Csillag Születik: A finálé – ÉLŐ BLOG

13

Elérkezett tehát ez is, ma este véget ér a Csillag Születik negyedik szériája az RTL Klub műsorán. Valami oknál fogva jómagam sosem voltam igazán nagy rajongója ennek a tehetségkutató műsornak, nem tudok úgy lelkesedni érte, mint egy Megasztár iránt. Pedig a CSISZ ezen évadja meglepően jó volt, köszönhetően a legnagyobb felfedezettnek, Puzsér Róbertnek. A kritikus stílusával itt-ott lehet vitatkozni, az pedig a nyilatkozataiból egyértelműen kitűnik, nagyobb az arca, mint Plazmának meg Majkának együttvéve, de velük ellentétben Puzsér arcának van létjogosultsága is, hiszen nagy műveltséggel és remek kritikai érzékkel rendelkezik. Szó szerint nehéz belekötni abba, amit a kis csillagoknak mond, mert a legtöbbször igaza van. Jómagam pont az ő kritikái és igaz látása miatt kedveltem ezt az évadot a legjobban, noha sose voltam akkora fan, mint egy Megasztár esetében.

Tegnap megszavaztattalak titeket, és legtöbben, a Quantum XXL győzelmének drukkoltok. Bevallom őszintén, ezzel jómagam is így vagyok. Alapjáraton nem vagyok a táncos produkciók szerelmese, de a srácok most tényleg remekül összerakták a programjukat, a produkcióik pedig egyszerre viccesek és művészi színvonalat képviselők, éppen ezért drukkolok én is nekik. Nem hittem volna, hogy egy táncos produkció így meg tud győzni, erre tessék. A Bad Boyzzal ki lehet kergetni a világból, de egy Quantum XXL produkciót bármikor visszanézek :)

A fináléról tehát következzék az Élő Blog az utókor számára, illetve azoknak is, akik nem tudják a televízió előtt végig követni az eseményeket, de nem szeretnének lemaradni semmi érdekesről. Ha szeretnétek hozzászólások formájában bekapcsolódni a társalgásba, annak jómagam nagyon örülnék. Kezdjünk is bele!

  • 19:30 – A műsort az összes kis csillag közös produkciójával kezdik, jó a képernyőn látni az egykor kiesett szereplőket. Sajnos azonban felvételről megy a dolog, nem merték bevállalni, hogy élőben nyomassák. Plazmának azonban akkora a az arca, hogy nem fér bele a képernyőbe.
  • 19:37 – Ma este csak a mi szavazataink számítanak, a zsűri az természetesen ismét dísznek van. Egy szóló produkcióval érkeznek a finalisták, valamint második körben egy-egy duett lesz hallható, egy sztárpárral, gondolom a CSISZ korábbi felfedezettjeivel.
  • 19:38 – “Azért nehéz ez a mai nap, mert túl vagyunk egy csomó mindenen, és olyan sűrű volt ez az időszak, mint normál esetben öt év. Ilyenkor azt érzi az ember, hogy olyan nehéz mindezt elengedni. Lesz bennem holnaptól egy nagy űr” – nyilatkozta Pokornyi Lia.
  • 19:39 – “Én nem tűnök el, ha eltűnök valahonnan, az maximum az RTL Klubnak a vesztesége. Az RTL Klub továbbra is a legnépszerűbb csatorna marad, csak színvonaltalan” – na, még egy bizonyíték arra, hogy Puzsér arca mekkora. Mellesleg, dőlök a röhögéstől. Tudom, tudom, ez engem minőség :)
  • 19:43 – “Nagyon örülök, hogy egy tánccsapatként sikerült bekerülnünk a döntőbe. Olyat akarunk alkotni, hogy az emberek azt mondják, ‘Te jó úristen‘” – nyilatkozta a Quantum XXL egyik tagja. A kisfilmben felvonultatták a hozzátartozókat, feleségestül és babástul, szimpátia voksokra is hajtanak úgy látom.
  • 19:46 – Kicsit úgy látom elfáradtak a srácok, ez az utolsó szóló produkció nem volt olyan jó, mint a korábbiak. Ez a “minden hétre találjunk ki valami újat” sajnos nem jött jól a csapatnak. Ennek ellenére még mindig bejön amit csinálnak, csak önmagukhoz képest sokkal gyengébbek.
  • 19:49 – “Mészáros János Elek és Szirota Dzsennifer két hakniképes előadó Magyarországon. Ti nemzetközi szintű előadók vagytok, a különbség pedig nagyságrendű. Győzzön az igazság, győzzön a Quantum” – Puzsér Róbert egy kicsit sem elfogult, ááá, dehogy. “Amikor táncoltok, az olyan, mintha egy üzenet lenne, és állandóan próbálom megfejteni. Amikor táncoltok, az sokkal többnek tűnik ennél. Továbbra is imádlak titeket. Annyi mindent szeretnék mondani nektek, de azt hiszem, véget érne a műsor, mire a végére érnék” – Pokornyi Liától annyira nehéz rendesen idézni, mert sajnos eléggé össze-vissza beszél.
  • 19:53 – A zsűri szavazott. Lia, Hajós, Hernádi tíz pontot, Puzsér pedig nyolcat adott. Nem mintha ennek lenne bármi jelentősége, mert most már tényleg a nézőkön múlik minden.
  • 19:55 – Muri Enikő eljött, hogy erőt öntsön Jenniferbe. “Hasonló az út, amin végig mentünk. Jó látni, hogy ő mennyire sikeres, és ez nekem is erőt ad. Titkon még abban is bízom, hogy egy fokkal még feljebb is kerülhetek a dobogón, mint ő” – nyilatkozza a törtető kis csillag.
  • 19:57 – Nálam Jennifer csak egy dallal ért el katarzist, amikor magyarul énekelte az “Add már uram az esőt” c. dalt. Azóta se volt még annyira jó, és most sem az. Pedig szép a hangja, viszonylag jól is tud bánni vele, mégsem sikerült megkedvelnem a lányt. Fura ez így, nagyon.
  • 19:59“Ez egy egyedül hagyott nő dala. Azért állt neked mégis jó, mert most hallottam meg a hangodban azt, hogy nem leszel te egyedül soha. Előjött belőled, a hangodból, mögüledből a zene” – igen, ezt így mondta Hajós. Érti valaki? “Hónapok óta figyellek, látom a síró görcseidet, látom azt, hogy mindenáron győzni akarsz, mert itt a nagy esély. Nem lehet, és nem szabad mindent egy lapra feltenni, mert az borzasztó görcsössé tesz. Kell, hogy legyen egy B-terved. Ha elfogadsz tőlem egy jó tanácsot, elmész egyetemre, tovább tanulsz, és mellette is lehet énekelni. Ha lesz egy b-terved, akkor eloszlik a görcs, és sokkal könnyebben fog menni minden, és magabiztosabb leszel” – nahát, Puzsérnak már megint igaza van.
  • 20:12 – A reklám véget ért, Mészáros János Elek következik.
  • 20:13 – “Nagyon jó kritikákat kaptam, ettől függetlenül mégis, kieső helyre kerültem. Elgondolkodtam azon, hogy talán a közönségnek mégis tetszett az, amit tőlem hallottak. Az a kötelességem, hogy száz százalékig kihozzam azt, ami bennem van” – nyilatkozza Elek, aki a nyugalomból meríti az energiát, és hallgatja a madarak csicsergését.
  • 20:16 – Még mindig nem érzek semmit Elek előadása alatt. Nem rossz, nem jó, csak hallgatom. Nem okoz katarzist. Direkt rákerestem ma a youtubeon Paul Potts angliai opera énekes győztes dalára, az valami isteni volt, borsózik a hátam. Tehát, megnyugodtam, nem az operával van a bajom, hanem János Elekkel, aki nem varázsol el.
  • 20:19“János, nekem az a véleményem, hogy te nem elsősorban az énektudásodnak köszönheted, hogy itt vagy, hanem a karakterednek. A felfelé tekert bajusz nagyon sokat segített neked ahhoz, hogy idáig eljuss. Jennifer jobb énekes, mint te, annak ellenére, hogy ő fiatalabb és még tanul. Nem te érdemled, hogy megnyerd ezt a versenyt” – utálom, hogy mindig egyet kell, hogy értsek Puzsérral.
  • 20:21 – Jézusom, János, te is rágyúrsz a szimpátia voksokra. Mert azoknak énekelt szerinte, akik most vesztették el a munkájukat, és nehéz helyzetben vannak. Hátha ettől a daltól, jobb lesz nekik… Nem tudom eldönteni, hogy ez a pasi “a nép szegyszerű gyermeke”, vagy egy rendkívül dörzsölt manipulátor.
  • 20:24 – Színpadon egy all stars csoport, a Csillag Születik korábbi táncos produkciói együtt, akik éppen táncolnak. Már csak egy énekes kéne eléjük, mögéjük, melléjük … jó, nem irnoizálok, mert ez önmagában nekem is tetszik … kivéve a Bad Boyz, tőlük még mindig kiver a negatív frász :)
  • 20:29 – Ismét reklám, már csak másfél óra, és kiderül a nyertes. Úgy sajnálom Marci kiesését, neki drukkoltam a legjobban.
  • 20:39 – A színpadon Janicsák Veca és Kocsis Tibor. Ki sem találnátok, de ez is felvételről megy. Mellesleg, tök jó ez a duett, egész jó ez a dal, csak a dalszövegre nem szabad odafigyelni. “Ez az a perc, ami égig emel. Közös a vágy, ami körbe ölel. Vigyen a sors, az életem itt van, a hangban, a dalban. Ez az a perc, gyere, éld velem át” … ennyi elég is belőlem szerintem :)
  • 20:43 – János Elek éppen egy kisfilmben arról mesél, hogy érezte magát a műsor alatt. “Én úgy gondolom, hogy a verseny három hónapja alatt, én nem változtam. De ha jól csináltam a dolgomat, akkor a közönség ízlése egy kicsit változott, és akkor már megérte az egész” – nyilatkozza az opera – népdal énekes kis csillag.
  • 20:45 – Te Jézus Mária. Maradtál volna inkább az operánál, ezt a duettet még Tabáni István sem tudta volna megmenteni. Hogy lehet így elénekelni egy rock típusú dalt? Mintha opera lenne. Eddig lehet, hogy kultúrmissziót csinált, ez a duett viszont valami szörnyű. Könyörgöm, János, ne kalandozz a műfajok között. Tabáni viszont még mindig isteni, okkal nyerte meg ezt a műsort annak idején.
  • 20:49 – “Sokkal több dolog derült ki rólad most, mint az előbb. Külön megdícsérlek a bátorságodért, amiért most ezt ilyen ragyogóan elénekelted. Most majdnem megríkattál engem” – én a nevetéstől sírtam, annyira gáz volt ez a duett. Pokornyi Liának viszont tetszett. No comment. “Én most magamra vagyok büszke. Büszke vagyok arra, amiért akkor a Tabáni nyert” – egyet értünk Jucikám. “János, nem tudom merre sodor téged az élet. Három jó tanácsot hagy tegyek a tarisznyádba. Az első a legfontosabb, az egészség. A második: soha ne énekelj operettet. Soha ne énekelj magyarul (? – elakadtam… – a szerk). Maradj azon az úton, amin elindultál, énekelt operát és népdalt” – Puzsér ma tényleg elő vette a szebbik arcát.
  • 20:53 – “Amikor sorba kaptam a sok igent, akkor már azt hittem, én vagyok a legboldogabb ember, és végre sikerült.” – a törtető lány tényleg mindent megtett azért, hogy idáig eljusson, már kislánykora óta az RTL Klubbon forog-pörög azért, hogy most itt lehessen. Kérdés ez elég-e ahhoz, hogy nyerjen is.
  • 20:56 – A kedvenc Evanesence dalom, egyszerűen imádom. Viszont, nem ismerem fel ki a sztár-duett partnere. Ki ez a pasi? Mert annyira hamis! Mellette Jennifer tök tehetségesnek tűnik. Ez volt a cél? Ha igen, sikerült. Ki a franc ez a pasi? És miért ilyen hamis? Jennifer amúgy nagyon jól nyomja a dalt, de sajnos itt is beleszaladt a “kiénekelem a magas hangot, ezért sikítok egyet, a végén meg hajlítok, hogy szép legyen“, mert nem, az úgy nem szép.
  • 20:59“Jennifer, nagyon jól álltad a sarat. Olyan jó volt látni, ahogy álltál, és a hangoddal egy pajzsot raktál magad elé. Nagyon jó, örömmel nézem, hogy egyre inkább fegyverként tudod a hangodat használni” – mondta Hajós, akitől szintén nehéz értelmeset idézni. “Ez a produkció azért oda volt téve. Igényes dalválasztás, kvalifikált dalválasztás. Ez énekverseny megnyeréséhez elég lehet az, hogy hat különféle műfajban tudsz megszólalni. Egy karrierhez ez kevés, oda az kell, hogy egyben legyél igazán jó. Szerintem ez a jazz legyen, az állt neked a legjobban” – nahát, Puzsér ma nagyon jó fej.
  • 21:01 – Aha, szóval Czutor Zoltán. Az meg ki?
  • 21:02 – “Czutor Zoltán 1969. május 2-án született. Belmondo zenekar frontembere. A napokban vette el 22 éves barátnőjét” – oké, rákerestem. Naná, hogy nem ismertem fel, sose hallgatok Belmondót. Most pedig ismét reklám.
  • 21:12 – “A Csillag Születik mindig a műfaj béli színességéről volt ismert” – következik a Quantum XXL utolsó produkciója.
  • 21:14 – “Én szinte biztos vagyok abban, ha nem lennénk ilyen barátságban, mint amilyenben vagyunk, nem tudtunk volna idáig eljutni. Az egyik titkunk, ez az állandó megfelelési kényszer, mindig feljebb tesszük a lécet, és így próbálunk megfelelni” – ahogy röviden mutogatják a Quantum XXL korábbi fellépéseit, látszik mennyire kreatívak. Az esernyős szám nagyon bejött. Tényleg sose hittem volna, hogy én majd egy tánc produkciónak fogok drukkolni. Hihetetlen, magam is alig hiszem el.
  • 21:16 – A produkció-partner a Face-Team, a magyar kosaras-táncos csapat, akik a magyar Csillag Születikben nem sokáig jutottak el, de az angolt. (Angliában!!!) majdnem megnyerték. Sajnálom, hogy nem sikerült elég jól összehangolni a Quantum XXL és a Face Team stílusát. viszont a Quantum XXL jelmeze haláli.
  • 21:19 – “A Face Team-nek az sikerült, ami az eddigi Csillag Születik során senkinek: meg ugrották a Quantum XXL szintjét. Miután tudjuk jól, hogy az egy “q’ az igényesség és a színvonal képviselője, ez volt az első olyan produkció, ami felvette az egy ‘q’ szintet” – nahát Puzsér, kicsit már fáj hallani ezt a sok dícséretet.
  • 21:26 – Geszti Péter és a Gringó Sztár szerint a magyar nőknek nincs párja, ennek a dalnak viszont bőven akad, Geszti nem egy nagy énekes.
  • 21:31 – “Hamarosan elérkezik a nagyon nagy pillanat a döntőseink életében. A zsűri a Quantum XXL-nek adná ezt a sok-sok nyereményt” – mondja Nóri. Reklám, utána meg eredményhirdetés.
  • 21:40 – Visszatértünk, és sok-sok időhúzás után jöhet az eredmény hirdetés. Mellesleg, Nóri be is szólt a közönségnek, hogy kiabálással nem érnek el sokat, inkább szavazzanak. No comment.
  • 21:43 – Ehh, a Prügyi Duó ‘riporteri’ szerepben? He-he. És az egyik srác megkérdezi, hogy MI kinek drukkolunk? Aranyos ez a klipp – és okkal nem lesz (remélhetőleg) mindenkiből tévés újságíró. Jajj, és Plazma arcát még mindig nem bírja el a képernyő.
  • 21:45 – Jajj, de jó ez a közös produkció, újra együtt a színpadon az összes kieset kis csillag. Az Immigrants énekese meg egyre helyesebb, Bernadett meg annyira szimpatikus. És mielőtt elfelejtem: Juhász Marci forever!
  • 21:49 – Közeleg az eredményhirdetés, a színpadon a két döntős és a Quantum XXL. Nagyon meglennék lepve, ha nem a táncoslábú srácok nyernék meg a műsort.
  • 21:50 – Egy perc és lezárják a szavazást. Lilu szerint meg tudjuk, hogy ki volt a kedvenc, meg hallgassunk a szívünkre. Nekem nem akaródzik emelt díjas sms-t küldeni, bízom benne, hogy nektek sem :)
  • 21:52 – “Ma este hármuk közül valakinek megváltozik az élete. Valaki megnyeri a Csillag Születiket” – üvölti Nóri. – “Ezekben a pillanatokban idén utoljára, közjegyző jelenlétében összesítjük a szavazatokat. nemsokára kiderül, hogy a nézők döntése alapján ki lesz 2012-ben Magyarország legfényesebben ragyogó csillaga” – utóbbi nem más, mint Radics Gigi, sorry :)
  • 21:56 – Az időhúzás után végre kinyögték, ki a nyertes, aki nem más, mint: “A nézői szavazatok alapján, a Csillag Születik nyertese a Mészáros János Elek“.
  • 21:58“Talán Pál Apostol szavait tudom mondani. Ama nemes harcot megharcoltam, a dolgomat elvégeztem” – feleli könnybe lábadt szemmel a Csillag Születik nyertese.

Na, legalább azt is tudjuk, hogy a kis nyugdíjasok mire költötték azt a pénzt, amit az államtól és a mi személyi jövedelem adónk levonásából megkaptak, azaz a havi nyugdíj nagy része Mészáros János Elekre ment, akivel megnyerették a műsort. A három döntősből, pont ő volt az, akinek a legkevésbé adtam volna oda a díjakat. Egziszenciája van, földje, pénze van, haknizni meg így is, úgy is fog, a nyereményt szívesebben láttam volna másnál. Akárcsak Puzsér Róbert, most én is csalódott vagyok.

3033 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



13 hozzászólás

  1. Amúgy szerintem, mikor Puszér azokat mondta az elején, h színvonaltalan lesz az RTL nélküle, csak ironizált, ill. viccelt.

  2. Sztem ezen nincs mit vitatkozni, h Puzsérnak nagy arca van, de mindig igaza is. Egyébkét nem tudom miért, de egyre inkább kezdem megkedvelni Puzsért, talán azért, mert normálisabban el tudja mondani a kritikáját, nem olyan ellenségesen, mint eddig. Hm, még kiderül, neki is vannak érzései embertársai iránt :)

    • Puzsérban az a legjobb, hogy amit mond, annak kilencven százalékban igaz. Például amit tanácsolt Jennifernek, az tök jogos, minden szavával egyet értettem :)

  3. Szerintem a mostani adás alatt csak igazakat mondott, nemcsak Jennifernek, hanem Eleknek és a Quantumnak is.

    • Én sem vagyok túl boldog. Azért, hogy feldobjam magam, folytatom is a Revenge darámat, az 1×19 következik :)

  4. brigitta244 on

    Sziazstok! Én is úgy vagyok vele, hogy legkevésbé Mészáros János Eleknek adtam volna oda a fődíjat. A másik két versenyző jobban megérdemelte volna, de hát a közösség döntött így.

  5. Tegnap este, mikor kimondták Elek nevét, percekig bambán ültem az ágyon, és azt kérdezgettem anyukámtól: mi van? mi van? Te ezt elhiszed? Ő sem hitte el. Puzsérnak meg is jelent egy rövid cikke, hogy miért így történt, és ő is a nyugdíjasokat “okolja”. Anyukám is ebbe a korosztályba tartozik, mégsem kedvelte soha Eleket, sokkal jobban elnézte a táncosokat. Annak örülök, hogy nem Szirota nyert, és bízom benne, hogy Elek adni fog valamennyi pénzt a táncos csapatnak. A kritikákkal pedig egyet értek – bár nekem a Quantum most is hozta a színvonalat, a közös produkció nagyon ott volt, és Elek Tabánival közös duettje is tetszett, az egykori nyertes nagyot dobott a produkción.

  6. Én Jennifernek szurkolok de gratulálok Eleknek. Jobb lett volna ha Jennifer nyerte volna meg mert ő biztos fen marad a pályán lesznek klipjei koncertjei. Eleket pedig pedig valamilyen operába tudom elképzelni koncerteken és videóklipekbe nem. Most is úgyanaz lesz mint tavaly mert tavalyi szériából Szabó Ádám felkapottabb lett mint a győztes László Attila.

  7. Én szerintem Elek is megérdemelte a győzelmet, hiszen, ha azt nézzük az emberek nagy része ebbe beleértem a fiatalokat is, úgy gondolják, hogy Elek egy ronda bajuszor öreg ember, már bocsánat, hogy ezt ide írom de úgy gondolják, hogy szart sem ér, pedig igen is értékes ember és popénekesből és táncosból is van ezer, és igaz operaénekesből sincs hiány, de igazából megértem azokat akik rá szavaztak, mert van tehetsége, igaz kicsit esetlen, de fejlődhet és sokat érhet el.

Leave A Reply