X-Faktor – Adiós, Stone

5

Ma jópárszor gondoltam arra, írjak-e a tegnapi X-Faktorról. Úgy voltam vele, hogy minek? Túl sok értelme nem lett volna, de ma már voltam olyan ügyes, hogy munka közben néztem ezt a förtelmet, és bár még így is hallottam és láttam mindent – igen, kétfelé tökéletesen tudok figyelni egyszerre, – így legalább nem volt bennem a szokásos érzés, miszerint két és fél órát kidobtam az életemből. Így azért vidámabb az ember, ugye?

Antal Timi a népdal elénekelésével az este legszebb és legjobb produkcióját nyújtotta

Ami a tegnapi adást illeti, szerintem nem érdemel tőlem hosszú bejegyzést, sem mondatokat, sem semmit. Ugyanolyan volt, mint a korábbiak, továbbra is csak Antal Timi és Oláh Gergő a képernyőre valók. Igazából egy dolgot megértettem, mégpedig azt, hogy miért utálják olyan sokan Csobot Adélt, mert most nagyon sok volt belőle. Ami a mentorokat illeti, továbbra is szidnak rendesen, ez tetszik, de valahol szomorú is, mert bőven van mit kritizálni. Az este legszörnyűbb része az volt, hogy Szabó Dávid háromszor énekelt, pedig az ő szörnyű, hamis, és kínzásra alkalmas hangocskájából még egy dal is bőven sok.

Szabó Dávid: Egy helyes fiú, és nem több, akinek az éneklése minősíthetetlen

Ricky Martin slágerét megerőszakolta, a többi kettőt csak orális aktusra kényszerítette, de nem volt rest a végterméket az arcunkba dörgölni. Röviden szörnyű volt, fájdalmas, kínkeserves amit ez a gyerek művel, szörnyűség, horribilis kínzás, mert bődületesen hamis, erőtlen és semmilyen az, amit ez a hangocskájával leművel. A fanoknak üzenem, próbálják meg egyszer lecsukott szemmel végighallgatni azt a rettenetet amit produkál, mert a szemnek Dávid látványa több, mint kellemes, de ez nem a Topmodell Leszek hazai kiadása. Na, ennyi elég is, az X-Faktortól, így is többet írtam róla, mint amennyit érdemelt.

1824 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



5 hozzászólás

  1. Ezt nem hiszem el :D Képes vagy irodalmian azt leírni, hogy az arcunkba élvezett Szabó dávid mer’ annyira szar volt:D Ezt hogy csinálod? Imáááádom az írásaid ^- ^
    “Ricky Martin slágerét megerőszakolta, a többi kettőt csak orális aktusra kényszerítette, de nem volt rest a végterméket az arcunkba dörgölni.”

    • Gyakorlat teszi a … blogolót :) Köszi a dícséretet, de itt a végtermék az kétértelmű, az egyik megfogalmazás amit te vettél észre, a másik pedig az egyszerűbb, miszerint gond nélkül megmutatta nekünk a produkciót, mindenféle szégyenérzet nélkül, ehhez pedig bátorság kellett, a tudása ismeretében :)

  2. Szabó Dávid első dala tényleg rossz volt a másik két produkciója jó volt. Többiek hozták a tőlük megszokott színvonalat habár Gergő egy kicsit gyengébb volt mint szokott és Timinek is voltak hamis hangjai. Örülök hogy kiesett Stone kivételesen élőbe néztem a műsort a tévéből és izgultam hogy nem Dávid essen ki szerencsére nem így történt.

  3. remélem Timi nyeri meg. ritka jó hangja van és emellett Oláh úr se egy Jimmy Fia Krisztián, mert ő is rendkívűl jó… csak ők ketten Timivel, de én mégis a lánynak szurkolok. aki mellesleg gyönyörű!!!

    • Én is örülnék Timi győzelmének, még egy lány se nyert az RTL-en, ideje lenne már ennek is.

Leave A Reply