Baby Daddy – A pilot

7

Én egyszerűen imádom a kisbabás sorozatokat. Tudjátok, van egy forgatókönyvírói klisé, ami szerint elég gyerekeket meg kutyákat betenni egy filmbe vagy sorozatba, az pedig önmagától működni fog. Nem, ez nagyon nincs így, mert akármilyen gagyit azért nem lehet leönteni a torkunkon. Viszont a Baby Daddy az első rész alapján minden, csak nem gagyi.

Akárcsak a Melissa és Joey, ez is a kilencvenes évek hangulatát idézi, engem a pilot leginkább a Tom Selleck-féle “Három férfi és egy kis hölgy” című klasszikusra emlékeztetett. Igen, ezzel a “férfi vagyok, és bepelenkázom a kisbabát, de hú, nem tudom, hogy kell” meg a “pasi vagyok, kezembe veszem a kisbabát és sivítok, hogy él-e még” típusú poénokkal még mindig le lehet venni a lábamról. Kész, ez van, nekem ez a fajta komikus jelleg nekem nagyon bejön.

A történetről elég annyi, hogy van három srác (közülük az egyik meleg), akik együtt laknak egy albérletben, aztán egy nap ott találnak egy kisbabát az ajtó előtt, akiről kiderül, hogy az egyiküké. A gyereket végül megtartja a srác, a baba nevelésében meg majd mindenki segít, mert Emma annyira aranyos. Azért, hogy a szerelmi szál se maradjon sutba, a nagyon lefogyott szőke ciklonért idővel majd ketten is epekedni fognak. Első blikkre ez tényleg a Raising Hope, megvalósítás tekintetében is az, a változtatás meg csupán annyi, hogy disney-re vették a figurát.

 Ami az első részt illeti, volt benne jópár szerethető egy soros, különösen tetszett Chelsea Kane játéka. Őt már a Jonasban kiszúrtam magamnak, az itteni karaktere is legalább annyira jó és szerethető. Jean-Luc Bildeou pedig szintén felnőtt a feladathoz, ezt a szerepet pedig mintha csak ráírták volna. Ahogy pedig a legelső képen látszik, amikor a kisbabával együtt szerepel a képernyőn, az valami frenetikus, annyira aranyosak így, együtt. Jómagam rendkívül drukkolok a sorozatnak a túlélésért, és nagyon bízom benne, hogy tartja a nézettségét. Mert az első rész úgy produkált, mint a Melissa és Joey, sőt, még annak az adatait is felhúzta, de mint tudjuk, a második részeknél dől majd el minden. Szóval, hajrá Baby Daddy!

Értékelés: 9/10
Szerethető karakterek, tündi-bündi kisbaba és egy olyan első rész, ami nagyon szórakoztató volt. Persze, ha a klisékből már eleged van, és az ABC Family sem a te csatornád, akkor nagy valószínűséggel a Baby Daddy sem lesz a te sorozatod, viszont vannak kivételek, amik nem mindig erősítik a szabályt, így én tényleg mindenkinek ajánlom a Baby Daddyt.

1243 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



7 hozzászólás

  1. Hát nem is tudom. Én alapvetően szeretek néhanapján belenézni a Disney sorozataiba (főleg vizsgaidőszakban jól esik egy olyan sorozat, ami nem igényel nagy agyi kapacitást), és ott a kedvencem a Sok sikert, Charlie! És ahogy te is írtad, eléggé Disney-módra készült a Baby Daddy, ami nálam azt jelenti, hogy aranyos, mert van benne egy baba, de egyébként az összes poén erőltetett, kiszámítható. Talán egyszer vagy kétszer nevettem fel igazán, a többin csak mosolyogtam (bár az is Emma érdeme volt, mert aranyos). Annyira tudnak idegesíteni ezek a röhögések, meg tapsok, kb minden mondatnál betesznek egyet, de olyannál is, aminek semmi értelme… Én még egy-két résznek adok esélyt, de ha nem lesznek jobbak, szerintem hanyagolom (mondjuk a következő vizsgaidőszakig. :D)

    • Tökéletesen egyet értek veled szinte mindenben, amit leírtál. Nekem mégis nagyon nagyon bejött. Talán Jean-Luc az oka, amikor a babával együtt voltak jelenetei, hát az kész :D

  2. Kíváncsi voltam erre a sorozatra, mert imádom a babás sorozatokat. A Raising Hope-ot is nézem, de a Baby Daddy szerintem nem hasonlít rá, ez aranyosabb. Nekem tetszett és Már nagyon várom a következő részt.

    • Ha az alap sztorira gondolsz, akkor abban szinte ugyanaz, csak itt nem anyu és apu, hanem a tesó és a legjobb haver segít felnevelni a Hope-ot. Vagyis Emmát. Plusz itt él az anya, ez lehet még konfliktusforrás.

      Mindegy is, ne hasonlítgassuk, hiszen ez önmagában is épp elég jó. Alig várom a feliratot :)

  3. Én ma délután néztem végig az első 6 részt, mert egyszerűen nem lehetett lekapcsolni. Kellenek néha az ilyen ‘agykikapcsolós-nemgondolkodós’ sorozatok, és ez tökéletesen megfelel. Tetszenek a szereplők, a karakterek, kíváncsi leszek mit hoznak ki belőle. :)

    Előbb rákerestem Jean-Luc-re, mert ismerős volt valahonnan… és hát nem ő volt a Kyle XY-ban a kisöcsi? :)

    • Háhá, én egyből felismertem :) Jó, sokat segített a 16 Kívánság, már akkor rákerestem és nyomban meg is jegyeztem a nevét :)

      És igen, tipikusan agy kikapcs, és csak élvezd :)

Leave A Reply