close
FilmKritika

Csajok Monte Carlóban (2011)

A nyáron annyira vártam ezt a filmet, aztán szép lassan “megfeledkeztem róla“. Tegnap azonban hirtelen eszembe jutott, és még aznap meg is néztem. Annyira aranyos volt :) Félreértés ne essék, itt aztán semmi – de semmi! – új nem volt a nap alatt. A sztori fő vonalát egy az egyben átemelték a Lizzy McGuire filmből, kicsit úgy is tűnt, mintha annak a feldolgozását nézném. Persze, adtak hozzá egyedi bájt, más konfliktusforrást, amitől kicsit egyedibbé vált az egész. A három főszereplőssé tétel ötlete alapból érdekes, de a megvalósítás kicsit kevés volt. Ezt leginkább Meg karakterénél éreztem, nekem ott kicsit gyors és hirtelen volt a nagy szerelem, no nem mintha Grace-nél lassabban folytak volna le a dolgok. Csak nekem tűnt fel, milyen könnyedén mondják ki a “Szeretlek” szócskát a filmekben? Mintha már nem is lenne ott akkora jelentősége…

A történetvezetés mindenesetre minden kiszámíthatósága ellenére szórakoztatott. Egyediség ugyan nem volt benne, aki már látott egy-két hasonszőrű filmet, pontosan tudta mire számítson, de, itt volt egy hatalmas plusz. Monte Carlo és Párizs, a film helyszínei. Nagyon szép tájakat mutattak, egyszerűen élmény volt nézni, mennyire is impozáns az a két város. Gyönyörű volt! Akárcsak a díszletek, a hotel, a ruhák, a jacht, a helyszínek. A fényképezés profi munkára vallott, minden helyszínből a legjobb, legérdekesebb részét mutatták meg nekünk, és még az sem zavart, hogy bárhol jártak Párizsban, mindenütt lehetett látni az Eifel-Tornyot. Mivel anno a forgatás itthon is zajlott, kicsit sajnálom, hogy Budapestből csak a Nyugati pályaudvart ismertem fel, de gondolom a végén, a Romániás jeleneteket is nálunk forgatták. A főszereplő lánytrió szerintem pompás volt, mindenkire jól állt a szerep, sőt, úgy éreztem még a fiúknál se lógott ki a lóláb.

Értékelés: 9/10
A kiszámíthatóság ellenére egy rossz szót sem tudok mondani erre a filmre, ami a célját tökéletesen teljesítette. Szórakoztatott. Kell más? Ritkán mondom ezt, de itt szívesen megnéznék belőle egy második rész. Akár Cordelia szempontjából. Érdekes lehet az ő élete is, az fix.

1318 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

1 hozzászólás

Leave a Response