Főoldal Kritika és Értékelés FilmKritika Narnia Krónikái és a Hajnalvándor útja (2010)

Narnia Krónikái és a Hajnalvándor útja (2010)

0
Oszd meg!

Annak idején amikor először láttam az első Narnia filmet, egybpk megbabonázott. A történetvezetés, a jó és a rossz örök harca, a csodálatos helyszínek és látványvilág, ráadásul a színészek is beleadtak apait-anyait, sikerült tehát egy igazán frenetikus filmet létrehozniuk. Másodjára már húztam a számat, szerencsétlen Narniát már megint meg kell menteni, de sebaj, jött Caspian Herceg, no meg Aslan is előásta magát amikor szükség volt rá. Ma néztem meg a hármast, a Hajnalvándor útját, és bár nagyon akartam, nyoma se volt bennem annak az érzésnek, ami az első rész nézése közepette járt át.

A látványvilág továbbra is a toppon, a készítők rengeteg pénzt beleöltek, és meg is látszik. A díszletek, a helyszínek csodálatosak voltak, és igaz, hogy nagyrésze CGI volt, de ennek ellenére adtak a szemnek rendesen. Viszont történeti szempontból bőven hagyott kívánnivalót maga után. Narnia ismét veszélyben, most a gonosz akar packázni Caspian bandájával, de sebaj, mert jön a három gyereknek kinéző fiatal felnőtt, akik majd jól megmentik azt, ha kell, még sárkánnyá is változva. Eközben érdemes folyton skandálni Aslan nevét, majd előjön a jó öreg oroszlán, amikor kell, csinál egy kis mágiát, és a végén beköszönt a jól megérdemelt béke Narnia lakóira, a gyereknek kinéző fiatal felnőttek pedig húznak haza a jó öreg Angliába, hogy keserű, háborúval átszőtt napjaikon azon merenghessenek, de jó is volt odaát, ahol királyok meg hercegnők voltak, itthon pedig halandó senkik. Szar ügy.

Ami még a pocsék történetvezetésen túl is fájdalmasabb volt, az Edmund és Lucy karaktereinek a kiherélése. Szerencsétlen Edmund, az örök második, aki most éppen Caspiannel vetekszik kardokért meg vezetésért, és természetesen harmadjára is megérkezik a gonosz Fehér Boszorkány, hogy megikísértse őt. Még kétségbeesetebb próbálkozás volt a két kiöregedett testvér, Peter és Susan belevitele a filmbe aképpen, hogy Lucy arról ábrándozik, bár olyan szép lenne, mint Susan. WTF. Ez csak nekem volt fájdalmas? Ráadásul Caspian is túl sótlan volt, ugyanaz az unalmas jellemábrázolás, mint a múltkor. Az egyetlen pozitívum volt Eustace karaktere, nála még a fejlődés is megvolt ezerrel, ráadásul a színész is szimpatikus volt. Kár, hogy nem sikerült megkedvelnem annyira, hogy drukkoljak egy negyedik részért, amiben ugyebár ő lenne a főszereplő, és a négy testvér már nem kerülhetne képbe.

Nem olvastam a könyvet, így nem tudom, hogy mennyi volt a forgatókönyvírói átírás, és mi maradt meg igazán C.S. Lewis eredetijéből, de egyet bizton állíthatok – természetesen saját vélemény alapján. A Narnia filmek színvonala folyamatosan csökken, ha csak egy szóval kellene jellemeznem őket: az első király volt, a második elment, a harmadik pedig inkább kínos. Mi lesz ezután? Remélem itt és most lezárják a történetet úgy, ahogy van. Amúgy se lenne igazi az eddigi főszereplők nélkül.

Értékelés: 3/10
A történetvezetés pocsék, de a látvány mindenért kárpótol. Tipikus szombat délutáni matiné, de nem a jobbak közül való.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here