Egyszer volt, hol nem volt, egy jó sorozat…

17

Egyszer volt, hol nem volt, egy jó sorozatot láthattam tavaly, aminek tulajdonképpen minden részét élveztem. Aztán, az óperenciás tengeren is túl, ahol a kis malac sem túr, jöttek ezek a szanaszét eső epizódok, amik láttán csak fogtam a fejem, és azon gondolkodtam, mi a csuda lett ebből a jó sorozatból. Eddig a Once upon a time második évadából tíz kilenc epizódot mutattak be, amiknek körülbelül semmi értelme nem volt, mert ugyanaz a helyzet állt elő, mint a 2×01 végén. Persze, ez alapjáraton nem zavarna, ha tíz kilenc részt elhasználtak volna karakter fejlesztésre, a meglévő szereplők jobb bemutatására, de nem, ők tíz kilenc részt eltöltöttek azzal, hogy bemutassanak még több új szereplőt, nehogymár a régieknek jusson hely. Persze, az dícsérendő, hogy Emma és Piroska múltjába is betekintést nyerhettünk, de nekem egy csöppet elegem van már az új szereplőkből.

Once upon a time 001

Nem mondom azt, hogy Aurora vagy Mulan, mint karakter ne lennének érdekesek, Hook kapitánnyal sincs alapvetően problémám, nekem csak az nem tetszik, hogy a sok új arc miatt a régiekkel nem foglalkoznak úgy, ahogy kellene. Mivel tíz kilenc rész alatt tulajdonképpen nem történt semmi, ezért belementek a mitológiába, és ezen epizódok alapján le sem tagadhatnák az írók, hogy a Lost is az övék, pedig bár megtehetnék. Ugyanolyan zűrzavart keltettek itt is, mint ott is tették, és gyanítom, hogy majd évek múlva a Once upon a time fináléja után is annyi negatívumot kapnak, mint a Lost lezárása után érte őket. Nem nagyon tetszik az irány, amerre a sorozat szekerét tolják újabban… Spoileresen folytatom a tovább mögött.

Once upon a time Sebastian Stan

A legnagyobb problémám természetesen a sok világgal van, ezzel teljesen bekavartak mindent. Mert adott a miénk, Alice csodaországa, a Soha ország és még ki tudja mennyi, aztán pedig majd jól belegabalyodunk abba, hogy merre is akar haladni tovább a történet. Mert most ugyanott tartunk, mint a 2×01 végén: mindenki a mi világunkban rekedt, ahol már van varázslat (lol), és érkezik a bosszúszomjas Cora és Hook kapitány, hogy bosszút álljanak. Szomorú belegondolni abba, hogy tíz kilenc rész alatt semmi nem történt, csak elhozták nekünk Frankeinsteint, mutattak zombikat, meg szívkitépő Corát, láthattuk az óriást és megmutatták Rumple csalfa feleségét is. És persze, az első évadban is voltak ilyenek, amikor céltalanul bolyongtak az írók a múltban, és azt ímmel-ámmal sikerült összekötni a jelennel, de akkor legalább volt egy kézzel fogható átívelő szál, ami összefogta az egészet, és kerek egésszé varázsolta a részeket. Persze, tavaly se volt túl sok jelentősége például Hamupipőkének, de hozott karakterfejlődést Emma szempontjából, így utólag értékelhető epizódnak nevezhető, de itt még erre sem nagyon került sor.

Once upon a time Ginnifer Goodwin Jennifer Morrison

A második évadra is próbálkoztak egy grandiózus átívelő szállal, aminek a “haza jutok, You always find me” volt a célja, csak túl sok értelmét nem láttam a szenvedésnek, ami túl izgi sem volt számomra. Ami az új szereplőket illeti, tényleg szimpatikusak, de már rengeteg főszereplős így is a sorozat, nem kellene még jobban feszegetni azokat a bizonyos határokat, mert úgy járnak majd, mint a Heroes vagy újabban a Glee. Okkal van annyi negatív kritika a sorozatról, és sajnos oka van annak is, hogy kezdek kiábrándulni a sorozatból. Persze, az is érthető, ha a hardcore rajongók számára ezek a részek még mindig élvezetesek, mert elismerem, hogy megvan a sajátos bájuk, de a történet nem halad semerre, a bosszú szálakat túlzásba viszik, Regina és talán még Rumple karakterét is sikerült unalmassá tenni, ráadásul olyan idiótaságokat is behoztak, mint a zombik, aminek aztán abszolút nincs létjogosultsága a történetben. Nagyon kíváncsi vagyok, merre fog haladni most a történet, és mit találnak ki az évad hátralévő részére. Mivel a Once upon a time az ABC legnézettebb sorozata, a jövője éveken át biztonságban van, viszont a minőségen lenne mit javítani. De tényleg.

Once upon a pfujj

Értékelés: 4/10
Már nem sok mindent tudok hozzáfűzni ahhoz, mint amiket eddig elmondtam, így inkább leírom, mi az, amit én remélek a folytatástól. Elsősorban minőséget, de ez magától értetődő. Örülnék, ha nem hoznának be több új fő(bb) karaktert, maradjanak meg a régiek, akikkel foglalkozzanak sokat, mert megérdemlik. Remélem ez a Cora – Hook szál érdekes lesz a folytatásra nézve, és akarok egy átívelő szálat, amitől jobbá válhat a sztori. Plusz, engem érdekelnének azok a lelki folyamatok, amiket eddig nem igazán ábrázoltak az írók. Hogy mire gondolok? Például arra, mit érezhetnek Storybrooke lakói, akik rájöttek arra, hogy “két életük van”, vagy egyáltalán milyen érzés egy egérnek “emberként” élni a “mi” világunkba, és vissza akar-e egyáltalán menni a régi lakhelyére. És tényleg, vissza akarnak ők menni? Mennyivel jobb ott, mint itt? Kíváncsi leszek a folytatásra, bízom, a javulásban.

2919 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



17 hozzászólás

  1. 4/10 nekem eléggé kevésnek tűnik. persze annyi vélemény, ahány ember :)

    nekem eggy 7.5/10 eddig, mert egyetértek pár érvvel, amit felhoztál. de a TVD mellett még mindig ez a másik nagy kedvencem :D

  2. Na hogy én is hallassam a hangom a sorozatról, álljon itt egy kis szösszenet. :) Az tény és való, hogy az átok megtörése után változott sokat a sorozat, ezek valakinek vagy bejönnek vagy nem. Emma tényleg elég sótlan (szeretem Jennifer Morrisont) de valahogy életet kéne lehelni a játszásába, a Snow&Charming romantika néha már kicsit túl csöpögős, valamint tényleg nem látom merre is haladunk vajon. Az 1.évadban megvolt az, hogy megkell törni az átkot, Emma ébredjen rá miért is fontos stb. De most??? Mi a végcél? (Cora legyőzése?)
    Ami viszont tetszik az az új szereplők (Mulan, Aurora, HOOK, Fülöp). Mulán eleinte kicsit furcsa volt nekem, de a végére egész jó kis karakter lett belőle, Aurorát már az elejétől csíptem, ez nem is változott. Hookról majd később. ;)
    Regina: hát ő kicsit elfásult lett ha szabad ezt mondani.Sokszor éreztem a részek alatt, hogy az írók nem tudják mit is csináljanak vele. legyen jó vagy legyen rossz? De legyen inkább köztes út.
    Belle&Mr.Gold páros: még mindig aranyosak és remélem nem nagyon robbantják szét őket. Gold nekem olyan maradt mint régen az első évadban.
    Henry: végre kapott több szerepet és örülök, hogy Aurorával “párosították” őket. :D
    Cora: hát ő olyan eviles, de szerintem ő se volt mindig ilyen, így tuti lesz rész róla mikor majd elmondják, hogy jókislányka is volt :)

    És akkor az idei főfőfőfőfőkedvenc!!!
    Hook: a színész úgy telitalálat,ahogy van. Furcsáltam is mikor még az évad elején bejelentették, hogy állandó szereplő lesz, most már értem miért. Mikor ő van egy adott részben, akkor szinte uralja a képernyőt (persze nálam). Az óriásos részben működött a kémia közte és Emma között, így remélem ott lesz “valami”. :) Mellesleg eyecandynak se kicsi a színész: http://kepfeltoltes.hu/130104/ps04_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    Remélem a 3.évadra is átemelik őt, annak örülnék.
    Számomra az évad olyan 7/10, még mindig szeretem és ez a lényeg.
    Úhh, ez kicsit hosszú lett, bocsánat mindenkitől. :( :)

    • Jól megfogalmaztad, engem is a végcél érdekelne – bár én átívelő szálnakí írtam :d – és ez, mint Cora nem lenne túl jó, mert elvileg Cora most anyaként jön, hogy a lánya mellett legyen, mert elveszített mindent… Szal’ elvileg biztos lesz valami gonosz, nagyon gonosz, vagy az átok jön majd a Földre, ah, nem is gondolok bele :)

      Hook tényleg jól néz ki, és színészként sem rossz a pasi, csak egyszerűen a régiek annyira el lettek felejtve, ami engem már zavar. Amúgy, annyira rajongói kedvenc lett Hook, hogy elképzelhetetlen, hogy ne kapjon jövőre promóciós fotót – vagy még most, januárban :)

      A hosszú kommentekért pedig sose kérjetek bocsánatot, nagyon szeretem őket – és szerintem más is :)

      • Cora is jó lenne ellenségnek, csak ha majd nála is elmagyarázzák, hogy régen jó volt, aztán történt ezmegaz és azért lett ilyen, akkor sírva fakadok…. Olyan valaki kéne már, aki velejéig gonosz, nem volt soha jó. (a mesékben megszoktuk, hogy van a jó, és van a gonosz, aki mindig gonosz) – én ezt hiányolom.
        Remélem azért Cora csinál kis rendet Storybrookba, sok a ház ott ennyi mesefigurának. :D (Michael Bay kéne ide :D)

        Netet böngészve látom, hogy sokaknak kedvenc lett Hook. A nézők is a rossz fiúkat szeretik ;)
        Gondolom kap promóképet (lesznek még idén????), a kérdés 3.évadra is megtartják-e a karaktert az írok vagy Rumpi lerendezi?? (remélem nem)

        • Most jönnek ki sorban az ABC-től az új promo fotók. Kapott a Castle, a Revenge, nehogymár ne adjanak a legsikeresebb sorozatuknak is :)

          Amúgy ha Corával is eljátsszák amit Reginával, biztos sokan leszünk dühösek :)

  3. fogadjunk amúgy, hogy Neal az Baelfire, azaz Gold/Rumple fia… így Rumplestiltskin a másik nagypapa, Charming meg az egyik Henry-nek :D

    • én is erre tippelek :D fura egy helyzet lesz az tuti, Henry-nek főleg megemészteni, Emma nem tudom mit szól majd hozzá és főleg a Charming&Snow. Rumpinak lefog esni az álla :D :D Megnézném nagypapaként milyen lenne :)
      Amúgy te mire számítasz így évad végére? Mi várható?

  4. krigin, ezt most tőlem vagy Tibitől kérdezed? :D bocs, ha egyértelmű volt, de nekem így fél 3-kor nem nagyon. :D

    ha tőlem, akkor passz. nem tudom, hogy mire megy ki az évad és ez vmilyen szempontból jó. kiszámítható volt az elsőnél, hogy átoktörés, Emma hinni kezd stb.. itt meg aztán lehet minden. de nagyon úgy érzem, hogy Rumple lesz Henry másik nagypapája :D és ez remek húzás lenne! meg legyen több Neal és AUGUST is! akit látunk még amúgy és kiderül, mit mutatott anno August Neal-nek. a kis dobozban :D

    • Igen, azt tőled kérdeztem. :) Én is kiváncsi vagyok, hogy mi lehet a dobozban, nem-e a mesekönyv? Ha Neal tényleg Baelfire akkor elég neki csak a könyvet (vagy esetleg Rumpi tőrét) mutatni. Azért arra is kiváncsi lennék, hogy Henryhez hogy jutott Regina? August is visszajöhet és fog is, várom szeretettel. :D

  5. Azt hiszem joggal mondhatom, hogy a 10 rész bőven hozta az első évados szintet… majdhogynem egy tökéletes rész volt!

Leave A Reply