Ma este Carrie naplója és Kertvárosba száműzve

    2
    Oszd meg!

    Őszintén bízom benne, hogy még időben szólok a két premier-sorozatról, amiket a Viasat 3 ajándékoz a nézőinek ma este. Jó, aláírom, a Suburgatory már megy az HBO Comedy műsorán, le is adták a teljes első évadot, de elég kevés embernek van meg az a csatorna, így a Viasat 3 tulajdonképpen országos premiert követett el. Sőt, volt olyan jó fej, hogy adott egy új címet is a sorozatnak, amire amúgy hatalmas szüksége volt, hiszen érthetetlen módon az HBO Comedy “A kondom el van vetve” címmel mutatta be. Utóbbi elvileg szójáték akart lenni, utalva Ceasar mondására, miszerint “A kocka el van vetve”, azaz ha tetszik, ha nem, végig kell csinálni a dolgot, a kockát pedig a kondom azért helyettesíti, mert Tessa a megtalált óvszer miatt lett A kertvárosba száműzve… De bármilyen frappáns is akart lenni a mozicsatorna, a Viasat 3 mérföldekkel rávert. A sorozatot amúgy ajánlom mindenkinek, és jól becsüljétek meg az első évad első részeit, mert onnan már csak rosszabb lett minden, ám a sajátos hangulata a második évadra is megmaradt. Ó, és elvileg új szinkront kaptak Tessáék, de ez majd csak ma este fog kiderülni száz százalékosan.

    Az este legnagyobb dobása azonban kétségkívül a Carrie naplója, amit a csatorna már hetek óta reklámoz. Remélem ütős nézettséget ér majd el a show, méghozzá azért, mert megérdemli. Az utóbbi hetekben nagyon megszerettem Carriet, mert aranyos és szerethető, még akkor is, ha nincs sok köze a Szex és New Yorkhoz. A klasszikussal akarják eladni, de Carrie megáll a saját lábán, és ez így van jól. Érkezik is majd egy kritika nemsokára, hiszen bőven van miről beszélni. Addig is, kezdjetek bele ti is a sorozatba, és hogy azt magyarul, vagy angolul teszitek, az már a ti döntésetek :)

    SZÓLJ HOZZÁ

    Please enter your comment!
    Please enter your name here