The Glee Project – Hatan maradtak

4

Hihetetlen milyen gyorsan múlik ez a nyár, a The Glee Project-ből is már csak három hét van hátra, jelenleg pedig még hatan versengenek az – elvileg, – egyetlen helyért, amit a Glee-ben megnyerhetnek fődíjként. Ez mondjuk elég gáz dolog, mármint, ismerve a negyedik évados spoilereket egy csomó új szereplőt kell behozni a sorozatba, mint Rachel iskolatársai a NYADA-n avagy a New Directions friss tagjai, ergó nem ártana több TGP-s felfedezett, mert ahogy a műsorból is kitűnik, nagyon tehetségesek ezek a fiatalok, és remek hangi adottsággal vannak megáldva. Azok számára akik lemaradtak a második évaddal, spoileresen folytatódik a kritika.

A legutolsó írás óta hárman estek ki, Charlie a mókamester, akinek a távozása egyáltalán nem viselt meg, holott bírtam a csókát. Csak egyszerűen túl sok volt, és néha olyan kínos jeleneteket produkált, amitől már én éreztem magam kellemetlenül. Utána ment el Nellie, sokunk kedvence. Körülbelül Miley Cyrus óta nem hallottam olyan különleges hangszínt, mint Nellié, énekesnek rendkívül profi ez a lány. A műsorból viszont kitűnt, hogy nehéz együtt dolgozni vele, és színészként sem mindig a legjobb. Egyértelműnek tűnt a távozása, de nagyon sajnáltam őt.

Ezen a héten Abraham esett ki, akit az utolsó adások alatt sikerült rendesen megutálnom. Már akkor felhúztam a szemem amikor kvázi felajánlkozott Ryannek, akinek dícsérte a “gyönyörű kis fejét” plusz “te egy csodálatos személyiség” nevezte és társai. Egyértelmű flörtölés, ami nem túl etikus a többi szereplővel kapcsolatban. A hiszti sem volt az, amit levágott miután elénekelte a dalát. Ezen a héten megint a bottom 3-ban volt, naná, hogy ismét produkálta magát. Miután viszonylag normálisan és hiszti mentesen elénekelte Michael Jackson “Man In The Mirror” című slágerét, megvárta, míg mindenki befejezi, aztán elszabadult a pokol. Az, ahogy Abraham visszatért a színpadra és elkiáltotta magát, hogy ő aztán nem fog kiesni, a The Glee Project történelmének a legundorítóbb jelenete volt. Bármennyire is antipatikus volt korábban Mario vagy Tyler, az a viselkedés amit Abraham levágott az utolsó két hétben még rajtuk is bőven túltesz. Még életemben nem szurkoltam ennyire senkinek sem a kiesésért, mint ennek a hisztérikának. Végre, tőle is megszabadultunk.

Maradtak tehát hatan, akik közül bárkit szívesen látnék a sorozatban. Legközelebb szerintem Michael fog távozni, Nikki nem szereti őt túlzottan mert bénázik a stúdióban, utána pedig szerintem Lilytől veszünk majd búcsút, lévén elég sokszor volt a kiesés határán, egy idő után pedig nem lesz elég egy gyönyörű “last chance performance“, mert ez egy olyan speciális tehetségkutató, ahol nem csak a hang, hanem a színészi teljesítmény is számít. Így első blikkre a nyertes személye Blake és Shanna között dőlhet el, de idővel majd ez is kiderül. Én tényleg azért drukkolok, hogy mind a négy döntős bekerüljön a Glee-be valamilyen formátumban :)

Így másfél évad után a mentorok is egyre jobban a szívemhez nőttek, különösen Zach a koreográfus. Haláli ahogy átszellemült és gyermeki pofával tapsol és örül az utolsó előadások alatt a srácoknak, és eleve annyira mókás egy fazon. Robert is kedvelhető, viszont Nikkivel kezd tele lenni a hócipőm. Lehet, hogy a terhessége miatt, de előjött belőle a szörny, akinek ritkán van jó pillanata. A hátuk mögött elég durván kibeszéli a srácokat, a bevágások alapján nem úgy tűnik mintha nagyon támogatná avagy segítené őket, de kritizálni azt tud. Persze, kell egy ilyen antipatikus “mentor” is, mert különben unalmas lenne a show, csak ez kitolás a srácokkal szemben, mert pont Nikki feladata lenne az egyik legfontosabb, méghozzá a hangképzés.

Értékelés: 8/10
A The Glee Project még mindig olyan jó, mint eddig, sőt, a második évad még az elsőt is felülmúlja minőség terén. Nem csak a zenék jobbak, mint korábban, hanem a versenyzők is érdekesebbek. Vannak akiket lehet szeretni, akiknek lehet dukkolni, de kialakultak olyan negatív alakok is, akik miatt a szeme se rebbenhet a nézőnek, ha végre kiesik. És szerintem ez pont így jó. Sajnálatos dolog a második évad gyenge nézettsége, mivel így nincs sok esély egy harmadikra, pedig én minden nyáron elnézegetném ezt a műsort, az fix. De ne temessük még azt, amit nincs, maradt még hat versenyző, kíváncsian várom kitől búcsúzunk majd legközelebb.

621 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



4 hozzászólás

  1. MarcoPolo on

    Durva, hogy Nellie kiesése milyen közfelháborodást keltett, de tényleg itt volt az ideje, hogy menjen. Abraham-ért nem kár, tényleg marha gáz volt, amit levágott az utolsó dala után, mérget vennék rá, hogy ezzel vágta el magát végleg Ryan-nél. Lily már mehetne haza, de úgy érzem, beverekszi magát a végső négybe, ahogy Aylin is. Michael tényleg a kés élén táncol, de őt meg úgy érzem, Ryan kedveli nagyon. Szóval vagy Blake esik ki szerintem a jövő héten, vagy Shanna, valószínűleg pont azért, mert végig fixen jók voltak, és Samuel is majdnem ezen szívta meg tavaly, hogy nem találkozott sokat Ryan-nel és így annak nem jött át eléggé az illető háttértörténete, “underdogsága”. A sötét ló Ali, ő nagyon jól feljött az utóbbi hetekben, kíváncsi vagyok, mi lesz vele.

    Amúgy nálam nem übereli az első évadot, ott számomra sokkal szerethetőbb arcok voltak (Damian, Hannah, Emily), még ha hangilag talán jobb is az új bagázs, de itt annyi a rinya meg a keverés, hogy kezdek beleunni.

    • Hát, Nellie tényleg annyira jó énekhanggal volt megáldva, hogy nem lep meg a közfelháborodás :)

      Ha Blake vagy Shanna esik ki, akkor az a “Marissa Faktor” lesz, őt is hirtelen ejtették ki. REmélem azért nem így lesz.

  2. Remélem Aylin nyeri meg, mert nekem ő a legszimpatikusabb, akitől meg már igazán szeretnék megszabadulni az Lily. Annyira idegesít, hogy az már lassan fáj, de az elejétől fogva. :DDD Nem is értem hogy mehetett haza pl. Nellie hamarabb, mint ez a nőőőő….

Leave A Reply