Pilotkritika: Teen Wolf

5

A vámpírok már meghódították a tévék képernyőjét, itt volt az ideje, hogy egy vérfarkasos széria is helyet kapjon a palettán. Michael J. Fox ’85ös . fimje alapján készítette el az MTV a Teen Wolf c. szériát, és alaposan sikerült is belecsapniuk a tutiba. A sorozat első  része frenetikus lett, sikerült jól vázolni az alapokat.

teen-wolf-pilot

A történet pofonegyszerű. A főhősünk egy izmos, dögös lúzer akit egy este véletlenül megharap egy vérfarkas, átváltozik megtapasztalja az erejét és a vérfarkas-léttel együtt járó nehézségeket, megkapja mentor-félének az őt átváltoztató farkast, ráadásul belezúg annak a férfinek a lányába, akinek határozott célja az, hogy kiírtsa a vérfarkasokat. Ez a koncepció filmen nem tudna olyan jól működni, mint egy sorozatban, éppen ezért bízom abban, hogy hosszútávon tartani tudja majd a show azt a minőséget, amit a pilotban prezentált.

Kicsit Vámpírnaplók-hangulatú volt ugyan az első rész, nemcsak a fényképezés, a sötét hátterek és a trendi popzenék miatt, hanem mert megvolt az a fajta ‘feeling’ benne, amitől a Vámpírnaplók már két éve a popkultúra szerves részét alkotja. Igen, látszik azért a Teen Wolfon néha a pénzügyi korlát, a cgi-szarvasok szerintem is elég bénák voltak, ráadásul hősünk vérfarkas-ábrázatán is lehetne mit javítani, hovatovább, lehetne valami normálisabb sport a központi téma, de mindennek ellenére nagyon is működik az összhatás és a koncepció.

teen-wolf-season1-derek

A szereposztás egyelőre szimpatikus, és nem tagadom azt sem, hogy nem zavar a főhős, Tyler Poesy többet van ruhában, mint ruha nélkül a részben. Egy dolgot várok el a sorozattól, azt, remélem, hogy tudják majd mozgatni a mellékszálakat is, ne csak a főhősöket tegyék izgalmassá, hanem annak a brancsát is. Mert egyelőre a geek barát, és a suli két legnépszerűbb diákja nem mutatkozik eléggé potenciális mellékszereplőgárdának ahhoz, hogy elviseljük majd azokat a részeket, amikor a főszereplők már untatnak minket. Illetve, kíváncsi leszek még Tyler Hoechlin karakterére is, nagyon bejött az a sejtelmesség a figurában, amit a pilot prezentált.

Értékelés: 8/10
Korántsem tökéletes, van egy rakat banánhéj amin elcsúszhat, de ha az írók jól végzik a munkájukat, akkor nagyon kellemes szórakozás vár majd ránk, nézőkre. Én biztos tovább nézem, ha lesz időtök, tegyétek majd ti is :)

2321 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



5 hozzászólás

  1. Én már láttam az eddig leadott részeket és részenként egyre jobbak lesznek! Remélem, hogy több évadja is lesz, mert szívesen elnézném még egy darabig Crystal Reed-et! :D

  2. Látatlanban is annak a morcos fickónak drukkolok, aki a képek jobb oldalán áll. :) Kitalálom, ő a mentor, a kérges lelkű, sokat szenvedett, megkérdőjelezhető morállal ellátott tragikus karakter.

    Szerk: megnéztem az imdb-n, és egek, 1987-ben született. Megyek, lehúzom a vén seggem a klotyón.

  3. @Bence: Na, akkor érdemes lesz megnézni :) A héten szerintem neki is esek, megvárom míg a friss részhez is készül felirat, aztán egy délután a “magamévá teszem” :)

    @Aribeth: Talált süllyedt. Oh, és nehogy lehúzd a nem vén popód a klotyó :)

  4. Én is megnéztem az eddig leadott részeket,és nagyon jó. :) Csak kár, hogy a farkast ennyire bénán csinálták meg, úgy néz ki mint valami gagyi horror filmből szabadult szörny.

Leave A Reply