Pretty Little Liars – A második évad első részei

7

Elég régen írtam utoljára a Pretty Little Liars kapcsán kritikát, most épp van az ideje a pótlásnak. Az ABC Family sorozata még mindig tombol ezerrel, de úgy érzem, hogy a kezdeti nagy izgalmak és érdekes megoldások helyett, mára már egy kifacsart és értelmét vesztett központi rejtély gyengíti meg a sorozatot. Ki is fejtem, hogy pontosan mire gondolok.

hazug-csajok-tarsasaga-masodik-evad

Elegem van az Allison rejtélyből. Ez megy majd’ másfél évada, hogy mégis ki ölte meg szerencsétlent. Komolyan, nem érdekel. Most, hogy végre kiderült Ian volt az, rögtön jött is a sokk, hogy nem ő volt, bocsika, folyhat tovább a sztori. Szerintem már kifulladt ez a központi rejtély, ideje lenne valami újat bevetni. Persze, értem én, hogy ilyen gyorsan nem zavarhatják le a dolgot, de azt őszintén remélem, nem lesz még három év múlva is  WTF moment az, hogy Allison hatodik feltételezett gyilkosáról derül ki, nem ő volt a tettes. Félre ne értsetek, valahol tetszik még a felépítés, a lányok nyomozgatása, az smsek amiket “A” küld, meg a társaik, DE már rájöttem, hogy sokkal fontosabb dolgok elől veszi el az időt a képernyőn.

Mára már megértek a központi karakterek, képesek lettek arra, hogy elvigyék a hátukon a showt. Az eddig adásba került 27 rész elég volt arra, hogy megszeressük a négy hősnőt, és mindegyik megmutassa nekünk, milyen különböző személyiségekkel rendelkeznek. Nincs már szükség arra szerintem, hogy a rejtéllyel baszogassanak minket, vagy ha annyira akarnak, kreáljanak egy újat. Most már sokkal jobban érdekel a lányok magánélete, mint az, ki ölte meg Allisont… Nem hittem volna, hogy ez lesz, de tényleg megszerettem a négy fruskát…

Természetesen Hannah lett a kedvenc, az ő karakterét csípem a legjobban. A szüleivel való viszonya érdekes alapkonfliktusokat teremt, ráadásul a szerelmi élete nála a legizgibb. Gyönyörű ívet adtak a Hannah és Caleb közötti románc kibontakoztatásának. Végre, nem az a “meglátlak, megszeretlek” szokásos dolog volt, hanem egy attól jobban felépített, “ellöklek, magamhoz húzlak, ellöklek de nem tudok élni nélküled” típusú, amit öröm volt nézni. Persze, sok köze volt ehhez Tyler Blackburn-nak is, nem egy átlagos színész a srác, külsőre is eltérő egyéniségnek tűnik, mint a pályatársai. Ráadásul, a férfi színészek között nála érzem egyedül azt a valamit, ami többé teszi őt, mint egy átlagos pofi a tévében.

Mikor már azt hittem, hogy az Aria szálat végre érdekessé teszik, akkor jött a nagy csalódás. Nagyon kíváncsi voltam a tesója, Mike háttérsztorijára, de amint kiderült, hogy a srác kleptomániás, már nem is tartom olyan izginek a dolgot. Valami jobbra, ütősebbre számítottam. A szerelmi életével kapcsolatban, unom már az Ezra dolgot. Komolyan, mióta évődnek már, a pasin meg látszik, hogy szereti, de  mégis mikor vállalja fel a szerelmét? Persze, az is alap, hogy miként fest az, ha egy huszonéves egyetemi tanár, egy tizenhat éves gimis fruskával kavar… Éppen ezért tetszik a közeledés Aria és Allison bátyja között, remélem összejönnek :)

Spencer néha nekem kicsit ridegnek tűnik, de amikor vele van Toby, akkor minden másképp fest. Imádom a kettejük közötti kémiát, jó látni, ahogy a merev lányból hirtelen egy élettel teli tini válik, aki bármit megtenne a srácért. Jó látni őket együtt a képernyőn, remélem nem akarják szétszedni ezt a nyerő párost. Azt viszont nem bánnám, ha Melissa elhúzna a balfenékre, Torrey de Vitto ide vagy oda. Most már unom a nyavalygásait, meg Spencer borús ábrázatát amikor arra gondol, hogy összekapott a nővérével. Úgyse tudnak már mit kezdeni ezzel a dologgal, itt az ideje abbahagyni…

Ritkán látni leszbikus párkapcsolatot egy tini sorozatban, de Emily karakterén remekül prezentálták, hogy nem csak egy fiúnak nehéz felvállalni azt, ha “más”, de egy lánynak is. Igaz, itt bebizonyosodott az is, hogy azt könnyebben elviselik, lásd Emilyt saccperkábé két részben baszogatták miatta az ismerősei. Mindegy is, a lényeg az, hogy behozták Claire Holt-ot. Samara érdekes egy karakter, és biztos vagyok benne, lapulnak még titkok a tarsolyában. Az lenne a legjobb, ha visszatérne Maya, és megindulna kialakulna egy szerelmi háromszög, ilyet még úgyse láttam, leszbikus vonatkoztatásban :) Amúgy, nekem úgy tűnt, van valami sötét titka Emilynek, amiről csak “A” tud, kíváncsi vagyok arra, mi lehet az…

A sorozat amúgy továbbra is nagyon szórakoztató, a zenei aláfestés pedig itt is zseniális, sose érzem soknak, akkor sem, ha kétpercenként felcsendül egy dal. Valahogy olyan trendinek és odaillőnek tűnik, szerintem remekül végzik a dolguk. A látvánnyal sincs gondja az embernek, sok a kültéri jelenet, amitől nem tűnik úgy, mintha egy konzervdobozban élnének hőseink. Még mindig a kedvenc között van a Pretty Little Liars, csak úgy vagyok vele, hogy jobban szeretném, ha végre lezárnák az Allison ügyet, bedobnának egy apróbb rejtélyt, és végre a főhősök életére koncentrálnánk…

Értékelés: 8/10
Még mindig bárkinek ajánlom a sorozatot, túlzottan csalódni nem fog, de, ha annyira megkedveli a főhősöket, mint én, akkor egy idő után lehet, hogy unalmasnak és nyúzottnak tartja majd a rejtély szálat. Ilyenkor jön jól az, ha a hősnőkre koncentrálsz, és kivárod, míg értelmes témákkal foglalkoznak, ahelyett, hogy nyomoznak Allison gyilkosa után…

1896 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



7 hozzászólás

  1. Az első évad első része óta csupán 3 hét telt el, azért ez idő alatt történt egy s más, ha így nézed. Valahol azt olvastam, nem fogják sokáig húzni, hogy ki Allison gyilkosa, de, hogy ki is “A” valójában, csak a végén fog kiderülni.

  2. ez a 3 hét dolog eléggé nem igaz : én is olvastam, de emlékszem, szó szerint elhangzott az első évadban, hogy Allison pár HÓNAPJA halt meg… meg Hannah gipsze? szóval… elég furcsa, de az iskolában meg mégsem telik az idő és azt sem nagyon értem, hogy a 2. évadban még ugyanaz a tanév van? mert most ugye terveznek különleges halloween részt, és akkor mégcsak októberben lennénk? na, ez így sehogy sem stimmel szerintem :D de javítsatok ki, ha tévedek.

  3. Allison eltűnése óta 1 év telt el, a halála után meg kb. 2 hónap. Az én gipszemet, mikor volt, két hétig kellett viselnem. Innen nézve 2 hónapja mennek a dolgok. És halloween az okt. 31-én/nov. 1-jén van náluk, így szerintem semmi baj nincs ezzel…

  4. Igen, valóban kevés időszakot ölelt fel a történetben az eddig eltelt 27 epizód, DE ez engem nem érdekel, nekünk ez másfél év volt… Ráadásul elég hirtelen estek őrült szerelembe, pár nap leforgása alatt :D

  5. Mindennel egyetértek, amit írtál. Tényleg kezd unalmassá válni a rejtély, az első évad végén le kellett volna zárni és a második évadban bedobni egy újat, ahogy a legtöbb sorozat szokta.

    Az eltelt idő-dolog pedig tényleg elég fura, főleg Melissa szupergyors terhessége miatt. Az első évad közepén jött össze újra Ian-el, majd az évad vége fele terhes lett, erre a második évad első részeiben már a gyerek nemét is tudják, sorozatidő szerint pár héttel a FOGANTATÁS után? Ez vicc.

    Ezeket leszámítva azért nem rossz sorozat, a Spencer-Toby és a Hanna-Caleb párost tényleg nagyon jól eltalálták. Kár, hogy a Calebet játszó színész csak júliusig forgat, utána állítólag átigazol egy másik sorozathoz :(

  6. @Kitana: Most, hogy mondod, valóban, Melissa gyorsan pocakot eresztett – jó pár hónap kell, mire meglátszik a terhesség egy nőn. Pláne ha valaki annyira atletikus, mint Melissa :p

    Hú, remélem a Caleb-et alakító srác megy máshová is, csak jusson ideje PLL-t is forgatni :p

Leave A Reply