad is horror/rossz/ lett, de szerintem átjött a mondandóm.

      Kritikával meg tényleg felesleges vitatkozni, mert mindenki másképp látja a dolgokat. Plusz, én vagyok mindig az az egy rohadt “fogorvos” a tízből, aki nem ajánlja azt a drága fogkrémet :D

      • de csak a TVD-nél :D nem akarom megmondani neked, mit nézz és mit ne, de szerintem el se kezd az 5. évadot, mert előre látom az 0.5/10-es kritikád az 5×01-ről.. magadat is felhúzód majd a részen… szóval szerintem időt spórolsz vele, ha kihagyod :D

  16. nekem meg az tetszik,hogy a sok dühös fan,rögtön neked ugrik ,hogy ‘mit képzeldsz tibi,ez egy fantasztikus rész volt,temesd el magad élve,mert nem fogadod el a kritikáinkat’ közben ez a reakció ugyancsak nem kritika elfogadás:3 óó,a sok okos magyar ember,imádlak titeket<3 ami viszont lehangoló,én is az vagyok:( és én is megyek,eltemetem magam élve,mert már rohadtul utálom a hasonmásokat,meg a helycserés-támadásokat,és az egész sorozatot úgy ah van:/ awkward.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here