Switched at Birth – Az első öt epizód után

0

Már a pilottal levett a lábamról a Switched at Birth, az utóbbi hetekben pedig arra voltam a leginkább kíváncsi, hogy mihez kezdenek majd az írók azzal a remek alapanyaggal, amit az első részben létrehoztak önmaguknak. Nos, a végeredmény pedig egy meglepően jó és pörgős sorozat lett, ami kellő mértékben tartalmazza a drámát és a humort, a kiszámíthatatlan WTF fordulatokat és a kellemes meglepetéseket, amikre ugyan felkészültél, de élesben mégiscsak jobb megtapasztalni őket. Én bátran ajánlom mindenkinek nyári darára a sorozatot, garantáltan lesz olyan szereplő akivel tud azonosulni, akit megutál vagy megkedvel…

Már a pilottal levett a lábamról a Switched at Birth, az utóbbi hetekben pedig arra voltam a leginkább kíváncsi, hogy mihez kezdenek majd az írók azzal a remek alapanyaggal, amit az első részben létrehoztak önmaguknak. Nos, a végeredmény pedig egy meglepően jó és pörgős sorozat lett, ami kellő mértékben tartalmazza a drámát és a humort, a kiszámíthatatlan WTF fordulatokat és a kellemes meglepetéseket, amikre ugyan felkészültél, de élesben mégiscsak jobb megtapasztalni őket. Én bátran ajánlom mindenkinek nyári darára a sorozatot, garantáltan lesz olyan szereplő akivel tud azonosulni, akit megutál vagy megkedvel…
Tetszik az az irány, ahová a showt terelik az írók. Mindenképp érdekes ahogy a főbb szereplőkkel bánnak. Valahogy sikerült elérni azt, hogy mindegyik egy komplex, érdekes és önálló személyiség, de a legcsodálatosabb az, ahogy ezeket a karaktereket összetartják, és hol az egyiket, hol a másikat központi alakká téve egy kerek egésszé válik általuk a történet. Imádom például a szülőket, akiken remekül látszik az, hogy milyen nehezen kezelik a helyzetet és mennyire próbálják megkönnyíteni a gyerekek életét. Ők sem tökéletesek, és teljesen más az életfelfogásuk és az életvitelük, de az, ahogy mindhármuknak a gyerekeik boldogsága a legfontosabb, mégis összekovácsolja őket. Tetszik a Kathryn és Regina közötti ellentétek sokasága, mégis, van egy olyan érzésem, hogy jó barátok lesznek még a jövőben…
De nem csak az idősebb, hanem a fiatalabb női főszereplők közötti konfliktusok ábrázolása is megér egy misét. Igaz, elég hamar ellőtték az “összejövök az exeddel” szálat, meg a “lánykódex, szakíts vele miattam” dolgot, és első blikkre eléggé sablonosnak hatott a dolog, de a megvalósításban mégis volt valami, ami miatt megtetszett a dolog. Egész egyszerűen jól oldották meg. Tényleg nehéz lehet nekik, feldolgozni azt, ami történt, és eleve az, hogy miképp tekintsenek a másikra. Mert mégis mik ők, testvérek? Vagy valami olyasmik? Érthető a folytonos dráma, mindenki más azt tenné, azon, hogy elcseréltek születésedkor, bárki számára nehezen feldolgozható dolog lenne. Végre, látszódik Daphnén is a dolgok nehézsége. Amúgy, külön pacsi a két színésznőnek, Katie Leclerc remekül hozza a süket karaktert, és azok a nézések és gesztiukálások remekek számára. Vanessa Marano kapcsán nem ért minket meglepetést, hozta a szokásost, de nála ez is bőven elég.
Az epizódok nézése közepette sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mihez akarnak kezdeni szerencsétlen Tobyval. Ő lesz a szokásos “nobody”, aki ott van ha kell, néha bedob egy jó poént a közösbe, de hogy valami önálló szála legyen, az már csoda. De nem, alleluja tévedtem, és végre kezdtek valami értelmeset is a sráccal. Imádom, hogy bevezették nála ezt a szerencsejátékos szálat, kell ilyen is a sorozatokba, mivel ez egyre gyakoribb probléma a fiatalok között, jó az elrettentő példa mindenkinek. Ha kiderülne hogy netalán Toby mégsem abban a csapatban játszik, mint mindenki gondolja, az lehetne még érdekes a számára. Hiszen most hogy ekkora a balhé a ‘húgai’ miatt, neki elég szar lehet harmadikként végigélni az egészet – és nem hiszem, hogy bárki megkérdezte volna tőle, hogyan viseli a helyzetet. Amúgy, külön köszönet Lucas Grabeel megénekeltetéséért, még mindig remek hangja van a srácnak.
Akiről még mindenképp írni akartam, az Sean Berdy, azaz Emmett. A karakter több mint tuti. Neki van a legnehezebb dolga az egész castból, hiszen nála csak a mimika és az arcjáték azok a segítő erők, amiknek köszönhetően át tudja adni az érzelmeit és azokat a gondolatokat, amik mélyen, legbelül cikázhatnak benne. Maga a karakter is nagyon érdekes, és gyanítom, hogy a süketek többsége is hozzá lehet hasonló. Ami a karakernél különösen tetszett, amit a koncert után a rajongó lány odasietett hozzá gratulálni, ő pedig zavarban volt, mert semmit sem értett a lány beszédéből. Ki tudja, talán Daphne bátorsága és ereje által Emmett is ki mer majd lépni a komfortzónájából, ahol eddig oly kényelmesen lézengett. Amúgy, a színészről tudni kell, hogy süketen született, de már kiskora óta aktívan színészkedik, alapjáraton komikus és előadásokat is szokott tartani, afféle “Showder Klub” jelleggel.
Oh, és mielőtt elfelejtem. Több jelenetet és nagyobb szerepet kellene adni Austin Butler részére, ahogy telnek az évek, úgy válik egyre dögösebbé a srác, eljött már annak az ideje, hogy valahol tartósan központi alakká váljon :)
Ami pedig magát a sorozatot illeti, nem csak az írók végzik remekül a munkájukat. Imádom a sok kültéri helyszínt, a csodálatos dekorációt, és a stylistok munkáját, végre egy olyan sorozat, ahol minden karaktert jellemez az öltözködése, annyira ritka az ilyen! Ami pedig a zenei felhozatalt illeti, több mint remek, és annyira kapcsolódnak az epizódokhoz! Például miután Bay kioktatja Daphnet, hogy szakítania kell Liammel, mert ő azt tenné az ő helyében, erre Daphe megteszi, és Bay elmegy Tyal, Daphne egyik legjobb barátjával, a zenei felhozatal pedig Christina Perritől a Jar of Hearts, a refrént pedig ismerjük: “I learned to live half alive/And now you want one more time/And who do you think you are?””. Egyszerűen zseniális húzás volt!
Most tartunk az első évad felénél, idén nyáron összesen tíz epizód érkezik. Nagyon remélem, hogy lesz még folytatás, a Switched at Birth megérdemelné. A nézettségi adatok mindenesetre bizakodásra adhatnak okot :)
Értékelés: 10/10
Eddig egyszerűen zseniális, különösebb hibákat és mellélövéseket nem látok. Tényleg bárkinek bátran ajánlom ezt a sorozatot nyári darálásra, biztos vagyok benne, hogy remekül fog szórakozni :)
Bátran mondhatom, hogy a nyár leginkább várt sorozata volt a Falling Skies. Első blikkre naná, hogy érdekesnek tűnhet egy posztapokaliptikus sorozat ötlete, ahol az emberiség léte a tét, és a gonosz földönkívüliek arra készülnek, hogy elpusztítsák a Földön az életet. Ráadsául az, hogy az ufókat undorító pókokként ábrázolják a készítők, méginkább rátesz egy lapáttal az irántuk tápláMár a pilottal levett a lábamról a Switched at Birth, az utóbbi hetekben pedig arra voltam a leginkább kíváncsi, hogy mihez kezdenek majd az írók azzal a remek alapanyaggal, amit az első részben létrehoztak önmaguknak. Nos, a végeredmény pedig egy meglepően jó és pörgős sorozat lett, ami kellő mértékben tartalmazza a drámát és a humort, a kiszámíthatatlan WTF fordulatokat és a kellemes meglepetéseket, amikre ugyan felkészültél, de élesben mégiscsak jobb megtapasztalni őket. Én bátran ajánlom mindenkinek nyári darára a sorozatot, garantáltan lesz olyan szereplő akivel tud azonosulni, akit megutál vagy megkedvel…

Tetszik az az irány, ahová a showt terelik az írók. Mindenképp érdekes ahogy a főbb szereplőkkel bánnak. Valahogy sikerült elérni azt, hogy mindegyik egy komplex, érdekes és önálló személyiség, de a legcsodálatosabb az, ahogy ezeket a karaktereket összetartják, és hol az egyiket, hol a másikat központi alakká téve egy kerek egésszé válik általuk a történet. Imádom például a szülőket, akiken remekül látszik az, hogy milyen nehezen kezelik a helyzetet és mennyire próbálják megkönnyíteni a gyerekek életét. Ők sem tökéletesek, és teljesen más az életfelfogásuk és az életvitelük, de az, ahogy mindhármuknak a gyerekeik boldogsága a legfontosabb, mégis összekovácsolja őket. Tetszik a Kathryn és Regina közötti ellentétek sokasága, mégis, van egy olyan érzésem, hogy jó barátok lesznek még a jövőben…

De nem csak az idősebb, hanem a fiatalabb női főszereplők közötti konfliktusok ábrázolása is megér egy misét. Igaz, elég hamar ellőtték az “összejövök az exeddel” szálat, meg a “lánykódex, szakíts vele miattam” dolgot, és első blikkre eléggé sablonosnak hatott a dolog, de a megvalósításban mégis volt valami, ami miatt megtetszett a dolog. Egész egyszerűen jól oldották meg. Tényleg nehéz lehet nekik, feldolgozni azt, ami történt, és eleve az, hogy miképp tekintsenek a másikra. Mert mégis mik ők, testvérek? Vagy valami olyasmik? Érthető a folytonos dráma, mindenki más azt tenné, azon, hogy elcseréltek születésedkor, bárki számára nehezen feldolgozható dolog lenne. Végre, látszódik Daphnén is a dolgok nehézsége. Amúgy, külön pacsi a két színésznőnek, Katie Leclerc remekül hozza a süket karaktert, és azok a nézések és gesztiukálások remekek számára. Vanessa Marano kapcsán nem ért minket meglepetést, hozta a szokásost, de nála ez is bőven elég.

Az epizódok nézése közepette sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mihez akarnak kezdeni szerencsétlen Tobyval. Ő lesz a szokásos “nobody”, aki ott van ha kell, néha bedob egy jó poént a közösbe, de hogy valami önálló szála legyen, az már csoda. De nem, alleluja tévedtem, és végre kezdtek valami értelmeset is a sráccal. Imádom, hogy bevezették nála ezt a szerencsejátékos szálat, kell ilyen is a sorozatokba, mivel ez egyre gyakoribb probléma a fiatalok között, jó az elrettentő példa mindenkinek. Ha kiderülne hogy netalán Toby mégsem abban a csapatban játszik, mint mindenki gondolja, az lehetne még érdekes a számára. Hiszen most hogy ekkora a balhé a ‘húgai’ miatt, neki elég szar lehet harmadikként végigélni az egészet – és nem hiszem, hogy bárki megkérdezte volna tőle, hogyan viseli a helyzetet. Amúgy, külön köszönet Lucas Grabeel megénekeltetéséért, még mindig remek hangja van a srácnak.

Akiről még mindenképp írni akartam, az Sean Berdy, azaz Emmett. A karakter több mint tuti. Neki van a legnehezebb dolga az egész castból, hiszen nála csak a mimika és az arcjáték azok a segítő erők, amiknek köszönhetően át tudja adni az érzelmeit és azokat a gondolatokat, amik mélyen, legbelül cikázhatnak benne. Maga a karakter is nagyon érdekes, és gyanítom, hogy a süketek többsége is hozzá lehet hasonló. Ami a karakernél különösen tetszett, amit a koncert után a rajongó lány odasietett hozzá gratulálni, ő pedig zavarban volt, mert semmit sem értett a lány beszédéből. Ki tudja, talán Daphne bátorsága és ereje által Emmett is ki mer majd lépni a komfortzónájából, ahol eddig oly kényelmesen lézengett. Amúgy, a színészről tudni kell, hogy süketen született, de már kiskora óta aktívan színészkedik, alapjáraton komikus és előadásokat is szokott tartani, afféle “Showder Klub” jelleggel. Oh, és mielőtt elfelejtem. Több jelenetet és nagyobb szerepet kellene adni Austin Butler részére, ahogy telnek az évek, úgy válik egyre dögösebbé a srác, eljött már annak az ideje, hogy valahol tartósan központi alakká váljon :)

Ami pedig magát a sorozatot illeti, nem csak az írók végzik remekül a munkájukat. Imádom a sok kültéri helyszínt, a csodálatos dekorációt, és a stylistok munkáját, végre egy olyan sorozat, ahol minden karaktert jellemez az öltözködése, annyira ritka az ilyen! Ami pedig a zenei felhozatalt illeti, több mint remek, és annyira kapcsolódnak az epizódokhoz! Például miután Bay kioktatja Daphnet, hogy szakítania kell Liammel, mert ő azt tenné az ő helyében, erre Daphe megteszi, és Bay elmegy Tyal, Daphne egyik legjobb barátjával, a zenei felhozatal pedig Christina Perritől a Jar of Hearts, a refrént pedig ismerjük: “I learned to live half alive/And now you want one more time/And who do you think you are?“. Egyszerűen zseniális húzás volt! Most tartunk az első évad felénél, idén nyáron összesen tíz epizód érkezik. Nagyon remélem, hogy lesz még folytatás, a Switched at Birth megérdemelné. A nézettségi adatok mindenesetre bizakodásra adhatnak okot :)

Értékelés: 10/10
Eddig egyszerűen zseniális, különösebb hibákat és mellélövéseket nem látok. Tényleg bárkinek bátran ajánlom ezt a sorozatot nyári darálásra, biztos vagyok benne, hogy remekül fog szórakozni :)

711 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply