ulpius-haz 02-sor

Agárdi Szilvia és Pál Dénes lehetnek az Eurovíziós Dalfesztivál első hazai győztesei

Figyelem! Ez egy erősen megosztó bejegyzés, olyan tartalommal, ami zavarhatja egyes olvasók erkölcsi értékrendjét. Nem trágár a szöveg, de mégis, a tartalma alapján zavarhat egyeseket. Éppen ezért elolvasását senkinek sem ajánlom.

Tegnap Este a The Voice színpadán Agárdi Szilvi és Pál Dénes elénekelte a közös dalát, ami a Szíveddel láss címre hallgat. És nem csak a dal, hanem az előadás is rendkívül profi volt. Ennek hatására ma meghallgattam “A Dal” harminc dalát, és ez alapján kijelenthetem: Pál Dénes és Agárdi Szilvi nem csak a hazai selejtezőt, hanem akár AZ Eurovíziós Dalfesztivált is megnyerhetik. Oké, ha győzni nem is, de a top három – méghozzá a döntőben! – szinte garantált. És most ecsetelem azt, hogy miért. Eddig lehetett nyugodtan olvasni. Most keressétek meg az “x”-et, és zárjátok be a lapot.

A dal elsősorban azért esélyes a győzelemre, mert Szilvia majdnem vak. Kész, leírtam, kövezzetek meg. De előtte gondolkodjon el magában mindenki egy picit. Milyen jó érzésű ember ne szavazna egy olyan lányra, aki alig lát? Ki az a kőszívű, aki ne dobna rá egy voksot? Ráadásul Szilvia nem csak vak, hanem tehetséges és gyönyörű is. És a hangja is csodálatos. Dénes pedig ha nem napszemüvegben lép színpadra, még a kőszívű európaiak szívét is meglágyíthatja. Ráadásul olyan szép, és pozitív mondanivalókkal van teletűzdelve a dal. De ahhoz, hogy igazán győzhessenek, nem is lehetne jobb lépés, mint Szilvia kezébe adni egy botot, hogy úgy keresse meg Dénest a színpadon.

Pal Denes Agardi Szilvia A Dal The Voice

Egy szó, mint száz, a Szíveddel láss című dal nem csak “A Dal” hazai selejtezőjének legfőbb esélyese a győzelemre. De nem ám. Ez akár az Eurovíziós is megnyerheti. És szerintem meg is fogja. Ha esélyt kapnak. És remélem megkapják. A fenébe Gigivel, ő odakint csak egy tucat lesz. De senki – ismétlem, – SENKI nem győzheti le Európában Pál Dénes és Agárdi Szilvia kettősét. Ha egy szépszemű fiú és egy vak lány arról dalol, hogy a szíveddel, és nem a szemeddel kell látni, akkor az egy Eurovízió-győztes párosítás. Csak kapjanak esélyt, és meg fogják nyerni.

203 <- Megnyitások száma 2014/06/19-óta 1 <- A mai adatok

02-sor Cikkajánló - Avagy érdekes, kreatív és szórakoztató cikkek. Nekem tetszettek.
a03No szex a Szürke 50-ben a056 megújuló sztár a1310 nagyon félôs jelenet
a04New York legdurvább éve a01Halott gyereksztárok a10Ryan és J. Lo egy filmben!
a01Ilyen lesz a Star Wars 7 a11Ezért nem lett Mr. Gray a02Conchita filmszerepben!
a06új film a Csillaga.. írójától a07'Monica' és 'Stifler' "együtt" a12Jen Aniston megcsúnyul
a08Breaking Ted 2 News! a09összejöhet a régi csapat! a14Ha maradnék kritika
02-sor
36 Comments

Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



oszi-ujoncok
Nem tudod mire érdemes idôt szánni?

music-daily
Kiemelt partneroldal - Music Daily

Image Map
További partner oldalak

Admin: Tibi @ e-mail | Nyitás: 2008.02.14 | Host:Web-Server.Hu | Látogatók: Online | Adatok