Aranymosás 2013 – “A gyilkos áldozat” 2. részlet

    12
    Oszd meg!

    Már hónapok óta folyamatosan zajlik az Aranymosás Irodalmi Pályázat, a Könyvmolyképző Kiadó szervezésében. Akárcsak tavaly, idén is sikerült bejutnom a top40-be, a Kiadó pedig az oldalán nemrég tette közzé a regényem harmadik illetve negyedik fejezetét. A szabályok egyébként egyszerűek, május végéig folyamatosan kikerülnek a bekért művekből a részletek, eközben a lektorok elolvassák a teljes kéziratot, és döntenek a sorsáról. Idén újítás, hogy az olvasók lájkkal jutalmazhatják az adott fejezetet, így aki a legtöbb voksot gyűjti, annak automatikusan megjelenhet az írása, éppen ezért örülnék ám egy-két támogató voksnak :)

    A második részlet ezen a linken olvasható, ma reggel át is szaladtam rajta. Olyan furcsa ezt így olvasni ezen az oldalon, leginkább azért, mert amikor írtam hónapokkal ezelőtt, akkor még tök jónak tűnt az egész, most viszont már szemet szúrnak a hibák. Amint javításra kerül a sor, az elit környezet megy a csudába, elveszi az egész realitását, plusz van még egy csomó ötletem arra, hogy lehetne jobbá tenni. Szóval, ezt amolyan “vázlat”-ként kezeljétek, én is megpróbálok úgy tenni, csak szomorkodom, hogy egy ilyen rangos versenybe egy olyan művel neveztem, amire nem lehetek száz százalékosan büszke. Mindegy is, ez van, ezt kell szeretni. És akkor akit érdekel, a itt elolvashatja :)

    Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Félbeszakítom a válaszadást

    Please enter your comment!
    Please enter your name here