Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika Véget ért a Pretty Little Liars második évada

Véget ért a Pretty Little Liars második évada

2
Oszd meg!

Pár hete véget ért az ABC Family műsorán a Pretty Little Liars második évadja, az ígért választ pedig meg is kaptuk: fény derült “A” személyére – de erről kicsit később. Maga az évad egész jó volt, habár néhol már teljesen elegem lett a horror-faktortól, és őszintén be is vallom, még mindig jobban élvezem a lányok személyes drámáit, mint a rettegést és “A” titkos üzeneteit. Viszont, ez képezi azt a keretet, amitől még jobb, még érdekesebb lesz a főhősök élete – és legalább van okunk izgulni is. Mindent összevetve remek sorozat ez a PLL, még akkor is, ha a fináléban alaposan felhergeltek. Spoilerekkel folytatom a tovább mögött.

Egészen a finálé utolsó percéig élveztem minden egyes momentumát a résznek, azonban amikor az utolsó harminc másodpercben, megszólalt Mona, hogy “Megtettem azt, amit kértél” legszívesebben felsikítottam volna. Igen, Mona = “A”. Ezt sejthettük, a könyvekben is ő volt az, indítéka is volt bőven (Allison pokollá tette az életét), és az utolsó részekben meglepően sokat szerepelt a korábbiakhoz képest. Szóval igen, Mona mint “A” egy szimpatikus választás volt, azonban az, hogy nem is ő a fővezér, hanem valaki más, egy cseppet felidegesített. Jó, korábban is volt rá utalás, hogy többen vannak, és még Spencert is be akarta szervezni a csapatba, szóval a négy lány közül gondolom nem ő a “fő-terrorizálandó személy“. Örültem volna, ha végre sikerül lezárni ezt a szálat, és új lappal nyithatnak a csajok, de hát, ez sajnos nem jött össze.

Amúgy, elég röhejes megoldásokkal haladt előre a lányok “nyomozása”, pláne az évad második felében. Másfél évvel Allison halála után Aria pont akkor vette fel a kabátot, amikor az a srác pont ott járt, akitől pont jókor derültek ki értékes információk, és természetesen Jason is akkor talál egy infókkal teli táskát, amikor arra a legnagyobb szükség van … tényleg? Ettől kicsit jobban megoldhatták volna ezt a részét, és ha ezek a bénázások nekem is feltűntek, akkor gond van, mert jómagam még nyomozós sorozatokat se nézek.

Mindent összevetve tényleg érdekes és izgalmas keretet ad az “A” vs. lányok háború, és a sorra kiderülő plusz információk valóban megszínesítették a sorozat életét, csak néhol több profizmust vártam volna az alkotóktól. Mona mint “A” pedig szimpatikus és bölcs lépés volt, habár nála elég érthetetlen volt indokként az, hogy visszatért Aria, újra összejött a baráti négyes, őt pedig hanyagolta Hanna. Talán gondolhatta volna az átlagon felüli intelligenciával rendelkező Mona, hogy a hülye smsek hozták egymáshoz közel a lányokat. Plusz, még arra is kell valami információ, miért akarnak rajtuk bosszút állni Allison halála miatt?

A magánéleti szálak viszont meglepően profira sikerültek, még Aria és Ezra kapcsolata is hozott romantikus és érdekes pillanatokat, ami számomra meglepetés, mert már jó ideje beleuntam a  titkos viszonyukba. Spencer és a Toby kapcsolat is csodás volt, viszont amikor Spencer smárolt az angol dokival, akkor őt is megfelelő partnerként képzeltem volna el a számára. Ami különösen tetszik a magánéleti szálakban, az a mellékszereplők hirtelen központba helyezése, és érdekessé tétele. Például Aria öccsénél érdekes volt ez a lopkodós dolog, Holden is meglepett, a Kate vs. Hanna összecsapást pedig öröm volt nézni. A legnagyobb pacsi mégis Jennát illeti, az egész évadban rettentően szimpatikusan viselkedett, és maga a karakter is profin van megírva. Most, hogy lát – amit persze titkol, – még veszélyesebb, mint valaha. Kíváncsi vagyok mit tartogat a tarsolyában…

Értékelés: 8/10
A második évad összességében hozta az elsőben megtapasztalt minőséget, de számomra már egyre kifulladtabbnak látszik az “A” sztori, és már sokkal jobban érdekel a lányok szála, mint az, ki is ölte meg Allisont. Viszont tisztában vagyok azzal is, hogy “A” ad remek keretet arra, hogy Emilyék élete érdekesebb és jobb lehessen. Patthelyzet, de előbb-utóbb végleg le kell zárni ezt a dolgot.

492 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

2 Hozzászólások

  1. és ha lezárják az A szálat, akkor mégis miről szólna a sorozat? Tinidrámából van/volt elég, én a PLL-t pont azért szeretem, mert nem a szerelmi szenvedésekről szól az egész, mint a többi 1000+2 sorozat, amelyben a karakterek a gimis korosztályt képviselik. Szóval remélem még jó sokáig marad a rejtély dolog, vagy ilyen vagy olyan formában, mert ha az nincs, akkor már nem is PLL a PLL. És a könyvekben sem csak Mona volt az egyetlen A :P :D

  2. [BellArr](#12059799): Más rejtély is lehet, a Született Feleségekben is volt továbblépés, miután kiderült Mary Alice ügye. Persze, ezt nem úgy értem, hogy “jön egy új osztálytárs, B” … Hanem valami normálisabb formában :)

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here