close

Félve ültem le a pilot elé, de végül pozitív szájízzel ért véget számomra a rész. Abszolút nem azt hozta, amit elvártam volna tőle, és pont ezért varázsolt el annyira. Ez a sorozat a 2003-as Ki nevel a végén? című Adam Sandler vígjáték alapötletét – és eredeti címét, – lopta el, de itt elsősorban a terapeutára koncentrálunk, a páciensek csak a show színesítésére szolgálnak, és olyan poénok elsütésére, amik annak ellenére, hogy alpáriak, mégis, működőképesnek tűnnek. A sorozat főszerepében Charlie Sheen, a Két pasi meg egy kicsiből kirúgott színész, akinek úgy tűnik sikerült a győzedelmes visszatérés. Nem volt nehéz, hiszen a karakter szakasztott olyan, mint amit Sheen alakított a Két pasiban, ugyanolyan lobbanékony, szexre éhes és még a tini lányához is úgy viszonyul, ahogy azt tette anno a karakter Jake irányában. Banyek, még a név is ugyanaz, Charlie Sheen pedig képtelen olyan szerepet eljátszani, ahol nem Charlienak hívják.

A sorozat többi szereplője is nagyon bejött, jó volt viszont látni a “régi ismerősöket“, például a Férfi fán teremből Derek Richardsont. Selma Blair is rég került már a látókörömbe, tehát a “sztár-hatás” jól jött, de egyáltalán nem ez vitte el a hátán a pilotot. Viccesek voltak a karakterek, jó volt a sztori, és már a nyitással imádtam az egészet. Charlie belebokszolva a kamerába megszólalt:

“Nem rúghatsz ki, felmondok. Azt hiszed, lecserélhetsz valaki másra? Csak rajta, nem lesz ugyanolyan. Azt hiheted, vesztek, pedig nem. Én… “

A “…” helyére pedig képzeljük oda azt, hogy Winning. Mert Sheen ezzel az egésszel csak nyert, hiszen ha az Anger Management tartja a jó kezdő nézettséget – ami minden idők legnézetebb kábeles szitkom premierje -, akkor az FX berendeli további kilencven epizódra, Sheen pedig jelentős pénzt kap a bevételekből – sokkal többet, mint amit a legjobban kereső sorozatsztárként kaszált a Két pasi meg egy kicsiből. Szóval igen, egyelőre úgy tűnik Winning van rendesen. Amúgy, a nyitó beszéd poénja az volt, hogy … tudjátok mit? Nem mondom meg. Nézzétek meg legalább az első két percet. Mert megéri :)

Értékelés: 9/10
Nem hittem volna, hogy ez lesz, de tetszett. Pedig abszolút nem vártam tőle semmit. Pár rész múlva jövök, és majd bedarálom, nem nagyon tudok én hetibe vígjátéksorozatokat nézni. Tényleg ajánlom ezt a sorozatot mindenkinek, aki oda van a klasszikus vígjátékokért. No meg, Charlie Sheen-ért.

848 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Tags : Anger Management

Leave a Response