Átalakítja a délutáni sávját az RTL Klub

9

Amióta véget ért a Mónika Show és a Joshi Bharat uralma a két kereskedelmi televízió délutáni sávjában, azóta visszatértek a jól ismert dél amerikai produkciók a csatornákra, kiegészítve az újonnan megismert török formátumú telenovellákkal. Ezen sorozatok nézettségét tekintve a tv2n kivétel nélkül magas nézettségnek örvendhettek, a Seherezádé és az Árva angyal nézőinek száma több ízben is átlépte az egymilliós határt, az Árva angyal pedig vetítésének évében a legnépszerűbb sorozat volt a teljes lakosság körében, legyőzve ezzel többek között az NCIS, Castle vagy a Doktor House friss epizódjait. Azonban, míg riválisa nézettségi csúcsokat aratott a telenovelláikkal, addig az RTL többszörös bukást volt kénytelen elkönyvelni a délutáni műsorsávban, egyszerűen nem találtak fogást a tv2n. Talán majd most sikerül, ugyanis Február 20-án, két új telenovellát indít el az RTL, amik akár nagy sikert is arathatnak. A lehetőség adott.

16:15 Marichuy – A szerelem diadala :Az Árva angyal főhőseinek közös telenovellája 2010-ben debütált Mexikóban, ám korántsem hozott olyan jó adatokat hazájában, mint az ott szintén sikeres Árva angyal. Ennek ellenére a nemzetközi fogadtatása pompás volt, köszönhetően a főhős párosnak. A sorozat történetének főhősnője Victoria (Victoria Ruffo), a szegény származású lány, aki egy balesetnél elveszíti gyermekét, Marichuyt. A nő szíve telis-tele van fájdalommal, de kitör a szegénységből, és évekkel később egy divatcég vezetője lesz. A kis Marichuy (Maite Perroni) az árvaházban cseperedett csodaszép nővé, aki elhatározza, hogy modell akar lenni. Ehhez pedig Victoria divatcégénél lát lehetőséget, ahol találkozik Victoria jóképű mostohafiával, Juan Miguellel (William Levy), akibe egycsapásra beleszeret.
A történet eredetijét, Titkok és szerelmek címmel még a ’90es évek végén mutatta be az RTL Klub, szintén nagy sikerrel. Így akik nosztalgiára vágynak, vagy kíváncsiak William Levy pofijára, azok kapcsoljanak az RTL képernyőjére.

17:15 Teresa: A 2010-es év egyik, hanem a legsikeresebb mexikói telenovellája érkezik magyar premierként a kiemelt délutáni műsorsávba. Azoknak, akiket megigézett a gyönyörű Rubi története, minden bizonnyal Teresa is hasonló szórakozást nyújthat majd. A történet főhőse ugyanis, a szépséges Teresa (Angelique Boyer), aki miután a testvére  a szegénység áldozata lett, elhatározza, mindenképp kitör a nyomorból, kerül amibe kerül, ehhez pedig nem csak a szépségét, hanem a törtető énjét, okosságát és ambícióit is latba kell vennie.
A főszerepben Mexikói új felfedezettje, Angelique Boyer látható, partnerei pedig a felettébb jóképű Aarón Diaz, és a szintén görög isten Sebastian Rulli.

970 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



9 hozzászólás

  1. Ez most komoly?? :O :D Marichuy átkerül az RTL-re, első résztől vetítik? És vééééééégre megérkezett a Teresa? Nem tán?… Nem tán megjött az RTL esze?? :D
    16:15-től 18:30-ig RTL bámulás mindennap!

  2. A TV2 meg hozhatja a kis török sorozatát… senkit nem érdekel. Ha fel akarja venni a versenyt, adok néhány ötletet nekik, hátha olvassák. :)
    Kedves TV2, szerintem az alábbi címekkel szállhatnátok versenybe:
    Mi pecado
    ¿Dónde Está Elisa?
    Ha ezt a kettőt indítanák el villámléptekben a RTL újításaival szemben, akkor aztán nagy bajban lennék én is…

  3. @zsoltiss: Marichuyt az RTL-en 1. résztől kezdik vetíteni, de a Prizmán is fog menni.

  4. Igen, igen, köszönöm! Azóta már én is megnéztem online műsorújságban. Végül is így van értelme… ha ott folytatnák, ahol most a Prizmán tart…. nem is folytatom. Nagyon örülök ennek a két sorozatnak. :)

  5. Most jól belehúzott az RTL, jön a Pecado Ajenos Október 1-től 15:20-as kezdettel, és a TV2-nek pedig én is hasonlót ajánlanék:

    12:40 La Pola
    13:30 Marina
    14:20 Csoda Manhattanben (Una maid en Manhattan)
    15:15 A lázadók iskolája (Rebelde)
    16:10 A sólymok szenvedélye (Pasión de Gavilanes)
    16:40 Bűnösök (Mi Pecado)
    17:20 Családi titkok

    Szerintem ez így korrekt lenne, a szenvedélyük az ismétlés, és az is lenne benn, és sorozataikkal simán vernék az RTL-t, lásd: Mi Pecado, Pasión de Gavilanes,Rebelde…

Leave A Reply