Megöltem anyámat – Egy francia filmremek

7

Szombaton láttam ezt a filmet, de még azóta is mondhatni a hatása alatt vagyok. Kicsit dühös is vagyok magamra azért, mert eredetileg bele se akartam nézni, lévén milyen hülye címe van már. Persze a filmben senki sem öli meg az anyját, csak onnan ered, hogy a főhős letagadja az anyját a gimiben, és azt hazudja, már meghalt, plusz lead egy házi dolgozatot hasonló címmel. Szóval ennyi az egész, de maga a film, nos, az sokkal több ennél. Rögtön kezdjük ott, hogy a főszereplőt alakító Xavier Dolan írta és rendezte az egészet, ráadásul a producere is ő volt a projektnek, ami több rangos díjat elnyert mindenféle fesztiválon, ráadásul Xavier csak 22 éves volt, amikor létrehozta ezt az egészet! Lenyűgöző, ugye?

megoltam-anyamat

A film a tizenhat éves Hubert (Xavier Dolan) életét követi nyomon, akit az édesanyja, Chantale (Anne Dorval) az őrületbe kerget. Nem szereti a nőt, aki képtelen úgy nevelni a fiát, ahogy azt kellene, ráadásul az apa sincs a képben, mert le sem tolja egykori családját. Hubert szó szerint gyűlöli az anyját, vagyis, ez így nem feltétlenül igaz, mert az egész filmben önmagával viaskodik arról, hogy szereti-e a nőt, vagy sem.

“Szeretem az anyámat, de legalább száz ember van, akit jobban szeretek, mint őt. Ha valaki mégis bánani merné őt, hát megölném, tudom, hogy képes lennék rá” – narrálja a főhős. Tulajdonképpen az egész film erre a különös párhuzamra épül, arra, ahogy küszködik Hubert és az anyja a kettejük közötti nem hétköznapi anya-fia kapcsolattal. Háttérzöngeként pedig ott szerepel még az, hogy Hubert homoszexuális, de utóbbi nem kap akkora jelentőséget, én legalábbis nem érzékeltem.

megoltam-anyamat3

Az anya-fia kapcsolatok mindig húzósak, és olyan sokfélék lehetnek, ezért is volt érdekes az, ahogy ez a film bemutatta az egyik formáját. Tele volt gyönyörű jelenetekkel anyáról és fiáról, amiket szó szerint öröm volt megnézni. A film egy pontján tulajdonképpen majdnem el is bőgtem magam. Hubert dühösen megkérdezi az anyjától: “Mit tennél, ha ma meghalnék?” aztán faképnél hagyja a nőt. Chantale pedig maga elé suttogva válaszol: “Holnap meghalnék“.

Annyira sokrétűen mutatja be ezt az egészet, teret engedve az anya és a fia különböző érzéseinek is. Nem foglal állást senki mellett, SPOILER nincs a film végén nagy összeborulás sem, csupán lépnek párat egymás irányába, SPOILER VÉGE aztán meg a többit a képzeletünkre bízzák. Azt hiszem ez pont így volt jó. Ami a meleg szálat illeti, hihető volt és realisztikus, és örültem annak, hogy nem a szexualitás irányába terelték az egészet. Jó volt, szép volt, pár év múlva megnézem majd újra.

Xavier Dolan megoltem anyamat

Értékelés: 8/10

A neten elég szélsőségesek a vélemények ezzel  filmmel kapcsolatban, a legtöbben vagy szeretik vagy utálják, és nem igazán látom az átmenetet. Ennek ellenére én tiszta szívből ajánlom a megtekintést mindenkinek, mert itt az anya és fia kapcsolat van a középpontba állítva.

Xavier Dolan pedig egy olyan figura, akire érdemes odafigyelni, olyan szinten tehetséges ez a srác, amire szavakat se nagyon találok.  Nagy jövő vár még rá.

5563 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



7 hozzászólás

  1. Nagyon meglepődtem, amikor megláttam, hogy írtál erről a filmről, de nagyon megörültem, mert ez az egyik kedvenc filmem! Ajánlom a másik két filmjét, azokat is nagyon szeretem: Les amours imaginaires és Laurence Anyways.

    • A Les amours imaginaires-t pont tegnap néztem meg az ajánlásodra, hát, nem tetszett annyira :/ Pláne ehhez képest tűnt gyengének, az a sok bla-bla duma közben, amikor a random fiúk és lányok a szerelmi fájdalmaikról meséltek. A Laurence Anyways-hez nem találtam feliratot, de amint meglesz biztos megnézem :)

      Amúgy sok meleg filmet nézek, és írni is szoktam róluk néha (http://media-addict.hu/tag/meleg-filmek/)

  2. Huh nem fogod elhinni,de pénteken láttam ezt a filmet és a Les amours imaginaires-t és gondoltam, hogy írok neked, hogy nézd meg mert isteni.
    Amúgy a pasi nagyon tud rendezni, nagyon király filmeket csinál.

    A lawrence is a listámon van csak időt kellene rá kerítenem.Zoli milyen a film?

  3. Én nagyon szeretem mind a három filmet, de talán a Les amours imaginaires a kedvencem. Ha már kérdezted a Laurence anyways-t, érdekes, én talán azt szeretem a három közül a legkevésbé. Nagyon érdekes az a film is, jó a rendezés, de nekem egyáltalán nem szimpatikus a főszereplő, és így a kettőjük kapcsolata sem jön be annyira, mert ugye arra épül az egész. Nézd meg, aztán majd írj!

    • Az a probléma, hogy nem találok hozzá rendes angol feliratot mert franciául nem értek sajnos :S Kíváncsi vagyok pedig a filmre nagyon.

Leave A Reply