Glee 4×08 – Thanksgiving

    5
    Oszd meg!

    Azt hiszem ez az, amit nagyon utálok a Glee-ben: míg múlt héten egy nézhetetlen, ultra gáz epizóddal jöttek, ezen héten hoztak egy tök jó részt, és ugyanezt játszották el tavaly is egy csomószor. Akkor hülyén éreztem magam miatta, és arra gondoltam, talán nem kellett volna olyan csúnyákat írni róla múlt héten. De ma már másképp látom: szégyelld magad Glee, amiért nem vagy elég jó. Mert tudnál az lenni, ha minden héten olyan epizódokat adnának, mint amit most láttam, akkor én is vidámabb lennék, és egyszerűen tudnék válaszolni arra, hogy mi a kedvenc sorozatom. Azonban, mielőtt azt hinnétek, hogy ez a Glee epizód húdejó volt, el kell, hogy keserítselek titeket, szerintem a múlt hetihez képest hatalmas volt a fejlődés, de alapvetően nem volt kiemelkedő, sem sokkoló ez az epizód. Spoileresen folytatom.

    Unholy Trinity: Santana, Quinn és Brittany újra a klasszikus formációban énekelgettek

    Visszarángatták Quinnt, de minek? The bitch is back, és ennyivel ki is merült a története, az a pofon Santanával pedig annyira be volt promózva, jelentősége mégse nagyon volt, nekem sokkal inkább tűnt műbalhénak, mint értelmes eseményszálnak. Ez a Kitty & Quinn összeborulás is elég légből kapott volt, jobban örültem volna, ha valami normális szállal tér vissza a lány, és nekem nagyon hiányzott egy közös jelenet Sue-val. Alapvetően ez a “régi banda visszatér, jéééj” dolog rettentő idegesítő lett számomra egy idő után. Alig fél éve ballagtak el, és mégis, úgy rohangálnak vissza a gimibe, mintha évtizedek teltek volna el. Csak nekem tűnnek emiatt szánalmasnak? Ahelyett, hogy élnék az életüket, arról áradoznak milyen jó volt a gimi, aztán hanyatt-homlok rohannak vissza, csak hogy színdarabot rendezzenek meg mentorkodjanak az olyan új Glee-kölyköknek, akik sok esetben vokálban (Marley) és tánctudásban is (Jake) felülmúlják őket. Persze, érthető, hogy Ryan visszahozza őket, sokan szerettük a régi tagokat is, de ha nincs jobb mód arra, hogy együtt lássuk a régi bandát, akkor inkább maradjon mindenki ott, ahol van. Élhetnék az életüket, a múlton meg ráérnek rágódni tíz év múlva, amikor csirkegyárban vagy a helyi hentesnél dolgoznak húsfeldolgozóként.

    Bármennyire is szimpatikus Marley, valakinek ideje lenne már meghalnia a sorozatban.

    Az epizódban volt a Sectionals, a Warblers nagyon odarakta magát, Nolan Gerard Funk castingja isteni ötlet volt, a srác jóképű, jó hangja és azok a táncmozdulatok, no meg a szaltó! Nagyon király volt a műsoruk, és viszont látni a képernyőn a drága Grant Gustint frenetikus volt, és még énekelt is. A New Directions előadása végül is nem volt rossz, Tina végre szólózott, de persze, hogy nem ő került a középpontba. Én szívből remélem, hogy Marley meghalt a színpadon, de szó szerint. Ideje lenne végre valami igazi dráma. Quinn túlélte a balesetet, Karofsky az öngyilkosságot, itt mindenki túlél mindent, Marley pedig bármennyire is szerethető, haljon meg, legyen már ennyi tökösség az írókban, hogy tényleg megölnek valakit. No meg, amúgy is sokan vannak már ebben a sorozatban, és most nem azt mondom, hogy “hulljon a férgese“, hanem azt, hogy mindig “fake drama factor” elemekkel operál a Glee, ettől pedig négy év alatt teljesen hiteltelenné váltak a drámainak szánt pillanatok, mert úgy is tudjuk, hogy nem lesz semmi baj.

    A Warblers ismét csodás előadást nyújtott, messze felülmúlva a New Directionst.

    A végére hagytam New Yorkot, mert két rész után végre volt, és ez jó, mert már hiányzott. Ez a “Let’s Have a Kiki” egy óriási nagy balgaság volt, a dal se tetszett, de Sarah Jessica Parker intrója, ahogy kijött a metró aluljáróból, abban a Carrie-ruhában, visszaidézte a Sex and the City emlékeket, így Kikiért sem tudok annyira haragudni, amennyire kellene. A Brody & Rachel párbeszéd nagyon tetszett, végre, valaki úgy tűnik kezelni tudja Rachelt, ez pedig jó. Örülök annak is, hogy volt előrelépés a Kurt & Blaine ügyben is, csak amiatt vagyok szomorú, mert Blaine egy síró-pityogó lett, nekem meg úgy hiányzik az a régi, magabiztos Blaine Warbler. De akárhogy is, a beszélgetésük tetszett, örülök, hogy Kurt rászánta magát. Szeretem a New York-i történéseket, nem bánnám, ha kapnánk egy teljes részt tőlük, egy időre úgyis elegem van a McKinley-ben zajló ismétlődő fake-drámából.

    Hello, New York - Kurt és Rachel történetszálait - egyelőre? - nem cseszték el az írók.

    Értékelés: 5/10
    Mivel Marley nem fog meghalni, ezért a rész végi dráma egy nagy vicc. Hiába voltak ebben az epizódban jól megírt elemek, mint például a Jake & Ryder barátság mélyítése, vagy Wade/Unique buzdító beszéde arról, hogy az lesz aki, ez nem másítja meg azt, hogy a régi banda parádézása a gimiben már nevetséges, sőt, egyenesen szánalmas. Az  pozitív Marley-val kapcsolatban, hogy pár részben kibontottak nála egy igen komoly, és napjainkban igenis jelen lévő problémát, ezért kijárna nekik a respekt, de az üzenet, amit közvetíteni akarnak, jobban átjönne akkor, ha Marley nem élné túl a következő epizódot. Így csak a próbálkozást tudom dicsérni, a végeredményt nem. Apropó, a jövőhét is nagy feszültséget ígér, úgy fest nem nyerünk Sectionalst, de nem is baj, mert a Warblers jobban megérdemli, afelől pedig nincs kétségem, hogy a Regionals nem fog kimaradni a Glee életéből, és szerintem a Nationals sem, így ha azon drámáznak majd Swan Songban, hogy “New Directions is over”, akkor majd igyekszem erőnek erejével nem előre tekerni Rachel és Kurt New Yorki jelenteihez.

    Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Félbeszakítom a válaszadást

    Please enter your comment!
    Please enter your name here