close
FilmKritika

A Cinderella Story: Once Upon a Song (2011)

Jajj, annyira szeretem ezeket a csöpögős, hihetetlen romantikus giccseket. Igen, pontosan tisztában vagyok minden egyes hibájukkal, a kiszámítható végkifejlettel, mégis, amikor nézem, magával ragad az, amit látok, és a legtöbb hibát letojva csak élvezem azt, amit látok. A Hamupipőke-történetes filmeket pedig szerintem képtelenség megunni.

once upon a song 01

Most őszintén, olyan örök érvényű és mindig bevethető trükkökkel találkozhatunk ezekben a filmekben, amiket már ezerszer láttunk, de ha szimpatikus a szereplőgárda, és érzel az egészben egy kis egyediséget, akkor máris képes vagy újra és újra befogadni, hovatovább megszeretni az egész produktumot, ugye? Mert én valahogy így érzek, akárhányszor a kezem közé kerül egy ilyen romantikus, elsősorban tinédzsereknek gyártott nyálas giccs. És tudjátok mit? Örülök, hogy amíg ezt néztem, másfél órán át tökéletesen elterelte a gondolataim és beszippantott abba a műanyag és giccs világba, és azt hiszem, pont erre volt szükségem ma délután, egy kicsit lázasan, az influenza első tüneteit tapasztalva, tudván, hogy hétfőn kezdődik egy nehéz hét, iskolával és munkával telve.

once upon a song 03

A történetről meséljek bárkinek bármit? Nem, felesleges. Inkább a kevésbé jó angolosoknak lefordítom a címét: Hamupipőke történet: Volt egyszer egy dal. Tessék, mindenki kitalált mindent, szerencsétlen barna lánytól, a szőke hercegen át a gonosz mostoháig. Na bumm, sok meglepetést nem találtunk benne. Maximum annyit, hogy Megan Parknak (The Secret Life Of The American Teenager <3) sikerült felülemelkedni az eddigi mostoha-testvér ábrázolásokon, és már nem csak az egydimenziós, “tönkreteszem és elpusztítom a cselédet, plusz megszerzem a pasit, de közben a frizurám végig menő marad” üzemmódban nyomatta a karaktert, hanem belépett nála az egyediség. Nagyon tetszett maga a gondolat, miszerint sokra megy ő a szépségével, az egyszer megkopik. Ráadásul voltak ám olyan egysorosok is a filmben, hogy dőltem a nevetéstől: “Hogy sarjadhatott egy ennyire tehetségtelen magzat az én áldott méhemben” és társai.

once upon a song 02

A szereposztás mellesleg mesés, plusz minden karakter működött. Még a Freddie Storma-féle szőke-főhősnek is sikerült adni egy keserédes, nem annyira tökéletes mellékízt is – mégis milyen szőke herceg mondaná azt, hogy “Elmegyek, villantok egy sárgát“… Lucy Hale (Pretty Little Liars) tündéri volt, imádtam minden egyes percét a képernyőn. Meg is lepett, hogy ennyire jól tud énekelni a csaj. A film dalait hallgatom már órák óta, és még mindig nem untam rájuk. Annyira nagyon tutik :) Külön pacsi Missy Lyle-nak, ugyan nem volt annyira szórakoztató, mint Jane Lynch egy korábbi Hamupipőke-sztoriban, de így is eléggé nevettem a jelenetein.

Értékelés: 10/10
Magas a pontszám? Igen, az. Mégpedig azért, mert a célját tökéletesen teljesíti a film. Szórakoztat, anélkül, hogy meglepődnél bármin is. Ez aztán a teljesítmény!

2103 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

6 hozzászólás

  1. pont ma néztem meg a filmet, és nekem is tetszett. :D
    mondjuk én inkább lucy hale miatt akartam megnézni; szerintem ő sokkal jobban alakít a pretty little liarsben, mint megan a the secter life of the american teenagerben. persze ez csak az én véleményem.
    amúgy pedig nagyon jó a blog, még csak most találtam rá, de tuti, hogy visszanézek még. :)

  2. Nemrég fejeztem be és magam is meglepődtem, de ez nekem tetszett XD pedig nem vagyok egy lucy hale fan khm… az elsőnél nem jobb, de a 2. résznél sztem igen, én legalábbis jobban szórakoztam rajta így hajnali 3 körül XD

    még néhány számot is visszahallgattam, mert nem ment ki a fejemből :) freddie stromán meg totál kiakadtam, mert nekem végig nem esett le h ő volt cormac a hp-ben XD köszönöm imdb a segítséget!

  3. kösz a kritikát, két sorozat eyecandy miatt talán megnézem:)

    “lucy hale miatt akartam megnézni; szerintem ő sokkal jobban alakít a pretty little liarsben, mint megan a the secter life of the american teenagerben.” érdekes összehasonlítási alap

    két különböző karaktert kell eljátszaniuk, két műfajban eltérő sorozatban, úgy még okés lenne ha mindketten úgyanzt játszanák el csak az egyikük jobban

    kb. mint a gucci jobban el Lucy-nak mint Megan-nak a noname rongydarab :D

  4. @lin: Lucy Hale tényleg remek érv a megnézésre, bár nekem alapból bejönnek ezek a Cinderella Storytk :) Megant és Lucyt pedig szerintem felesleges összehasonlítani, mert teljesen más a két karakter. Könnyebb eljátszani egy szerelmes lányt aki tart A-től meg a piszkos kis titkoktól, mint egy katolikus, állandóan jót-akaró tenni, valljuk be, legtöbbször unalmas karaktert :)
    És örülök, hogy tetszik a blog, nézz vissza máskor is :)

    @Jenny: Hehe,akkor – még? – téged is lekötnek néha ezek a tingli-tangli filmek, ugye? :) Freddiet amúgy én se ismertem fel, csak miután rágugliztam :)

    @Sárkány: Igazán nincs mit :) Azért, Megan se kap olyan rossz ruhákat a Teenager-ben, bár tény és való, a PLL-es csajokat nagyon jól öltöztetik :D

  5. Jajj. egyik kedvenc filmem :) Annyiszor láttam már, és bár elég egyszerű, nem unom meg, egyrészt a szereplők miatt, másrészt mert ZENE! És Lucy-nak szerintem elképesztő egy hangja van, többet kéne énekléssel foglalkozzon. :)

Leave a Response