The Secret Circle – A pilot

1

Az évad egyik, hanem a legjobban várt újonca a The Secret Circle – és szerintem nem csak én voltam nagyon kíváncsi az első részre. A hírek, a képek és a videók épp eléggé feltüzeltek ahhoz a nyáron, hogy azt a bizonyos “minőségbéli-lécemet” jó magasra tegyem. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy a pilot nem volt képes átugrani azt a lécet. De, kezdjük is rögtön az elején.

Maga a nyitás nagyon ügyes volt, Cassie élete tragédiájának bemutatása, maga az út, ami elvezette őt a végzetéhez, nem volt rossz, és egész jól sikerült megvalósítani. Ugyan nem volt sok a játékidő, de át lehetett érezni Cassie fájdalmát a veszteség miatt. Történeti szempontból még az se volt furcsa, ahogy ezt a boszorkányos dolgot bevezették, a lánynak is sikerült egész jól beadagolni a dolgot. A kifogásolható tényezők pedig már ezután kezdődtek. Hiába volt gyönyörű az első varázslós jelenet, nem értem, hogy akarták olyan gyorsan és hirtelen lesmárolni egymást, hiszen aznap találkoztak, ráadásul nem voltak olyan magasröptű beszélgetéseik se – vagy csak hajtotta őket a hormon? Kicsit furán jött ki a szituáció, na :)

Lehetett volna tenni valami apró kis utalást arra vonatkozólag, hogy Charles miért ölte meg Cassie anyját. Apropó, ha a nőnek volt varázsereje, miért nem védekezett? Sőt, Adam apja se tette, pedig elvileg ő is ért a mágiához. Persze, részegen nehéz lehet varázsigét skandálni, de jobb buli, mint meghalni… Szóval, én örültem volna, egy kis varázs-küzdelemnek, de üsse kavics, nem volt, hát megesik. Szóval, maga a “boszorkány vagyok, jajj, nem akarok a körben lenni” dolog felépítése az időhöz mérten elég jól sikerült, de például a központi rejtélynek szánt dolog, a “mi történt a múltban, mitől olyan erős Cassie” elég zavaros volt, nem ártott volna egy-két egyértelműbb utalást elhelyezni az első részben, hogy azért sejtsük, mi is lehet az ok. No meg, a lány anyjának a viselkedése is nonszensz. Ha tudta, hogy veszély vár a lányra, alap, hogy felkészíti :)

Én nem tudom mit szívott Kevin Williamson, de milyen tinisorozat az, ahol két pasira jut négy lány? Közülük melyik lesz leszbikus? Hogy fog így mindenki végigmenni mindenkin egy évad alatt? Még a végén valamilyen meglepetés ér minket, és látunk némi kreativitást a magánéleti szálak kavarásánál? Persze, utóbbit nem bánnám :) Ami nekem még kicsit fura volt, hogy egyelőre nem látom a dögös-pasi faktort a sorozatban, no meg, egy tinicuccnál kicsit ciki, hogy a legjobb pasi benne 41 éves. Jó, Gale Harold örökké az marad :) Egyébiránt a színészi játékkal szerintem minden rendben volt, Brittany Robertson továbbra is annyira imádnivaló, mint régen. Phoebe Tonkint pofon vágtam volna párszor, szóval azt hiszem, ő is jól végezte a munkáját.

Értékelés: 7/10
Összességében nem tudok olyan sok rosszat elmondani róla, mert nem volt ez rossz, tetszett is, de nem annyira, mint hittem, hogy fog :) Minden bizonnyal ez a 42 perc volt kevés ahhoz, hogy bemutassák nekünk, mire számíthatunk még. Pár részig még mindenképp maradok!

885 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



1 hozzászólás

  1. Nekem kifejezetten nem tetszik a sorozat…Megnéztem az első 3-4 részt,de nem tudtam folytatni mert elaludtam rajta…Bár,csak Phoebe miatt kezdtem el egyáltalán nézni,meg a könyvek is egész jók (de ahogy a sorozat is,messze van a Vámpírnaplóktól) Először is ami nem tetszett az a CAST…egyik karakter sem tudott megfogni,vagy senkire sem tudtam azt mondanni,hogy: “Igen,ő a kedvencem!” A főszereplő egyenesen unszimpatikus…nem tudom miért,szimplán nem szimpi a kiscsaj…Olyan rideg…vagy nem tudom…A pasikat illetően meg egyik sem egy Ian Somerhalder :D A színészi játék (különösen Thomas Dekker-é) egyenesen amatőr…nem tudom,de semmi érzelem nem jön át a srác álmos szemei mögül…:S Talán a Diana aranyos/szerethető karakternek bizonyult,de az őt alakító színésznő sem a szakma csillaga…a történet meg…,ha nem tudnám,hogy Kevin Williamson keze is benne van,azt hinném semmi köze hozzá…de nem hibáztatom,mert ahoz ,hogy ebből a sztoriból kihozza a legjobbat,a színészi játéknak stimmelnie kéne…Mindegy,de szerintem fele olyan sikeres sem lesz mint a TVD,bár ez csak az én véleményem ;)

Leave A Reply