Larry Hagman – Elhunyt a Dallas sztárja

    8
    Oszd meg!

    November 23-án, péntek délután hunyt el Larry Hagman, a Dallas című sorozat sztárja. A színész egy dallasi kórházban, családja körében tért örök nyugalomra, a halálát pedig a rosszindulatú daganatos betegség okozta szövődmények okozták, legalábbis ez áll a hivatalos közleményben. Hagman már régóta betegeskedett, torokrákja volt, korábban pedig májrákkal és májzsugorodással is szenvedett, ami az évtizedeken át tartó alkoholizmusának is volt köszönhető. 1995-ben a színész új májat kapott, azóta pedig más emberként tekintett a világra, ismertségét nemes célokra használta fel. Aktivistaként tevékenykedett az új évrezedben, a megújuló energiaforrások kutatását támogatta lelkes környezetvédőként, és különösen sokat beszélt a szervátültetésről, egy ízben emiatt látogatott Magyarországra is.

    Larry Martin Hagman: 1931 szeptember 21 - 2012 november 23.

    Ami a karrierjét illeti, Magyarországon két sorozatban volt különösen ismert, az egyik, a Varázslatos Jeannie (Dream of Jeannie), ahol egy olyan űrhajóst alakított, aki egy csinos dzsinnel került meglehetősen közel, ezt a produktumot a Viasat 3 játszotta itthon. A nagy sikert természetesen a Dallas hozta el számára, ahol Jocky Ewing karakterével forrt össze Hagman arca. A színész a felújított Dallasban is kiemelt szerepet kapott, a TNT pedig már berendelte a második évadot, aminek a forgatásai októberben megkezdődtek. Az évad tizenöt részes lesz, a premier pedig 2013 január 28-án várható. Kérdés az, miképp írják bele a történetbe Hagman halálát, és ez mennyire befolyásolja majd a januári premiert. Erről amint lesznek pontos információk megírom. A fontos viszont az, hogy Larry Hagman egy igazán tehetséges és karizmatikus színész volt, aki nélkül nem is nagyon lehet elképzelni a Dallast. Béke poraira, nyugodjék békében.

    SZÓLJ HOZZÁ

    Please enter your comment!
    Please enter your name here