The Mob Doctor – A pilot

2

A FOX-on tavaly ért véget a Doktor House, a csatorna pedig úgy gondolta, az űrt betömi egy másik doktoros sorozattal, így kerülhetett a képbe a The Mob Doctor. Mivel azonban manapság nincs kórházas széria úgy, hogy abba ne lenne valami specifikáció. Az Off The Map a dzsungel orvosairól szólt, a Saving Hope-ban szellemeket látunk, a The Mob Doctorban pedig a hősnőnk életét a maffia színesíti, naplopó öccse ugyanis sok adósságot halmozott fel, amit ő egyenlít ki, méghozzá az orvosi szolgálataival. Ez lenne alapjáraton a történet, és a pilot sem szól sokkal többről. Grace, a főhős rohangál, mint a mérgezett egér, maffia házából be, onnan a kórházba dugni egyet, majd megint a maffia, aztán összeakasztja a nem létező bajszát a mindenható főnökével, hogy aztán megint várhassa őt a maffia.

A legnagyobb gondom a pilottal az volt, hogy Grace karakterén kívül igazából senkit sem ismerhettünk meg. Sőt, még talán őt sem. Kaptunk egy főhősnőt, aki valahol elég tökös, meg bátor, a helyén vannak az erkölcsei, és akaratán kívül keveredik bele az alvilágba. A legnagyobb bajom mégis az volt, hogy nem nagyon tudtam együtt érezni vele. Persze, szar neki, a pilot végén is megszívta, mert most annak a pasinak tartozhat, aki apja helyett apja volt, bla-bla, de akkor se nagyon tudtam megkedvelni a karaktert. A főszerepben Jordana Spiro, vele azonban semmi gond nem volt. Sőt, nagyon szeretem a színésznőt, eleve miatta voltam kíváncsi a sorozatra. A színészi játékával nem volt problémám, csak az írók nem remekeltek akkor, amikor megalkották az első részt.

Ami a többi szereplőt illeti, nagyon egysíkúnak tűntek, és nem igazából sikerült elérni azt, hogy a maffiás szál se izgasson, de a kórházas se nagyon. Az első résznek pont az lett volna a célja, hogy berántson és kíváncsi legyek a folytatásra, drukkoljak Gracenek azért, hogy kikerüljön a maffia szolgálatából, és eleve legyen minden jó. Azonban amikor a rész végén megkapta volna a lehetőséget arra, hogy lelépjen, hogy védelmet kapjon egy másik városban, és nemet mondott, akkor gondoltam én is azt, hogy ez engem a továbbiakban nem fog érdekelni. Mert persze, ő Chicagoban él és bla-bla, de bakker, ő egy kiváló sebész, felpakolja a nyomorék családját elmennek Jóska Citybe, ahol boldogan élnek, amíg meg nem halnak. De akkor ugye nincs sorozat. Mondjuk, nem is nagyon kecsegtetem a rajongókat azzal, hogy sokáig a képernyőn lesz a The Mob Doctor, mivel nagyon gyenge adatokkal nyitott, ha pedig ez a mai nap csökkeni fog, akkor hamarosan készülhetünk a hivatalos kaszára.

Értékelés. 3/10
Legjobban Jordana Spiro miatt sajnálom az egészet, mert tényleg nagyon megszerettem őt a My Boys alatt, és szívesen elnéztem volna őt dokiként rohangálni minden héten. De a The Mob Doctor minőségileg számomra gyenge, több izgalmat várok egy sorozattól, és élettel telibb, szerethetőbb karaktereket. Ki tudja, egyszer talán majd belenézek egy random részbe, de nem hiszem, hogy erőltetni fogom.

707 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



2 hozzászólás

  1. Én Harry’s Law-ban szerettem bele :D Engem csak Off the Map-es pali zavart pedig abban nem volt bajom a színésszel. :D

    Elég hamar kinyírták Morettit, a színészt imádóbb (War at home rulz) remélem lesz flashback formájában :D

    • A Harry’s Law nagy szívfájdalom, de nincs hozzá felirat, anélkül meg komolyabb sorozatot nem vállalok be :/

Leave A Reply