close

Bármennyire is ciki, engem a kisbabás sorozatokkal még ma is kenyérre lehet kenni, így sokakkal ellentétben én kíváncsian vártam az NBC új sorozatát. Az első rész alapján bőven távol áll a Baby Daddy aranyos bájától, és nem is olyan jó, mint a Raising Hope vagy a disney-féle Good Luck Charlie, de azért a Guys With Kids is valamilyen szinten szerethető, még akkor is, ha a legtöbb felnőtt főhőstől a frász kerülget. Elsősorban a fekete fazon irritált, a beszólásai, a vinnyogása, a hülye poénjai számomra túlságosan gyengék voltak és rontották az összképet.

A sorozat amúgy arról szól, hogy van három pasi, akik gyereket nevelnek. Gary megszívta, a felesége dolgozik, ő a házi férj aki négy gyerekkel, az egyiknek meg Yoda a neve, mert az nagyon vicces. Nick is házas, a felesége pedig ki akar mozdulni és az a fő gond, hogy apucinak ez eszébe se jut. A harmadik főhősünk a nyomi Chris, aki elvált zsarnok nejétől de az még mindig rátelepszik az életére, és bizony ki kell állni vele szemben, mert ezt teszi a férfi. Eközben meg ott van a sok gyerek, akik aranyosan, tündériek, de első blikkre úgy fest nem nagyon “vesznek részt” a történetben, csak ott vannak kelléknek, mint az élő cd lejátszó a Gleeben – tudjátok, akik hegedülnek meg zongoráznak és mindig ott vannak, amikor kellenek. Persze nehéz elvárni egy kisbabától, hogy írhassanak valami konkrét dolgot köré, de azért más sorozatokban általában ez sikerült.

Húsz perc nagyon kevés arra, hogy az ember átfogó véleményt alkothasson egy sorozatról, de arra elég, hogy első benyomásunk lehessen a szereplőkről. Érdekes az alapfelvetés, hogy három férfi a főszereplő, akik legjobb barátokból legjobb apukák is lettek, ez kicsit más ízben világítja meg a babás sorozatok történelmét, de ez még kevés ahhoz, hogy egy igazán jó és szerethető valamit kapjunk. Mert a részenkénti kevés poént nem üti ki hosszútávon az, ha egy kisbaba cukin felnevet vagy csak ott van, mert tele van a bölcsi. Szerintem egy időre maradni fogok, de a nézettség alapján nem úgy fest, mintha túl sokáig képernyőn maradna ez a sorozat.

Értékelés: 5/10
Ez is olyan semmilyen pilot volt, mint az összes többi amit eddig láttam a 2012/13as szezon őszi újoncai közül. Nem volt túl jó, nem volt túl rossz, de a közepes hosszú távon kevés lesz ahhoz, hogy valami nézős maradjon. Mindenesetre pár részt bepróbálok, mert miért ne, és majd eldől, hogy hosszútávon tud-e fejlődni a sorozat. Mindenesetre, nem hinném, hogy ez lenne az ősz Baby Daddy-je.

553 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Tags : Guys with Kids

Leave a Response