Wizards of Waverly Place – A finálé

    2
    Oszd meg!

    A hétvégén a magyar Disney Channel is leadta Selena Gomez sikersorozatának az utolsó két részét, ezzel pedig még egy klasszikusnak számító disney széria köszönt el a képernyőről. Jómagam végig néztem, kisebb-nagyobb lelkesedéssel, de azért követtem a fejleményeket. Az alapötlete nagyon jó volt, hiszen adott három testvér, akik közül csak az egyikük lehet örök életére varázsló, a többieknek pedig úgy kell visszarázódni a normális életbe, hogy megtapasztalták milyen mágikus képességekkel élni. Ráadásul egész jó és szerethető karaktereket kaptunk, akiket Disney szinten igen tehetséges színészek játszottak el, ami nagy szó.

    Azonban, tele volt hibákkal a sorozat, ami miatt sose volt igazán minőségi munkának nevezhető. Az epizódokban felbukkanó szörnyalakok jelmeze például szörnyű volt, egyértelműen a sarki jelmezkölcsönzőből vették ki őket, szigorúan a forgatás idejére. A speciális effektek hiánya is rendkívül feltűnő volt, ráadásul a kontinuitás is hiányzott az epizódokból, elég csak Juliette (Bridgit Mendler) karakterére gondolni, aki hol jelen volt, hol nem, ráadásul egy ízben megemlítették, hogy örökre öregasszony marad, a végén mégis zsenge tinilányként láthattuk őt viszont. Mindazonáltal a legtöbb ilyen dolgot paródiaként kezelte szerintem a sorozat, azaz önmaga paródiájává válva sosem vett túl komolyan semmit, a célja a szórakoztatás volt és a tanító jelleg átadása, a körítésre nem szánt sok időt. Ezt nevezhetnénk a profizmus teljes hiányának is, de mégis célt ért, mert a legtöbb rész szórakoztató volt, köszönhetően többek között Selena Gomez lehengerlően természetes játékának.

    Ami a finálét illeti, olyan volt, amilyet a sorozat megérdemelt. A szálakat jól elvarrták, ráadásul happy end lett a vége, mert Alex is felnőtt végre a boszorkánysággal járó feladatokhoz, és Justin is megtalálhatta a hivatását a varázsvilágban, így egy ügyes trükkel megoldották azt, hogy mindkettő megtarthassa a mágikus képességeit, plusz, mindegyik szereplő összejött valakivel, így tényleg egy giccses happy endbe fulladt a finálé, amivel nincs is semmi gond.

    Az értékelést most inkább kihagyom, mert nem tudnék releváns osztályzatot osztani az epizódokra. A történetkezelés a legtöbb esetben gyenge volt, a körítésről nem is beszélve, viszont a karakterek olyan hamar az ember szívéhez nőttek, hogy képes voltam elnézni ezeket az ordító hibákat is. Plusz, már elég régóta nem én vagyok a célközönség, meg kell tanulni helyén kezelni a disney sorozatokat, hiszen ezeket gyerekeknek gyártják, akiknek értelemszerűen mások az igényeik egy sorozatot illetően, mint nekünk. Azt nem mondom, hogy sajnálom a sorozat végét, hiszen semmi hiányérzetem nincs vele kapcsolatban, mert tényleg olyan szépen elvarrták a szálakat.

    Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Félbeszakítom a válaszadást

    Please enter your comment!
    Please enter your name here