Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika Emily Owens MD – Az utóbbi évek legjobb új sorozata

Emily Owens MD – Az utóbbi évek legjobb új sorozata

4
Oszd meg!

Már hetek óta írni akartam az Emily Owens MD című sorozatról, de eddig valahogy nem szántam rá magam, azonban tegnap a CW bejelentette a kaszát. Nem volt váratlan, már a premierjével megbukott, és bár később javított az eredményein, kedden ismét nagyon gyengén (le)szerepelt. A CW azonban jófej, a berendelt tizenhárom rész elkészül, a forgatásokat jövőhéten fejezik be, és le is adják majd ezeket az epizódokat, én azonban bizakodó voltam, plusz öt részes berendelésben reménykedtem, mint a Melrose Place és a Privileged esetében. Na mindegy, ez van, szeretni nem kell, de elfogadni igen, nincsenek sajnos dollármilliárdjaim, hogy odaadjam a készítőknek a folytatásra, pedig ha lenne … Nos igen, itt el is érkeztünk a kiindulóponthoz, azaz miért nem akartam eddig kritikát írni a sorozatról.

Az Emily Owens MD kaszájának a híre a színészeket is elkeserítette, akik szerették a sorozatot

Egyelőre öt epizódot láttam, és mindegyik tökéletes volt, és éppen ez volt a baj. Öt héten keresztül kerestem az okot, hogy milyen negatívumot írhatnék a kritikába, de nem találtam. Az Emily Owens MD nemcsak hibátlan, hanem még tökéletes is, az utóbbi évek legjobb új sorozata, utoljára négy évvel ezelőtt, a Glee esetében voltam ennyire elájulva az első részektől. És ezt a mindenható csodát, a frenetikus szórakozást, a legtökéletesebb újonc drámát veszi most el tőlem a CW. Szemetek, gonoszak, de megértem, a nézettség áll mindenek felett. Attól még azért fájhat, hiszen egy tündöklő, frenetikus, csodálatosan szórakoztató sorozatnak, egy igazi remekműnek tesznek pontot a végére. Mindenféle nagy jelzővel illetem a sorozatot, hibátlannak is nevezem, el kellene mondanom, hogy miért. Akinek Emily karaktere nem szimpatikus, annak a sorozat se lesz az, én viszont imádom ezt a lányt, leginkább Izzie-re (Grace Klinika) emlékeztet, de Emily talán még szimpatikusabb is. Amit a legjobban szeretek benne az, hogy sok mindenre magamra emlékeztet, még akkor is, ha ő lány, én meg nem. Nagyon jól van felépítve a karakter, de nem csak Emily, hanem a többiek is. Az eleinte színtelennek tűnő Will, és a meglehetősen idegesítő Cassandra is kapott végre egyéniséget, utóbbi esetében pedig a karakterfejlődés, és a kialakuló barátság-féleség Emilyvel lenyűgözően van megírva.

Szegény Emily, mindig nehéz helyzetben találja magát, a gimis felvilágosítás különösen az volt

Mint minden kórházi sorozatban, itt is sokat számítanak a heti betegek. Egyelőre nem volt lövöldözőnk, vagy járvány, csak olyan kevésbé átlagos hétköznapi betegek, akiknek a drámáját egész jól sikerült bemutatni annyi idő alatt, amíg a képernyőn voltak. Az indiai lány, és az átültetés, vagy a drogfüggő, aki kért, majd nem élt a segítséggel, mind nagyon szerethető, drámai és hiteles szálak voltak a képernyőn, ezeket csak dicsőíteni tudom. Külön imádom Emily monológjait, és azt a különleges szerkezetet, amire felépül egy epizód, például az ötödik rész központi témája a bűntudat volt, és remek utat járt be Emily az elejétől a végéig. A legjobban a harmadik epizódon szórakoztam, amikor Emily a gimibe tért vissza, szexuális felvilágosítást adni, azt a jelenetet legalább kétszer visszatekertem és néztem meg újra, roppant szórakoztató volt. Ami a színészeket illeti, Mammie Gummer továbbra is imádnivaló, justin Hartley tökéletesen dögös, és a többiekkel sincs semmilyen probléma. Jól játsszák a karaktereiket, kihozzák belőlük a maximumot, és érezhetően élvezik a szerepet, amit eljátszanak, ez pedig jó dolog. Külön meg kell még említenem a díszletet, olyan szép, színes a kórház, ahol játszódik, de vannak kültéri jelenetek is, amik még szebbé varázsolják az összképet. Nem is nagyon lehet észrevenni azt, hogy ez egy CW sorozat, hiszen látszik, milyen sokat költöttek a látványvilágra, a felszerelésekre, és ezek az apróságnak tűnő dolgok is rengeteget hozzáadnak a minőségéhez.

Az Emily Owens MD egy csillagos tizes sorozat, az első öt része mindenféleképpen az.

Értékelés: 10/10*
Csillagos tizest érdemel a sorozat az általam látott öt rész alapján, mert egyszerűen tökéletes, varázslatos, szeretni, imádni és éltetnivaló. Igazából keresem a szavakat, de nem nagyon találom, ez pedig ritkán fordul elő. Nem tudom rendesen leírni azt, mennyire jó ez a sorozat, egyszerűen nem megy, úgy érzem bármilyen kifejezést is írok, nem fejezi ki azt, mennyire tökéletes, mennyire remekmű lett az Emily Owens MD. Nem nyilatkoztam ennyire pozitívan semmiről sem szerintem már évek óta, ennek pedig csak egy oka van: semmi sem tetszett annyira már nagyon régen, mint Emily Owens MD kalandjai a Denver Memorial Kórházban. Bárcsak többen nézték volna Amerikában, ó, bárcsak … vagy, tudjátok mit? Azt hiszem nem is bánom. Szörnyű lenne végig asszisztálni azt, hogy Emily Owens is évek múltán olyan mélységekbe süllyedjen, mint a Glee vagy a Vámpírnaplók, így inkább azt mondom, legyen tizenhárom csillagos tizes epizód, mint pár gyengécske évad. Ennek ellenére nagyon sajnálom a kaszát, Miss Owensből ennyi kevés.

1369 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

4 Hozzászólások

  1. én csak a pilotot láttam, ezért nem olvasom el az írásod, holnap este majd ledarálom :D

    Kéne a bejegyzésekhez like vagy valami pontozásféle, hogy ne kelljen mindig kommentet írni főleg ha nincs értelmezs hozzászólása az embernek:D

    • Gondolkodtam én is ilyen facebookos lájkos izé kirakásához, csak az volt vele a gond, hogy nagyon belassította az oldalt, bár lehet én rontottam el valamit. Na majd később megpróbálom még egyszer :-)

      Szerintem mindenképp folytasd, nem fogsz benne csalódni :)

  2. Nagyon sajnálom, hogy kasza lett a vége :S Tegnap kezdtem el ledarálni és hat részt láttam és mind nagyon tetszett. Nagyon sajnálom, hogy a rossz nézettsége miatt bukott meg, mert ez egy olyan sorozat, amit szívesen néztem volna még minimum három évadon át :(

    • Üdv a klubban :) Ahogy láttam más sem örül a kaszának, legalábbis a Sorozatjunkie kommentjei alapján :/ Nagyon kár ezért a jó kis sorozatért.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here