Amerikai X-Faktor – Top 13

18

Végre, elkezdődött a kiesős szakasz az X-Faktor amerikai kiadásában, a szerdai élő show pedig végre ismét nagyon király volt. Míg a múltheti adásban inkább a látványvilágra helyezték a hangsúlyt az énekesek előadásai során, most szerencsére ezt háttérbe szorították, és inkább a hang kapott főszerepet, ezt pedig csak dícsérni tudom. Mert valóban jó dolog az, ha szinpadi rutint szereznek a leendő énekesek, mert amikor már némelyikük sztárként áll a színpadon, akkor tudniuk kell mozogni és énekelni egyszerre, de azért azt se felejtsük el, hogy playbackkel mennek a koncertek, még a “Hello Budapest” is stúdióban hangzik el, és még véletlenül sem a színpadon. Szóval, én élveztem az előadásaikat, most pedig, hogy mindenki az énekre koncentrált, igazán élvezetessé vált a show, nekem legalábbis nagyon bejött.

Történt ám egy meglepetés is, a mentorok úgy döntöttek, butaság volt elengedni Diamond White-ot, így visszahozták őt az élő adásra, így lett top13 a top12. Nos, ezzel a döntéssel nagyon nem értek egyet, méghozzá azért, mert ezzel kvázi aláássák a saját tekintélyüket. Igen, nehéz dolog két jó hang közül választani, de már megtették, hát éljenek is a döntésük következményeivel. Most például olyan személy esett ki a nézői szavazatok alapján, aki a szívemnek kedves, így elvárom azt, hogy Cowell bejelentse a hétvégén rosszul döntöttek, és neki is vissza kell jönnie. Az ő kezét se lenne szabad elengedni, ő is tehetséges, neki is a színpadon a helye. De hoppácska, neki nem lehet? Akkor White-nak meg miért? Azért, mert ő egy gyémánt? És, akkor mi van? A többieknek is jó hangja van, kortól függetlenül. És ezzel nem azt mondom, hogy nem tetszett Diamond előadása, mert tényleg nagyon jó volt. Viszont ha ő visszajöhetett, akkor a mostani kiesőt is a színpadon akarom látni jövőhéten.

Ami a mentorokat illeti, olyan nem szívesen írom meg ezt a bekezdést. De tényleg, mert tudjátok, hogy Ő az én szívem egyik csücske, és mennyire imádom azt a lányt. Viszont le kell írnom: Demi Lovato az egyik a legszörnyűbb mentoroknak, akit valaha láttam. Mert az, horrorisztikusan szar döntéseket hoz, az értékelései se mindig állják meg a helyüket. Az eleinte aranyos “évődök Simonnal” is átváltott idegesítő üzemmódba, ahogy folyton belevág Cowell szavába, és ez szemmel láthatólag az X-Faktor atyaúristenének sem tetszik, így nem valószínű, hogy Lovato hosszú távon mentor marad, amit nem is bánok. Még amivel tekintélyét vesztette nálam az, ahogy a fiúkkal bánik. Értem én, nőből van, tetszenek neki az Emblem3 srácok, nyáladzik is rendesen, de ő akkor is egy mentor, akinek tudnia kellene helyén kezelni a dolgokat. Horribilis munkát végzett eddig az a lány, és leginkább a mentoráltjai átformálásánál vétett bakot. Rihanna klónból csinált egy (majdnem) kopasz Rihannát, ami rohadtul nem áll jól Paigenek, Jannelből egy Demi Lovato 2.0-át akar faragni, de ezzel totál elveszett az egyedi báj, amivel Garcia rendelkezett a selejtezők idején. A legnagyobb baklövést azonban Cece Frey esetében követte el, mert az a lány gyönyörű volt és magabiztos, egy olyan valaki, aki tudta, hogy mire képes, és képes volt elérni a céljait. Most kaptunk egy bizonytalan lányt, akinek folyton sírásra áll a szája, aki idétlen hacukákban parádézik a színpadon, miközben az egyéni stílusa, a gyönyörű ruhái amiket korábban hordott a szekrénye mélyén hevernek. Arra a katasztrófára pedig amit a hajával művelt Demi, arra szavak sincsenek. Amennyire örültem, hogy Lovato mentor lesz, annyira el vagyok most keseredve, remélem az évad végén kirúgják a lányt … vagy aminek jobban örülnék, ha rátalálna a helyes útra, és végre rendes döntéseket hozna. És innen leszek spoileres.

Ami az estét illeti, a béna ruhák ellenére is az abszolút kedvenc Cece Frey és Jason Brock volt, elhihetitek mennyire kellemetlen volt, amiért pont ők párbajoztak a végén. De nem aggódom annyira, végül is, Brock most kiesett, de csak egy hétre, mert ha Diamond visszajöhetett, akkor ő is. Ez így fair, nem? Amúgy a többiekkel kapcsolatban, (majdnem) kopasz Rihanna most tetszett először, egész szépen megoldotta a dalát, rajta kívül pedig a Fifth Harmony, Beatrice Miller és Carly Rose varázsolt el. Amúgy, ha most lett volna a finálé, akkor bezony Tate Stevens nyerte volna az X-Faktort, amire amúgy is nagy esélye van, holott nála unalmasabb, semmilyenebb fellépőt csak a magyar X-Faktorban láttam, méghozzá Stonera gondolok. Mindenesetre az amcsik nemzeti büszkeségét minden bizonnyal simogatja a negyvenes, megtermett, cowboy kalapos figura aki countryt nyomat. Van ez így. Most először pedig nyilvánosságra is hoztak egy listát arról, hogy ki milyen helyen végzett a rajongói voksok alapján. Íme:

01. Tate Stevens (Team La Reid)
02. Carly Rose Sonenclar (Team Britney Spears)
03. Vino Alan (Team La Reid)
04. Diamond White (Team Britney Spears)
05. Fifth Harmony (Team Simon Cowell)
06. Emblem3 (Team Simon Cowell)
07. Jennel Garcia (Team Demi Lovato)
08. Paige Thomas (Team Demi Lovato)
09. Lyric145 (Team Simon Cowell)
10. Beatrice Miller (Team Britney Spears)
11. Arin Ray (Team Britney Spears)
12. CeCe Frey (Team Demi Lovato)
13. Jason Brock (Team La Reid)

Ami pedig a jövőhetet illeti, tizenkét előadóval folytatjuk, én pedig remélem, hogy ezúttal Miss Lovato is jobban produkál majd, és magára erőltet egy kis komolyságot. Példát vehetne a mellette ülő Britney Spearsről, aki igaz, hogy általában kedves dolgokat mond, de amikor kritizálni kell, akkor is kedvesen teszi, és tök kellemes jelenség a képernyőn, engem is meglepett vele. Szóval, jövőhéten ismét Amerikai X-Faktor, alig várom. Hajrá, Cece Frey!

982 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



18 hozzászólás

  1. A Demis dologgal teljesen egyetértek, bár szerintem jó mentőr. De ahogy a mentoráltjaiból teljesen eltűnteti az “igazi” énüket, az nagyon nem tetszik. Cece-ből is mit csinált? Mikor még nem volt mentora Cece-nek (és másnak sem) sokkal jobb dalokat választott és jobban is énekelte el. Sokan utálják is Cece-t, ez a drága vágók miatt van..meg Demi nagyon rossz dalokat választ, és azok a ruhák..jó Isten!

    Cece most is jól énekelt, csak a dalválasztás volt ismét gagyi. Demi odafigyelhetne végre, mert ez így nem lesz jó.

    Nekem az sem tetszik, h Jennel Garciát ennyire Isteniti.

    • Örülök, és persze szomorkodom is azon, hogy más is hasonlóképp látja Demit. Tényleg nagy rajongója vagyok, a Skyscraper életem talán legfontosabb dala, és paff, mentorként egyre kevésbé tudom értékelni. Úgy sajnálom :(

  2. TalkThatLater on

    Ami pedig a jövőhetet illeti, tizenkét (vagy ha az eddigi mintát folytatják tizenhárom) előadóval folytatjuk…
    :D

  3. Szerintem azzal még nincs baj, hogy elcsípkelődik Simonnal, meg ő tényleg egész jól kritizál egy-egy előadást (kivéve, mikor a fiúktól csöpög)… a mentorkodásával viszont szerintem is gondok vannak… mindegyik lányát rossz irányba terelgeti.
    A nézői szavazatokon én is meglepődtem.. Stevensnek van hangja szerintem… de azért ez így gáz. :/
    Britney nem csoda, hogy nem bánt egy-két (mindenki által látott) esettől eltekintve elég békés személyisége van… és gondolom elég mély nyomot hagyott benne, hogy egész picin alázta le egy kortársa pszichésen…. persze aztán magát az énekversenyt Britney nyerte.
    Egyébként ajánlom, a rajongók számára letehetetlen “A viharon át” című könyvet… sok dologról rántja le a leplet.

    • Tényleg van hangja a pasinak, de nekem olyan semmilyennek tűnik. Engem nem szokott zavarni, ha valaki csak áll a színpadon és énekel, szeretem én a jó hangú emberkéket, de Tate előadásait mindig untam…

  4. TalkThatLater on

    Amúgy az a vicc, hogy imádom Britney-t, de eddig az összes döntése pont az én fordítottam volt. :D Nem tudom miért akarta hazaküldeni Cece-t…
    Én annak örültem volna ha Arin esik ki (nem sok híja volt). Azért az arca kicsit elképedt amikor kiderült hogy hányadik helyen volt…és akkor még Brock is bent lenne…..:(

    • Britney mindig is dicsérte Jasont, meg egyszer azt is mondta neki, hogy ő az egyik kedvence. Engem nem lepett meg, hogy őt mondta. Anno, még a válogatón is tök “egymásra hangolódtak” :)

  5. Hát, én kb. felsikítottam mikor a mi drága Britneykénk kimondta, hogy Cece menjen haza… én is így döntöttem volna.

  6. istenem mit tett evvel a lánnyal demi?????? mi ez a haj???:O komolyan már a sírás környékez,hogy emiatt ki fog esni.. olyan mint valami plasztik lady… ez a hajszín nagyon nem megy a bőrszínéhez,nem tűnik természetesnek.. még az első adásokban néztem is ,hogy milyen szép a barna haja és bárcsak nekem lenne ilyen színe,erre… :'( kár érte..

    • Demi teljesen kiöli a mentoráltjai személyiségét, egy nőnek pedig nagyon fontos a hajszíne, lehet, hogy azért nincs Cece-nek már önbizalma, mert amikor a tükörbe néz, rájön, hogy nem önmaga :/

  7. TalkThatLater on

    Kéne az amerikaiaknak egy összefogást csinálni/kezdeményezni, hogy akik ott “szurkolnak” az élő adáson dobáljanak a színpadra barna hajfestéket. :D Persze ennek a biztonságiak kicsit se örülnének :D Én a zsűri helyébe már megemlítettem volna…:/

  8. ezzel a hajjal olyan mint X-men Storm-ja akit Halle Berry alakított a filmekben :((

    Amúgy engem nem lepett meg az első helyezett személye, mivel Blake Shelton (The Voice mentor) idén zenei díjat is elvitt köztük “the entertainer of the year” (az év előadóművésze), úgyhogy a nép szereti a country-t úgye Taylor Swift gondolom sok fiatallal megszeretette a country-t, meg talán a Nashville is hozott pár új rajongót. :)

    Amúgy így elégé igazságtalan, hogy így Britney-nek, 4 énekese van, gyakorlatilag eggyel több “játékosa van” főleg, hoggy ha egy ideig egyikük sem lesz utolsó 2, addig a többi mentor csak nagyobb hátrányt szerez. :D LA Reidnek úgy már csak 2 maradt, míg Britney-nek 4 :D

    Amúgy LA Reid és nem La Reid, mivel LA egy rövidítés ;)

  9. brigi_90 on

    Ezzel a dalválasztásos dologgal nem értek egyet. Nem csak Deminél vannak elcseszve, hanem úgy általában a többi mentorok versenyzőinél is. A párbaj dalokat pedig saját maguknak választják ki a versenyzők, ezt például már Cece is elmondta korábban! Britneyt már kicsi korom óta imádom, de sajnos a műsorban úgy viselkedik mint egy robot. Mindig ugyanazokat a szavakat ismételgeti ‘Amazing’ ‘You are a true star.’ Ellenben például Demi vagy Simon rendes kritikát vagy dicséretet ad!

  10. Az angol X-ben is az egyik mentor négy játékossal vágott neki az évadnak, tavaly az USA X-ben pont a győztest hozták így vissza… nem hinném, hogy olyan baromi igazságtalan lenne…. ha akarnak amúgy is ott csalnak a készítők, ahol tudnak.

  11. nekünk nem nagyon tűnik igazságtalannak, de a többi énekessel szemben szerintem nagy kib@szás, mindenki halálra dolgozza magát, és csak egy olyan mákos, hogy kap második esélyt. Mondjuk lehet kicsivel jobb ha olyat hoznak vissza aki eleve nem került be az élőadásba mint Christofer a mostani brit verzióban. Mindkét esetben kiszúrnak a többiekkel, a nyerési esélyüket nehezítik ezzel a 2. esély adással.

    Más versenyeken sem adnak újabb esélyt a versenyzőknek, nem úgy megy az hogy másnap azt mondják, hogy hé gyere próbáld meg még egyszer hát ha most meg lesz az arany :D

    Sok reality t nézek, szóval megszoktam az ilyen csavarokat, de ott úgy oldják, meg hogy harcolni kell a visszatérésért (sok kiesők közül csak egy tér vissza) vagy legalábbis a nézők döntik el hogy kijön vissza. Nem úgy hogy te vagy a tanárok kedvence ezért gyere vissza te. :D

    Most már lényegtelen, hiába ellenkezünk ezen. Megoldhatták volna másképp is, pl. bejelentik hogy hehehe ezen a héten senki sem esik ki, majd a következő körben (ketten). Ha már úgy döntöttek, hogy elküldenek valakit akkor az legyen végleges döntés, több évtizedes tapasztalatuk van a mentoroknak, ne hogy már alszanak rá egy napot, és csak akkor jönnek rá, hogy hoppá ezt elszúrtuk. :D

    Kevésbé lennék keserű, ha azt mondják Arin és Diamond közül mind a ketten rohadt jók ezért ebben az esetben mindketten maradhatnak, ennyi.

    Mondjuk jó, tényleg tehetséges a kislány, de elég sok tehetséges ember küldtek el és azok sem kaptak 2. esélyt.

    • Igen, ez meg az érem másik oldala, hogy a többiekkel szemben is igazságtalan. Ha a kiesettekre lehet szavazni, tudván, hogy egy visszajön, akkor egy szót sem szóltam volna…

  12. Persze tény, hogy sokkal jobban is meg lehetett volna oldani, elbaltázták… túl gyorsan cselekedtek.
    Egyébként szinte biztos vagyok benne, hogy lesz dupla kiesés még valamikor az évadban, de az a jelenlegi helyzeten nem változtat.

    • És ha mák ja lesz Britneynek nem az övéi esnek ki :D

      Jól írta az ismert sorozatblogon fentomy, hogy milyen érzés lehetett Arin-nak, gyakorlatilag bejelentik hogy rohadt nagy hibát követtek el Diamond elküldésével ergo, Arin elküldése nem lett volna nagy baki :D

Leave A Reply