Pál Dénes szemei jöttek, láttak és győztek

19

Fogadjunk, hogy senkit sem ért meglepetésként a tegnap esti végeredmény. Pál Dénes szemei jöttek, láttak és győztek, de azért tegyük hozzá, a hangja is adott volt a diadalhoz. Mert tényleg van valami egyedi és különleges Dénes baritonjában, csak sokat kell még tanulnia ahhoz, hogy a “meg akarok halni” dalokon túl mást is jól közvetítsen a nézők felé.

Szabo Kimmel Tamas

A The Voice első – és vélhetően utolsó, – évada tehát tegnap este véget ért, és mit mondjak, nem fog hiányozni. Szabályszerűen majdnem rosszul lettem a villódzó fényektől, Szabó Kimmel Tamás bakijaitól a fülem kettéállt, ahogy Somló is már megint az idegeimre ment. Ráadásul annyira erősen nyomatták ezt a “szavazz, szavazzál már az Isten szerelmére” témát, hogy azt még nézni is rossz. Bármennyire is minőségi volt a műsor a párbaj adásoknál és az első élő műsorok alkalmával, köszönöm, de azt hiszem nem kérek többet belőle. Érkezzék tehát az utolsó kritika, a négy döntős és mestereik, duettpartnereik elemzésével.

Caramel es Mumajer Gajer Balint

Az, akiről nem szeretnék sokat mondani, az (Mű)Májer Gájer Bálint. Még soha nem volt senki sem annyira unszimpatikus egy tehetségkutatóban sem, mint Bálint, pedig ez nagy szó, mert volt itt rockerbarbie is. A teljesítményét se méltatom inkább, mert annyira irritál a pasi, ami az ítélőképességemet is befolyásolja. Caramel pedig bizonyította azt, hogy énekesnek nagyon király, olyan gyönyörűen énekelte el 2012 legjobb dalát, hogy még hallgatnom is öröm volt. Mármint, a szóló részét. Dukai Regina már annál gyengébbnek mutatkozott a számomra, ha nincs ott mögötte a női vokálosok erős hangja, akkor simán eltörpült volna (Mű)Májer mellett a Coca Cola felfedezettje, akinél jobban örültem volna, ha hű marad egyetlen slágeréhez, aminek címe: Most már befogom a szám. Egyébként, ha lesz még egy The Voice, remélem Caramel egyetlen barátja sem jelentkezik, mert akkor már előre lehet sejteni, ki virít majd mellette a döntőben a színpadon.

Somlo Tamas Weisz Viktor

Weisz Viktor előadásai továbbra is untatnak engem. Az a fajta énekes ő, akit meghallok, de nem kapom fel rá a fejem. Igaz, nem alszom el alatta, és elkapcsolni sem akarok. Egyszerűen ott van, énekel és kész. A Somlóval lévő duettje nem volt rossz, de leginkább azért, mert Somlót nagyon bénának találtam alatta. A sztárduettjében pedig annyira felejthető volt, igaz, Szulák Andrea sem erőltette meg magát, tőle viszont sokkal többet vártam volna, hiszen énekesnőként mindig is nagyon szerettem. Nem volt meglepő, hogy Weisz lett a negyedik, és az is teljesítmény, hogy idáig eleve eljuthatott. Somló pedig, szerencsétlenről beszéltem már eleget. Nem tehet arról, hogy öregségére már egy értelmes mondatot sem tud elmondani. Csak nekem ne kelljen hallanom.

Malek Andrea es Nador David

Nádor Dávid a döntőre érkezett meg igazán a műsorba, a tegnapi teljesítménye alapján Dávidnak kellett volna nyernie. A Bangó Margitos duettje nagyon szép volt, annyira éltek a színpadon, ráadásul olyan szépen énekelte végig Dávid a szóló részeit. Az önálló produkciója is nagyon tetszett. Amin a legjobban megdöbbentem, az a közös duett Malek Andreával. Azért, mert Malek Andi rettentő hamis volt, ellenben Dávid nem, és a tanítvány mentette meg a mesterét a totális lebőgéstől. Ha nem kormányozza olyan jól Nádor a duettet, teljesen nyilvánvalóvá vált volna Malek alkalmatlansága és hamissága, de azért aki fülelt, az így is meghallhatta. A tanítvány túlnőtt a mesterén? Van ez így. Sajnálom, hogy nem Nádor nyerte a műsort. Neki kellett volna.

Mezo Misi es Pal Denes

Ó, te szerencsétlen Pál Dénes. Nem lehet azért kellemes neki az, hogy egy kvázi énekversenyben mindenki a szemével meg a szépségével foglalkozik, de azt hiszem nem kell panaszkodnia miatta, hiszen a szemei megnyerték a műsort. Persze, mint feljebb írtam, Dénesnek hangja is van, csak azzal nem nagyon tudott meggyőzni. Amikor Agárdi Szilviával énekelt, akkor a vak lány továbbjutásáért drukkoltam, és a Veres Mónika és Pál Dénes párbaj során sem fért a fejembe az, hogy eshetett ki Mónika Dénes ellen. Mindegy, ez van, ezt kell szeretni, mindenesetre a tv2-nél is tudták, hogy csak Dénes nyerhet, ezért a The Voice végén még elénekeltették vele és Szilviával az új dalukat, ami vélhetően az Eurovíziós Dalfesztiválra is ki fog jutni – Dénes szemei megnyerik majd “A Dal”-t is. És emiatt csak azért nem vagyok szomorú, mert nem csak Dénes szemei, hanem a hangja sem rossz. Van benne valami. Csak az nekem nem elég. Illetve, felmerült bennem egy kérdés is: Ha az egész adás alatt rajta marad a napszemüveg, akkor is Pál Dénes lenne a The Voice győztese?

Pal Denes

Azt hiszem mást nem is tudok, és nem is akarok hozzáfűzni a The Voice záró adásához. Amit lehetett már leírtam, az összes adásról legalább ezer szóban értekeztem, pedig a legtöbb a felét sem érdemelte volna meg. Amit kellett leírtam, és azt is, amit nem. A gondolataim mindenesetre nyilvánosak, ahogy az is, hogy Pál Dénes lett Magyarország Hangja. Örülünk vagy sem, ez van, számomra a műsor győztese akkor is Veres Mónika. És Fatima. No meg Henderson Dávid. Nekik kellett volna győzni. De nincs igazság, pláne egy tehetségkutatóban, mert a The Voice első évadában nem – csak, – a hang, hanem a szemek is számítottak.

Veres Mónika volt az, akinek meg kellett volna nyernie a műsort. Neki nem - csak, - a szeme szép.Veres Mónika volt az, akinek meg kellett volna nyernie a műsort. Neki nem – csak, – a szeme szép.

1540 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok
Share.



19 hozzászólás

  1. Szilárd on

    Igen egyet értek,mondjuk örültem Pál Dénes győzelmének,de úgy akinek igazából meg kellet volna nyernie a voicet az Veres Mónika.Hát Caramel nagyon jó énekes de mint mentor és ember leszerepelt előttem,és remélem hogy soha nem lesz sehol semmilyen tehetségkutatóban semilyen zsűritag.Hát a fények engem is nagyon zavartak,többek között ezért is örülök hogy már vége van,operátorok munkájával sem vagyok meg elégedve,nekünk tévé nézőknek olyan volt az élősohw mint a mestereknek a vak meghallgatás mindent láttunk csak az énekeseket nem.És ha esetleg ha lesz voice 2évada,amin nagyon kicsi esélyt láttok rá,Isten óvjon meg minket hogy még egyszer Szabó Kimmel Tamás legyen a műsorvezető,bocsánat a kifejezésért de számomra Szabó Kimmel Tamás a műsorvezetők szégyene.

    • Hát ez behalás:

      “nekünk tévé nézőknek olyan volt az élősohw mint a mestereknek a vak meghallgatás”

      Ezen nagyon jót kacagtam :)

  2. Neked nem szimpatikus Gájer, nekem meg így az utolsó adásra szimpatikussá vált. És igen-igen jó volt Caramellel a duett, tényleg nem is rossz Caramelnek ez az új száma, noha ki nem állhatom a stílusát.
    Nádor és Bangó jók voltak, Pál Dénes szólója szuper volt, tök jól állt a napszemüveg neki, sztem férfiasabbnak nézett ki, így jobban bejött. Szinetárral alkotott duett viszont szörnyű volt.

  3. Hála Istennek, hogy vége van, bár ennyi adás alatt sajnos nem tudtuk normálisan megismerni a versenyzőket. Én nem örülök Pál Dénes győzelmének, és ha van egy kis esze, akkor ő sem. Tudom, hogy különleges hangja van, de azzal nem lehet mindent elénekelni. Misi profin csinálta a dolgokat, mindig olyan dalt adott neki, ami a hangjának megfelelő, de ez nekem kb. a második adás után már nem volt elég. Ugyan az a helyzet, mint azzal a sráccal, aki megnyerte a Csillag születik egyik szériáját, de csak azért, mert szakasztott olyan hangja volt, mint Máté Péternek. És hol is van ő most?

    Weisz – vagy Voive, esetleg Heinz – Viktor kezdetben nem volt szimpatikus, de megnyert magának. Többször is írtad, hogy nem tudod, valóban ide való-e, vagy csak olyan “falusi ki-mit-tud”-ot nyomat, de én erre azt mondom, hogy szeretném, ha olyan hangom lenne, mint neki. Hatalmas plusz pont neki, amiért szinte VÉGIG, az egész műsorban MAGYARUL ÉNEKELT. És Te mondjuk ezt soha nem említetted, pedig szerintem ez hatalmas dolog, nem is emlékszem, volt-e ilyenre példa. Bezzeg Gájer egy magyart sem énekelt, nyilván, mert nincs hangja.

    A duettek. Somlóé és Viktoré tetszett, a többié nem, mert a mesterek mindig leénekelték az énekesüket, pedig a párbaj múlt héten volt, nem most. Egyedül Somló adott teret a játékosának, és nem érdekel, hogy mennyit szapultuk szegény férfit, neki akkor is komoly múltja van. Néha nem értettem ugyan, hogy mit mond, de nem is bántam meg, hogy ott volt.

    Somló és Malek Andrea mondta ki azt a dolgot, amit én magam is gondolok, mármint Viktorral kapcsolatban. Tény, hogy az angol dal nem állt valami jól neki, de: megcsinálta, megoldotta a feladatot, és átlépte a saját árnyékát. Pál Dénes ilyet nem tett.

    Nálam a nyertes Viktor és Swartz Dávid. Minden héten újat tudott mutatni nekem, és megkedveltem. Ennyi. Örülök, hogy vége.

    • Jogos, ki kellett volna emelni, hogy szinte végig magyarul énekelt. Mert ez fontos dolog, és pozitív is, alig énekelnek magyarul a magyar tehetségkutatókban :/

  4. Az egyetlen adás volt, amit néztem (ezt sem az elejétől). Ha nem egy hete szerzek tudomást Nádor Dávid benn létéről, valószínűleg követtem volna a műsort, ugyanis az X-faktor óta vártam, hogy újra halljak felőle. Rettenetesen gyűlöltem akkor Nagy Ferót, hogy Dávid helyett azt a szerencsétlen Mariannt juttatta tovább a versenyben… Így az utolsó adásra én is leültem a tévé elé szurkolni a dobos fiúnak :)
    Imádom a hangját és a változatosságát, a négy döntős közül ő volt az egyetlen, aki tényleg minden stílusban megállta a helyét – márpedig elég sokat felsorakoztatott itt, ahogy a korábbi adások visszatekintéséből vagy épp a tegnapi produkcióiból kivettem. És nagyon szimpatikus volt nekem, hogy míg a verseny első két helyezettje fapofával állt az eredményhirdetés után, ő és Viktor vidáman táncikáltak. Így kell ezt lereagálni!

    A Viktorról írtakkal egyetértek; nem rossz a hangja, de nincs különösebb hatással az emberre.
    Bálint viselkedéséről nem tudok mit mondani, csak a te cikkeidből értesültem a dolgairól, viszont nagyon zavaró a számomra, hogy még ha mosolyog is annyira erőltetettnek tűnik a mimikája. De a hangjával abszolút nincs baj, ha stílusának megfelelő dalt kap, rohadt jól elő tudja adni. (A Robbie Williams-szám nem tetszett az előadásában). A mentor-duett pedig náluk volt a legerősebb, azzal simán lesöpörte a többieket, mert hogy…

    …Malek Andrea amúgy sem épp szimpatikus, de az az erőlködés, amivel próbálta elnyomni a saját mentoráltját a duettjükben, egyszerűen undorító volt. Persze Dávid szerintem ezerszer jobb előadó, de azért jó lett volna néha őt is hallani, nem csak azt, ahogy Andi üvöltözik! Az sem épp helyénvaló, hogy duettet énekelnek és Andi hátat fordít és otthagyja a partnerét a színpad közepén, mondjuk, hogy “kifelé énekel”, míg Dávid láthatóan igyekezett valamiféle kapcsolatot teremteni a dal közben Andival, ahogy kell is. Amúgy a “kedves” mentor öltözékétől a szemem kifolyt, minimum 2 mérettel volt kisebb, ahogy az a kis “fodrozódásokon” látszott és nővérem szerint olyan volt, mintha belelépett volna egy hal szájába és abban jelent volna meg :D
    Déneshez nem illett MCL-dal stílusa, és az, ahogy ott ült szinte mozdulatlanul Mező Misi mellett sem tette fényesebbé az előadást. (Amúgy tényleg szép a szeme, de nekem túlságosan ijesztő, nem illik a srác arcához és kifejezetten jobb volt, amíg rajta volt a napszemcsi, úgy még nekem is tetszett!)
    Viktorban pedig tényleg nincs semmi plusz, még Somló mellett sem.

    Az eredmény pedig… tudtuk, na. Még mi is a nővéremmel, holott ez volt az egyetlen adás, amit láttunk, de egyértelmű volt már, amint odakapcsoltunk. És jobban örültünk volna Nádor Dávidnak, aki sokoldalúbb tehetség, mert nálunk ez többet jelent, mint az, hogy miskolciak vagyunk mi is és ezért kell Pál Dénest szeretni. Pedig az ismerőseink körében ez nagyon ment. Ugyanakkor tényleg nem rossz a srác, ha belefutok Miskolcon egy INGYENES fellépésébe, még lehet meg is hallgatom, még talán szeretni is fogom idővel…

    Végszóként pedig: Nika♥

    • Tényleg, ahogy Dávidék ott táncoltak, az nagyon vicces volt :) És Malek viselkedése sem volt túl szimpatikus, a hamis hangjairól nem is beszélve.

  5. Zsuzsy93 on

    Mindenki csak Dénes szemével van megáldva, tőlem aztán lehetne piros szeme is vagy kalóz akkor is ő a kedvencem a párbaj óta(azért nem előbb mert az elejét nem néztem csak a párbajtól). A hangjában van valami különleges és nyugtató és a személyisége is szimpatikus,remélem nem változik meg.Örülök,hogy ő győzött.

  6. Szerintem Dénes megérdemelte a győzelmet. Négyük közül, azért mégiscsak ő volt a legjobb. Szerintem! :D Tibi küldtem mailt, csekkold majd kérlek! :)

  7. Weisz Viktor: a duettje Szulák Andival jó volt de a szóló dala tetszett a legjobban Somlót a duettbe pedig simán leénekelte. Nádor Dávid: a duettje Bangó Margittal jó volt a szóló produkciója nagyon elvarázsolt azt a dalt énekelte amivel az X-faktorba megismerhettük, Malek Andival való duettje nekem tetszett. Itt kitudott teljesedni énekelt spanyolul, dobolt az X-faktorba nem biztos hogy ezt megtehette volna. Gájer Bálint most láttam azt rajta hogy nem akar meghalni a dal közbe a Reginával a duettjük borzalmas volt, szerintem angolul se tud olyan jól szóló dala emiatt elég furán hangzott, Caramel meg jól leénekelte ő én nem értem mért pont ő lett a második.Pál Dénes a duettje Dórával fura volt valahogy az eredeti dal nem így szólt a szóló produkciója jó volt a szemüveggel együtt és végre megmozdul Mező Misivel való duettje is jó volt. Én azért örülök hogy megnyerte mert jól néz ki és a hangja is jó volt. Én jobban örültem volna ha Nádor Dávid vagy Henderson Dávid nyer. Szabó Kimmel Tamás nem jó músorvezető de a fiúkkal közös szám jó volt.Lgt-t nem tettem volna be énekeltek egy dalt közben a háttérbe a versenyzők tátogtak ennek nem volt sok értelme nagyobb értelme lett volna hogy az egész dalt együtt éneklik. Szerintem biztos lesz második évad, de remélem nem Szabó Kimmel Tamással hanem Bányai Mikivel még ő is jobban vezetné ezt a müsort. Jól bepromozták a nagy duettet nem véletlenül voltak a duettpartnerek között hárman aki abba a műsorba is szerepelte. Az Euróviziós dalt is elénekeltették az adás előtt Dénessel és Szilvivel. Kiváncsi lettem volna hogy akkor leadják-e ezt a dalt ha nem Dénes nyer.

  8. Érdekes dolog ez, hogy kinek mi jön be.

    Vállalom, én Pál Dénes drukker voltam, nálam is működött, ami a szavazók több, mint felénél: a líra, az a bársonyos mély hang, meg az a tekintet. Ez van. Viszont engem nem zavart, hogy nem tért át más stílusra. A Tom Tones tetszett tőle a végén, de mondjuk sikítottam volna, ha egy FLM slágert, netán a Candy-t kellett volna tőle meghallgatnom. De hozzáteszem, líra ide, Szinetár Dóra oda, valahogy a Féltelek nekem se jött be.
    Sokszor volt már olyanom, hogy tetszett egy előadó, megvettem a remekül sokszínűen felépített CD-jét, és tetszett róla három szám. Ha most Pál Dénes előáll egy olyan anyaggal, aminek 80%-a líra, akkor jöjjön. Vinni fogják, mint a cukrot.

    Nádor Dávidot kedveltem. Egészen az Aktívban(?) látott napszemüveges megjegyzésééig. Nyilván az én értékítéletem nem jól azonosul csak egy bulvárral, mégis azt gondolom, ez a megjegyzés egy baráti beszélgetésen elmegy, nagy nyilvánosság előtt nem. Viszont az tetszett, amit és ahogyan énekelt, csak nekem meg benne nem volt meg az a plusz, amiért megvenném a CD-jét vagy elmennék a koncertjére. De szerintem ez épp az a szubjektív elem, ami meg mindenkinél más és más.

    Weisz Viktor én nem is tudom, hogyan jutott idáig. Jó volt, jó, de csak egy a sokból.

    Gájer Bálintot kifejezetten nem kedveltem, amíg szvinget nyomott, engem nem érintett meg. Mondjuk maga a műfaj is messze áll tőlem. A Skyfall meg az Apologize elvitathatatlan tőle, meg a tegnapi duett is Caramellel, de neki meg a személyiségét nem tudnám kedvelni.
    Caramelben pedig az utolsó kisfilmben nagyot csalódtam. Ok, nyomja a saját versenyzőjét, de a másikét lehúzni nem korrekt dolog.

      • A héten valamelyik Aktív (vagy Mokka, nem tudom, utólag találtam valahol) adásában latolgatták az esélyeket, Malek Andrea és Nádor Dávid, és a Nádor Dávidnak volt egy olyan megjegyzése, hogy Steve Wonder bezzeg napszemüvegben nyomta végig a karrierjét, senkit nem érdekelt a szeme. Majd hozzátette, hogy kellene péntekre szerezni egy napszemüveg szponzort. Poénnak szánta valszeg nyilván (de na. Magát adja el, ne a másikat baszogassa), viszont nekem tetszett, hogy ez a merevnek látszó fiú (gondolok itt már a Pál Dénesre) vette a lapot és felvette azt a napszemüveget :)

  9. Na én meg elégedett vagyok a végével. :)
    Úgy voltam vele ha a 2D közül valaki megnyeri, akkor oké –> és nyert Dénes. :) Viszont második helyen szívesebben láttam volna Dávidot. Gájernek még a fejtartását sem szerettem. Olyan fölényesnek tűnt az egész verseny alatt.

  10. Akárhogy is szerintem Nádor Dávidnak kellett volna megnyernie. Ő annyi oldalát mutatta meg..és mindegyik olyan jó volt…
    Nagyon szeretem a hangját meg olyan kis aranyos. :P :)

  11. Először is szerintem egyáltalán nincs jó hangja Dénesnek, másodsorban pedig egyáltalán nem szép a szeme. Láttam én már szebbet is. Annyira nem lepődtem meg, hisz már néhány adással ezelőtt is tudni lehetet ,h ő fogja megnyerni..

    Dukai Reginának szerintem nagyon szép hangja van, csak ugye még nincs annyira képezve hangja.

    Hát kb ennyi..XD

    • A lényeg a “szerintem”-ben van. Mert szerintem meg Dukai Regina nem ütötte meg a szintet, de hát ez a szubjektivitás fantasztikus csodája :)

  12. A tegnapi adásig am nem is értettem ,h miért hívják Caramel barátjának Bálintot.. már a megasztár óta azok..x

Leave A Reply