Pilotkritika: White Collar – A nagy svindli

0

Matt Bomer mindig is egyike volt a kedvenceimnek, tehetségére no meg külsejére már a Tru Calling alatt is felfigyelhettünk, Eliza Dushku oldalán pedig igazán jó volt látni őt. Azóta csupa olyan sorozatban szerepelt, amik nem tartoznak azok közé, amiket szívesen nézek. A White Collar is ilyen.

Ez is egy nyomozós sorozat, hiába próbálják másnak feltüntetni. Mivel már gyerekkorom óta nem néztem nyomozóst, ezért úgy gondoltam, a White Collar megérdemel egy esélyt – és nem csak Bomer miatt. Hiszen az első rész alapján egy vállalható és szerethető sorozatnak tűnik.

matt-bommer

Miről is szól pontosan? Neal egy profi bűnöző, de a jó fajta, aki csak pénzt lop szóval nevezhetjük fehérgallérosnak is, még ha eme fogalom nem is fedi teljesen a “munkásságát”. A férfi egy nap megszökik a börtönből hogy a neje nyomába eredjen, de végül őt kapják el. Az FBI és Neal végül egyezséget kötnek, felhasználva a srác intelligenciáját és érzékét a bűnözéshez, végül zsaru-féleséget csinálnak belőle, és végül annak a “társa” lesz, aki elkapta őt, Peter legnagyobb örömére.

A történet nem túl erős, az első rész nyomozós szálától sem ájultam el, viszont a “bromance” mindent vitt. Már az elején látszott az egészséges és jókedvű szivatás amit a főhősök egymással leműveltek, és ha ez így marad hosszútávon is, akkor ez az apró nüansz lehet az, aminek következtében továbbra is néző maradok. És persze Matt Bomer, hiszen ha ő nem lenne benne, eszem ágában sem jutott volna még belenézni sem.

Külön pacsi a színészeknek, már rég láttam például Tifanny Thiessent bárhol is, pedig a Beverly Hills 90210-ben mesterien keverte a sza… kártyáit :) Ebben a szerepben egyelőre nem úgy fest, mintha a színésznő bármi extrát bele tudna vinni, de várom azt, hogy meglepjen. És remélem meg is fog. Akit érdemes kiemelni, az Matt Bomer. Nem csak piszkosul helyes de még tehetséges is ez a srác, és már az első részben igazán eredetivé tette Neal karakterét. Szeretem, ha egy sorozatban jó színészek játszanak, mert az is fontos, nem csak a sztori.

Értékelés: 6/10
Akármennyire is próbálok elvonatkoztatni, ezek itt nyomoztak. És a végén meglett a rosszfiú. És bromance ide, Matt Bomer oda, ezek akkor is nyomoztak. És igen, ezt úgy mondom, mintha szitokszó lenne, de hát, ha egyszer annak érzem. Viszont pár részig még maradok, mert kíváncsi vagyok  a Kate sztorira. Nyár vége felé darálok is, most mások a prioritások – olyanok, ahol nem … nyomoznak :)

1681 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply