Mélyponton a The CW – Elkelne egy TVD Spin-Off

    12
    Oszd meg!

    Amikor 2006ban egyesült a The WB és a UPN csatorna, és megalapították a The CW néven az ötödik országos sugárzású amerikai televíziót, mindenki azt hitte, hogy pozitív változás következhet be a televíziózásban. Több nézőhöz juthattak el a már klasszikus sorozatok, mint a Gilmore Girls, Smallville vagy a Veronica Mars, és a régi nézők mellé újakat is szerezhetnek, ez volt a cél. Persze, az élet nem egy tündérmese, a The CW csatornán pedig még az egykori sikersorozatok is gyengébb eredményeket értek el, mint a WB vagy az UPN csatornákon. A csoda tehát nem valósult meg, bő hat év alatt pedig a CW nemhogy felzárkózott volna a négy nagy network, az ABC, CBS, FOX és az NBC mellé, hanem évről-évre egyre kevesebb nézőt tud a képernyők elé ragasztani, a sorozataik nézettsége pedig a mostani őszi szezonban érte el a mélypontot.

    A THE CW hamar kiírtotta a csatornáról a korábban sikeres vígjátékokat, feladta a vasárnapi sugárzást, és a sorra bukó reality programok gyártását is úgy tűnik befejezi, maradtak tehát az egy órás drámák, amik közül csak a The Vampire Diaries, az Arrow és a Supernatural érnek el számottevő nézettséget, miközben a többi széria mondhatni bukdácsol. Nincs is attól nagyobb ciki a CW számára, hogy még az ABC Family csatorna is magasabb adatokat produkál a sorozataival, és ez nem minősítés az ABC Family amúgy király minőségű szériáira nézve, hanem ciki a The CW-nek, mert ők országos csatorna, mindenki által foghatók, míg az ABC Family egy kábeltelevízió. A csatorna tavaly új szlogent váltott, “A TV, amiről beszélnek” helyett “Mi uraljuk az éjszakát” címszóval nyomul, azonban elnézve a mostani nézettségi rátákat, ez minden, csak nem uralás. Íme, az elmúlt hét CW sorozatainak a nézettsége, a számok magukért beszélnek. Előre vettem a 18-49es demót, hiszen azok számítanak igazán.

    #01: The Vampire Diaries -> 18-49: 1.5 (Teljes lakosság: 3.27 millió)
    #02: Arrow -> 18-49: 1.0 (Teljes lakosság: 3.05 millió)
    #03: Supernatural -> 18-49: 0.8 (Teljes lakosság: 1.78 millió)
    #04: Beauty And The Beast -> 18-49: 0.6 (Teljes lakosság: 1.70 millió)
    #05: Hart of Dixie -> 18-49: 0.6 (Teljes lakosság: 1.41 millió)
    #06: America’s Next Top Model -> 18-49: 0.4 (Teljes lakosság: 1.26 millió)
    #07: 90210 -> 18-49: 0.4 (Teljes lakosság: 850 ezer)
    #08: Nikita -> 18-49: 0.3 (Teljes lakosság: 1.14 millió)
    #09: Emily Owens MD -> 18-49: 0.3 (Teljes lakosság: 1.03 millió)
    #10: Gossip Girl -> 18-49: 0.3 (Teljes lakosság: 666 ezer)

    Ez a helyzet a mostani CW sorozatok nézettségével pedig elég gyászos. Ami jól teljesít, az a The Vampire Diaries, ami már megint elkapta az ABC-t, alázta az NBC-t erre pedig ritkán kerül sor. Az Arrow és a Supernatural páros is jól együttműködik, és bár ingadoznak az adataik, de csak pár tizedpontot, az Arrow pedig a premierje óta alig veszített népszerűségéből, ez pedig fényes jövőt jósol neki. Még amire büszke lehet a CW az a Hart of Dixie, és ezzel ki is fújt, az összes többi sorozata szó szerint kasza szint. Még a Beauty And The Beast is, mert iszonyúan tartja meg a TVD adatait. Kíváncsi vagyok mi lenne, ha a Hart of Dixie futna a vámpírok mögött, ki tudja, talán a 1.0-ás demót is elérné.

    Az adatok elemzéséből kiderül az, hogy a csatorna zsánerének tartott szappanos drámák, mint a 90210 és a Gossip Girl már nem hozzák a megfelelő adatot, és úgy fest, a nép a természetfeletti vagy szuperhősös sorozatokra van ráakadva. Mi lenne a megfelelő lépés? Szerintem alkalmazkodni kell a nézői igényekhez, és olyan szériákat bekérni, amikre vevő a nép. Jövőre bekérni még egy képregény feldolgozást, megpróbálkozni esetleg a Macskanővel, Superman unokatesójával, Supergirllel vagy a Wonder Woman is szóba jöhet, és eljött az ideje készíteni egy The Vampire Diaries Spin-Offot, az egyik népszerű karakterre alapozva, Rebekah például tökéletes alany lenne, vagy Jeremy, miképp elköltözik Mystic Fallsból, és vámpír vadász válik belőle. Mindenesetre, valamit tenni kell a csatornának, mert folyamatosan csökken a nézettsége. Nézzétek csak, pontosan egy évvel ezelőtt még ilyen adatokat hozott, és még ezek se voltak túl jók, de látszik az, hogy volt hova süllyedni a csatornának. És még mindig van…

    #01: The Vampire Diaries -> 18-49: 1.6 (Teljes lakosság: 3.51 millió)
    #02: The Secret Circle -> 18-49: 0.9 (Teljes lakosság: 2.26 millió)
    #03: Hart of Dixie -> 18-49: 0.8 (Teljes lakosság: 2.01 millió)
    #04: America’s Next Top Model -> 18-49: 0.8 (Teljes lakosság: 1.87 millió)
    #05: Supernatural -> 18-49: 0.8 (Teljes lakosság: 1.84 millió)
    #06: Ringer -> 18-49: 0.8 (Teljes lakosság: 1.81 millió)
    #07: Gossip Girl -> 18-49: 0.7 (Teljes lakosság: 1.36 millió)
    #08: 90210 -> 18-49: 0.7 (Teljes lakosság: 1.48 millió)
    #09: Nikita -> 18-49: 0.6 (Teljes lakosság: 1.79 millió)

    SZÓLJ HOZZÁ

    Please enter your comment!
    Please enter your name here