Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika Glee – Kezdett a harmadik évad

Glee – Kezdett a harmadik évad

0
Oszd meg!

Végre valahára visszatért a Glee, egy eléggé semmilyen évadnyitóval – ami leginkább egy megalapozó rész volt, amiben látszott valamilyen írói kreativitás és akarnivágyás arra, hogy megalapozzanak valamit a következő epizódokra nézve. Ritkán értek egyet teljes mértékben a sorozatjunkie aktuális kritikájával, de most sajnos igazat kell, hogy adjak neki. Egyre aggasztóbb, ami a Glee háza táján folyik – hiszen a harmadik évados nyitány pedig azoknak is teljes mértékben érthető lett volna, akik nem követték figyelemmel a másodikat, ami ennek köszönhetően “okafogyottá” vált. Azért ez nem túl pozitív érdem, nemde?

Nagyon örülök annak, hogy végre foglalkoznak Mercedessel is, és sikerült neki bepasizni, de miért kellett ezt másodszor is off screen megoldani? Miért nem láthattuk a kapcsolatának kialakulását? Ez így nagyon furán jött le, ráadásul a Sam dolgot is elég gyorsan lezavarták nála. Mellesleg, nekem nagyon hiányzik Chord Overstreet a bandából…

Kicsinálták Blainet. Ezt már a második évad végén látni lehetett, de “i”re a pontot a szezonnyitó tette fel. Annak idején egy magabiztos, kedvelhető, heterósan viselkedő meleg srácot mutattak be, aki afféle erkölcsi és lelki támasza Kurtnek. Mára pedig maradt egy full szerelmes, irritáló és embertelen ruhákba öltöztetett srác, aki talán nyomaiban emlékeztet arra a fiúra, akinek érkezését sokan úgy konstatálták, hogy “A legjobb dolog, ami a Gleevel történhetett“. Most már nem érzem így. Persze, örülök a jelenlétének, és továbbra is imádom a Kurt – Blaine párost, de örülnék, ha utóbbi újra megtalálná önmagát. Reméljük, ez be fog következni.

Nagyon bejött a The Glee Project-nyertes Linday bemutatkozása, előre sajnálom, hogy csak két részben lesz jelen. A dala fantasztikus volt, és az utána jövő Kurt és Rachel jelenet egyszerűen zseniális lett. Az, ahogy felvetették magukban annak a lehetőségét, hogy nem elég különlegesek, annyira emberi és drámai volt, pláne Racheltől. Sose hittem volna, hogy majd pont ő kérdőjelezi meg azt, hogy mennyire különleges… Lea és Chris között a dinamika hihetetlen, nagyon jó őket együtt látni a képernyőn, a barátságuk és a közös jeleneteik a legpozitívabb és legérdekesebb pontja a Gleenek. Már most imádnék egy spinoffot, amiben New Yorkban tanulnak tovább. Zseniális lenne :)

Az epizód zeneisége egyébként ütött rendesen, a You can’t stop the beat zseniális lett, simán első évados színvonal. Nem volt ám olyan rossz ez az évadkezdés, de úgy érzem kell pár rész arra, hogy beinduljon a sorozat ismét. Mert jó ötleteket vetettek fel – Quinn lázadása például, nekem bejön, tudom, sokaknak nem – csak idő kell arra, hogy rendesen kifejtsék őket. Én mindenesetre a sorozattal maradok, remélem ti is :)

652 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here