Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika In The Flesh – Véget ért az első évad

In The Flesh – Véget ért az első évad

9
Oszd meg!

Csak három rész adatott meg az In The Flesh című angol zombi-sorozat első évadának, a folytatásról pedig egyelőre nincs biztos hír. Szerencsére egy viszonylagos lezárást befigyelt a végén, pár nem várt fordulattal egyetemben. A legtöbb dolgot már leírtam az előző kritikámban a sorozatról, és azt hittem, ahhoz már nem nagyon fogok tudni hozzátenni semmit, hát, alaposan tévedtem. Alapjaiban rengette meg a sorozat világát a finálé, ami tényleg annyi WTF momentummal volt telepakolva, amennyit elképzelni sem tudtam volna. Ez tényleg egy olyan széria, amit mindenkinek látni kell, és még azoknak is, akik nem szeretik a zombis dolgokat. Itt nincs annyira túlpörgetve a téma, mint másutt, pozitívumként pedig más módon közelítik meg az élőhalottak problematikáját. Mivel sajnos csak három rész, simán megtekinthető akár egybe is, szóval ugorjatok csak neki. Innen spoileresen folytatom, szóval csak az olvasson tovább, aki már látta a finálét.

in the flesh rick dead

Azt hiszem az tetszett a legjobban az egész sorozatban, hogy nem nyomtak az orrom elé tényeket, hanem csupán információkat csepegtettek, és hagyták, hadd rakjam össze magam az egészet. Ez szerintem annyira angolos, és azt hiszem ez a momentum volt az, ami miatt a annyira bejött a sorozat. Másutt simán kimondták volna szavakkal, Kieren meleg, és Rick is az, de nem, itt olyan finoman utalgattak rá, ami maga volt a művészet. Az a jelenet a végén, Kieren és az anyja között a barlangban, az egyszerűen gyönyörű volt. Ahogy a nő szelíden utalgatott rá, hogy túlfogja élni Ren majd Rick elvesztését, mert ő is túlélte amikor meghalt élete első szerelme. De az is, ahogy Amy és Jem utalgatott a dologra szépen, csendesen az nagyon bejött. Külön érdekes adalék volt Bill mondókája, miszerint nyolc éve ki van tiltva Kieren a házból, mert válogatás cd-t adott Ricknek. Szóval, ezek az angolos célozgatások, az aprócska utalások, hát ezek tették igazán jóvá és érdekessé az egész sorozatot. Tudjátok, mint amikor a Pindúr Pandúrokban Plutónium professzor összekevert minden jót, de a Pindúr Pandúrok csak úgy születhettek meg, amikor bekerült a titkos formula, az x-vegyszer… (Oké, ezért a hasonlatért fejek fognak hullani. Mármint, az enyém :))

In-the-flesh-1.03-rick-dead

Ami a finálé történetét illeti, hát nagyon eseménydús volt. Rick halála teljesen megrázott, a jelenet, amikor Kieren rájön, és ahogy Billhez rohan revansot venni, hát az maga volt a csoda. Olyan erős színészi játékot mutatott ott be Luke Newberry, amit nem győztem csodálni. Le a kalappal a srác előtt. Külön tetszett az is, ahogy visszatért bosszút állni az első részből az idős pasi, akinek a feleségét anno kivégezte Bill. Őszintén szólva, egyáltalán nem bánom Bill halálát, még úgy sem, hogy nem ő volt a felelős Rick megöléséért, hanem az a gonosz pap. Nagyon durvának tartom, hogy a vallás és a papság még mindig milyen befolyással tud lenni az emberekre, de ahogy észreveszem, már egyre kevésbé játszanak szerepet, remélem ez a tendencia pedig csak csökkenni fog. Az viszont ahogy a pap a háttérből irányította a szálakat, nagyon pöpec volt minden szempontból, és teszem hozzá, teljesen reális is. Ha lesz második évad, a pap tuti nagy szerepet fog majd kapni benne. Visszatérve még a rész fő jelenetére, külön imádtam ahogy Rick anyja őrültként nekiront Billnek, annyira életszerű volt az egész, pláne az, ahogy Bill végül rájött arra, hogy mit tett, és már nem hozhatja helyre a hibáit. Bármennyire is örültem volna, ha Rick és Ren boldogan ellovagolhatnak a naplementében, belátom, Rick megölésével sokkal jobb lett az egész, és ettől olyan valóságszagúbb lett az a sztori, aminek zombik a fő(bb) szereplői.

In-the-flesh-1.03-framing-2

Ahogy írtam, szerintem megtörtént a lezárás, csak pár olyan függő dolgot kaptunk, amire persze még bőven építhetik a folytatást. Az egyik ugye az élőhalottak lázadása, vagyis az a weboldal avagy szekta, amit felkeresett ugye Amy is, a másik pedig a pap, aki a folytatásban nagyon központi alak lehet. Viszont, ezek nélkül is teljesen egyben van az egész, és a legtöbb kérdésemre meg is jött a megfelelő válasz. Nagyon felkavaró volt ez a finálé, tele olyan kőkemény drámai és érzelmes jelenetekkel, amiket öröm volt nézni. Nem csak Rick halála körüli mizéria, hanem az is, amint Ren családjában végre helyreállt a béke, és úgy tűnik tovább tudnak már lépni azon, hogy Ren öngyilkos lett. Végül is, talán pont ez volt a lényeg, a srác és a család is megkapta a második esélyt az életre, ebben a különös világban.

In-the-flesh-1.03-framing

Értékelés: 10/10
Nem tudom, de igazából nem is akarom a maximális pontszámtól kevesebbre értékelni azt, amit láttam. Mondanék én szívesen hibákat, de egy sem jut eszembe, hiszen még a legkisebb mellékszereplőkkel is történtek érdekes dolgok, és mindenki meg tudta mutatni egy oldalát. Külön jó ötlet volt, ahogy befestették a részlegesen halottak házait, a ketrecbe zárt, talán fertőzött pasi szála is érdekfeszítő volt és persze kőkemény társadalomkritika. Tényleg úgy éreztem, hogy a fináléban mindenki megkapta a maga pár percét az csillogásra. Habár sajnáltam Ricket és persze Kierent is, mégis … ez így volt jó. Mondanom sem kell, nagyon vágyom egy új évadra, remélem, lesz majd még. De ha mégse lenne, ez a három rész nagyon jó volt, és szép emlékként fog megmaradni majd az emlékezetemben.

2748 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok

9 Hozzászólások

  1. Egy szösszenet a folytatás esélyeiről: A sorozat kreátora Facebookon jelezte, hogy a friss nézettségi adatok fejében megkezdődtek a tárgyalások a BBC 3 csatornával a második évaddal kapcsolatosan. Persze ez még önmagában nem diadal, de ha a tárgyalások lezajlanak, akkor akár lehet is belőle valami. Az mindenesetre üdítő, hogy az In The Flesh hivatalos Facebook oldalát már több, mint 9 millióan lájkolták, tehát a netes népszerűség adott, ergó a BBC 3 nem csak a nézettséget kell, hogy figyelembe vegye, hanem az online értékesítési lehetőségeket is. Ujjakat tehát szorítsuk össze, a második évadból akár lehet is valami.

  2. Akkor most én is leírnám a véleményem az évadzáróról – természetesen ha megengeded -. Nehéz most tömör és értelmes szöveget megalkotnom, ugyanis nagyon sok érzés kavarog bennem ezzel az angol újdonsággal kapcsolatban. Először is abban tényleg teljesen igazad van, hogy a történetet lezárták, mert gondoltak arra az esetre, hogy mi van ha nem rendelik be a következő évadot (nem úgy mint például a The Ringer című sorozatnál, amit csak úgy elvágtak, bár az amerikai, de csak azért hoztam fel, hogy értsd a hasonlatom). Másodszor pedig én arra gondoltam (már így továbbfűzve azokat a bizonyos szálakat), hogy mi lenne ha a papnak tényleg igaza lenne és lenne egy második felkelés is. Mert akkor adva van a helyzet, hogy Bill is zombiként lófrálna a városban. Kezelés van, ha el tudnák fogni biztos megkapná és ez kellő büntetés lenne neki azért amit tett a fiával. Azzal, hogy a pap mondta a következő felkelésnél azok is felkelhetnek akik már egyszer visszatértek (tehát Rick) remélem, hogy tényleg bekövetkezik a várva várt momentum, hogy Rick és Ren egymásra találnak – bár lehet, hogy az már túl édes, nyálas lenne – Még valami mielőtt befejezném: Mi van veled Amy? A lány elhúzott a fenébe.. Miért? Kedvenc karakter erre bedől annak a “próféta” fickónak, akinek a szere – akár mennyire hatásos is – káros. Mindent egybevetve: a sorozat nálam 10/10 (nem csak ez az egy rész). Végig meg tudták tartani az eredetiségüket és végig fenn tudták tartani az érdeklődést – nem volt beletekerés mint egyes amerikai sorozatoknál – Én nagyon örülök, hogy rátaláltam a sorozatra és nagyon bízom a folytatásban. Ha nem akkor pedig remélem, hogy Luke Newberry nagyobb ismertségre fog szert tenni az In The Flesh által, ugyanis számomra nagyon jó színésznek bizonyult (nem csak ő a többiek is nagyon alakítottak.

    • Én mindig örülök annak, ha valaki leírja a véleményét, szóval sose kérj elnézést :)

      Az, amit írtál a papról, nekem eszembe se jutott, meg se fordult a fejemben az, hogy igaza lehet. Gondolom az, akinek az agyát kicsinálták már nem jöhetne vissza, így Rick se nagyon, de persze bármikor meglephetnének, és az írókból ki is nézném. Mindenesetre nem hinném, hogy lenne második felébredés.

      Amy elhúzása engem viszont nem lepett meg. Nála azért látni lehetett, hogy nem nagyon akar beilleszkedni. Nem sminkelte magát, nem rejtegette azt, hogy más. El akarta magát fogadtatni a közösséggel, és nem asszimilálódni, ezzel pont Ren ellentétje volt. Szerintem logikus, hogy olyanok között akar lenni, amilyen ő maga is. Ha logikusan belegondolsz Amy érzéseibe, szerintem érthető, miért ment el a szektához. Persze, idővel biztos megbánja majd – ez remek alapot nyújthat a második évadra is.

      Luke pedig, ah, tényleg sok jó szerepet kívánok neki, de elsősorban sorozatokban, a filmek olyan hamar véget érnek :)

  3. Gondolkodom,hogy mit érdemes a sorozatról írni, mert mostanában ez volt az egyetlen dráma, ami a maga majdnem teljes egy órájával lefoglalt. Talán a finálé lett a legjobb rész, mert tele volt megdöbbentő jelenetekkel kezdve a két haláltól. Ez aztán a dráma. A kedvenc jelenetem az volt, amikor Kieren beolvasott Billnek, és az azután történttel nagyon megleptek. Egy sorozatban általában egy-két jelenet van, amikor leesik az állam, de itt majdnem folyamatosan lent volt. Megfogott. Ezek az angolok tudnak valamit. Az emberi reakciókat szerintem hitelesen adják elő, ez főleg a színészeknek köszönhető. Plusz a társadalomkritikák, amibe ha belegondol az ember, hogy milyen aktuálisak még ma is. Oké, csak dicsérni tudom az egészet. Nincs rá egyetlen rossz szavam se. Remélem, a 2. évad összejön. Amúgy elég nagy baromság, hogy az első évad mindössze három részes.

    • Az angol sorozatok általában ilyenek, de ez érthető is, mert csak maximum 10 részes évadokat készítenek, így nem kell az időt húzniuk. Amerikában például a Scandal első évada – az országos ABC csatornán – nagyon király volt, naná, hét részben pörgősen elmesélték azt, amit tizenháromban akartak, de az ABC csökkentette a berendelést.

      Vagyis, ha kevés részt kell megcsinálni, úgy értelemszerűen a sztori is jobb, meg pörgősebb. Az viszont kétségkívül igaz, hogy az angoloknak van valami egyéni látásmódja a sorozataiknál, de persze ez akad az európai jellegből is.

      És ahogy írtad, nincs rá egyetlen rossz szó se. Még nekem se. … :D

  4. Durva mert nekem nem esett le a meleg szál. Még néztem is, hogy miért akadt volna ki egy válogatás cd-n? Most már így értem. Rick halálán és is meglepődtem, de az, hogy a saját apja ölte meg másodjárra.
    Arra a dologra én is kíváncsi vagyok, hogy azzal a szektás gyógyszeres dologgal mi lesz.. Ki tudja mi van benne, hogy ugye Kieren barátjának is visszahozta a zombiságát.

    A papp nagyon “ügyesen” fürkészte be a szálat Rick apjának fülébe.

    Nagyon remélem, hogy lesz második évad ugyanis tényleg többet lehet kihozni.

    • Gondolom az olyan gyógyszer lehet, ami azonnal semlegesíti annak az injekciónak a hatását, ami szinten tartja az agy működését :)

      Az pedig csak jó, ha nem esett le a meleg szál, mert ezek szerint olyan érzékletesen mutatták be, amire csak az angolok képesek. Mindenesetre a Facebook már ezerrel pörög a Rick & Kieren páros nevével. :)

  5. Szia. Nekem is nagyon tetszett ez a sorozat. Említetted hogy 9 millióan lájkolták a hivatalos oldalt, betudnád linkelni kérlek, mert én hiába keresem nem találom.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here