Pretty Little Liars – A harmadik évadról

0

Már olyan sok kritikát írtam nektek a Pretty Little Liars kapcsán, legtöbbször pedig elég negatív hangnemben. Nem nagyon tetszett már az, hogy három éve megy az “A” játszma, a nyomozások, a béna próbálkozások a leleplezésre és egyáltalán az, hogy még mindig nincs rendesen megmagyarázva miért kell a négy lányon bosszút állni Allison tettei miatt. Utóbbira a harmadik évad első fele sem adott választ, azonban történt egy fontos változás. Ez leginkább bennem zajlott le: ismét beleszerettem a sorozatba. Pont úgy, mint az első évad során. Persze a másodikat sem utáltam, örömmel néztem azokat is, de nem lobogott bennem annyira a tűz, mint most. Én úgy érzem, mintha a harmadik évad során a reneszánszát élni a széria, az újjászületés pedig varázslatosabb, mint amilyen valaha is volt ez a show.

Persze olvasok fórumokat, látom a véleményeket, legtöbben pont most “temetik” a sorozatot, de nekem eddig ez a tizenkét rész nagyon bejött. Azok a jelenetek, amikor Mona és Hannah találkozott az intézetben számomra elementáris jelentőséggel bírtak, érzelmi és drámai szinten azokat a perceket rendkívül megbecsültem. De nem csak ebben volt erős, hanem a főbb karakterek személyes drámáit is rendkívül jól taglalta a sorozat. Mind a négy lány kapott pár érdekes mellékszálat, egy-egy olyan karaktert maga mellé, aki érdekessé tette a történetet. Persze a legjobban a félévadzáró tetszett, elaléltam attól, ami történt. Ha még nem láttad, ne olvass tovább, hiszen spoileresen folytatom.

Egyre többet tudunk “A”-ről. Vagyis, az “A-Team”-ről. Eddig Mona volt a biztos tag, mellé társult Toby, és ez volt az a pont, ahol végleg eldobtam az agyam. Jóképű jótestű aranyos Toby lenne “A”, aki végig Spencer mellett állt? Toby, aki pont a nyári évadzáróban kettyintette meg Spencert és vallott neki szerelmet? Hát ezt nagyon nem gondoltam volna. Innentől vagyok rendkívül kíváncsi arra, miképp forog majd tovább a történet. Sikerült életet lehelni az “A”-sztoriba, és immáron nem zavar, hanem még élvezem is.

Viszont, történt egy fontos dolog a sorozatban. Bemutatták azt is, hogy “A” nélkül is tudnak kellő bonyodalmat és drámát kelteni. Itt Maya “unokatestvérére” gondolok. Egyrészt nagyon sok WTF pillanatot okozott a srác, és majdnem olyan izgalmas volt, mintha ő is az “A-team” része lenne. Ezzel pedig azt bizonyították az írók, hogy akkor is megállhat a lábán a széria, ha egyszer lezárul az “A”-történet. Utóbbira valahol már vágyom is, úgy érzem túl sokáig nem lehet ezt húzni, és mintha ezzel az írók is így lennének, hiszen tizenkét rész alatt két “A” is lelepleződött, és őszintén bízom abban, hogy az évad végén bemutatkozik majd a harmadik is.

Visszatérve a lányokra, mind a négyet annyira megszerettem, és nem csak őket, hanem a mellékszereplőket is. A legtöbb ritkán kerül színre, de amikor szerepeltetik, akkor olyan, mintha sose ment volna el, egy epizódra is. Erre akkor jöttem rá, amikor visszatért Wren. Most, hogy kiderült ki is Toby, ezerrel drukkolok az angol dokinak, hogy találjon vissza a Spencer vágányra, noha Hannah és Wren is nagyon passzol egymáshoz. Az Ezra-Aria szál is egyre jobb lett, pedig azt hittem ott már kimerültek az elemek. De nem, beizzították rendesen, és kérem szépen, ez így jó.

Értékelés: 10/10
Ez a tizenkét rész számomra zseniális volt, úgy érzem visszajött az a feeling, amit a sorozat elején éreztem. Most már tényleg csak abban bízom, hogy ilyen színvonalon folytatódik télen a sorozat, és akkor nem fogom megbánni azt, hogy a legmagasabb pontszámmal értékeltem a négy csinos hazudozót.

440 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply