Upfronts 2011

3

Eseménydús hét áll mögöttünk, ugyanis megvolt az Upfronts, ahol a nagy amerikai adók bejelentették a következő évadra vonatkozó programstruktúrájukat. A fájdalmas kaszák és a várós új sorozatok jegyében telt a hét, szerencsére az én mérlegem pozitívan zárult, tulajdonképpen nem is volt olyan pilot, aminek drukkoltam volna, és nem kapott berendelést. Mielőtt azonban a jövőre tekintünk, emlékezzünk meg az idei szezon halottjairól is.

Az idei év újoncai nem voltak túl bivalyerősek, egy széria sem igazán váltotta be az általam hozzá fűzött reményeket. Nincs ezzel semmi gond, erről szól az amerikai tévézés, a kevésbé nézett elhasal, az újak pedig talán még nagyobb minőséggel és nézettséggel bírnak majd. Az idei újoncok közül azonban volt egy, amit sunyiban elkezdtem nézni és nagyon megszerettem, a kaszája pedig szíven ütött. Ez nem volt más, mint a Better With You, amit majd miután végig néztem, írok is róla egy nagyot. JoAnna Garcia sorozata a szívemhez nőtt, bíztam benne, hogy lesz folytatás, de sajnos nem, és nagyon sajnálom, mert megérdemelt volna még egy esélyt. Aminek a kaszája még szíven ütött, az a “V”. Nagyon drukkoltam a folytatásért, szomorúan konstatálom, hogy itt a vége, fuss el véle. Persze, teljesen érthető, hiszen ha a “V” hozott 5-6 milliót a “Body of Proof” pedig tíz millió fölött, egyértelmű, hogy a “V”nek mennie kellett… Az évad többi kaszája annyira nem ütött szíven, hiszen a legtöbb nagy-öreg megkapta a méltó lezárását (Smallville, Brothers and Sisters), a többit pedig nem igazán néztem. Persze, miután nyáron ledarálom a The Cape & The Event & Hellcats triót, lehet, hogy sírok egy sort, a vég miatt…

A mostani újoncok szerencsére nekem kedveztek, hiszen az unalomig látott ügyvédes, kórházas és nyomozós sorozatok tömkelege helyett, érdekesebb és talán szórakoztatóbb koncepciókkal készülnek a network tévék jövő szeptemberre. Hogy ez a “koncepció-váltás” mennyire jön be, majd a nézettségi adatokból kiderül, mindenesetre én már most látom, hogy bőven lesznek nagy és új kedvencek a friss szezonban, csak legyen időm, energiám és kedvem végigpörgetni őket. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is van egy “ez engem érdekel” listám. Ezek a sorozatok mindenképp kapnak tőlem esélyt, a többiek pedig csak az esetleges jó kritikák vagy neves/lecserélt színész-kedvencek hatására kerül bepróbálásra. Íme, tehát a listám, ezek érdekelnek a 2011/12-es újoncok közül, méghozzá ABC-sorrendben!

  • 2 Broke Girls (CBS): Komédia két nőről, akik csórók és fel akarnak törni? Az eddigi pincérkedés helyett, saját üzletet akarnak, már “csak” a pénz hiányzik? Engem ez a rövid szinopszis nagyon megfogott, ha a két főhősből legalább az egyik karaktere megfog, nyert ügye van a sorozat. Éljenek a kitörni vágyó átlagemberek!
  • A Gifted Man (CBS): Egy orvosos sorozat, ahol a főhőst a halott felesége inspirálja a túlvilágról, hogy segítsen a szegényeken, akiknek nincs pénze orvosra. A halott feleség a csodálatos Julie Benz, de ennyi még nem elég. Bízom benne hogy megható, drámai és jó sorozatot kap ez a remek szinopszis. Majd a pilot eldönti, hogy érdemes-e hosszú távon figyelmet szentelni rá.
  • Apartment 23 (ABC): Tipikus találkozása annak, amikor egy jó történet – New York, két egymást basztató, egy lakásban élő nő és barátaik cívódása – és a remek színészek (James Van Der Beek, Krysten Ritter) találkoznak. És ez csak tavasszal? Olyan messze van még az!
  • Best Friends Forever (NBC): Barátság kontra szerelem? Egy szitkom a nőről, aki a legjobb barátnőjéhez költözik, akinek persze pasija van. Csak egyet kérek, hogy a főhősök szerethetőek legyenek, ha ez meglesz, és nem fullad unalomba az ígéretesnek induló szinopszis, nagy kedvenc lehet.
  • Charlie’s Angels: A név és az eredeti kötelez, a filmeket szerettem, kíváncsian várom, hogy itt, hogy boldogulnak majd Charlie vadonatúj angyalkái (Annie Ilonzeh, Minka Kelly, Rachael Taylor). A hype miatt az első részt tuti bepróbálom, de mivel mégiscsak valamilyen szinten nyomozós sorozatról van szó, sok magánéleti szál és/vagy dögös pasi kell ahhoz, hogy hosszútávon megfogjanak.
  • I Hate My Teenage Daughter (FOX): Alap, hogy ezt látni kell. Két anya, akiket a gimiben tini-ribancok terrorizáltak, majd rájönnek, hogy a saját lányaik is olyanokká váltak? Telitalálat, akárcska az előzetes. Hú, de nehéz lesz megszökni Kevin Rahm-t (Született Feleségek) megszokni a nem meleg szerepében :D
  • Hart of Dixie (CW): Nehéz lesz a Narancsvidék szeleburdi Summerjét, Rachel Bilsont elképzelni orvosként, de korántsem lehetetlen. A szériában a New Yorki nő hirtelen vidéken találja magát, hol kap egy praxist, meg gondolom pasit akibe belezúg, mi meg vicces helyzeteket. Alig várom :)
  • Good Christian Belles (ABC): A gimiben megkeserítette mások életét, majd házassága csődbemenetele után kénytelen visszatérni a szülővárosába? És ezt be merték tenni péntekre? Már csak Kristin Chenoweth miatt is remélem, hogy nem csak engem érdekel őrülten ez a projekt :)
  • New Girl (Fox): Zooey Deschanel egy kemény szakítás után odaköltözik három szingli pasihoz? Köszönöm, nekem ennyi elég is. Akarom.
  • Onpce Upon a Time (ABC): Megelevenedik a mesevilág, a főhősnő pedig Hófehérke és a Szőke Herceg lánya? Ráadásul szerepel benne Jennifer Morrison és Ginnifer Goodwin is? Az évad egyik leginkább várt újonca!
  • Up All Night (NBC): Egy sima, egy fordított – Christina Applegate vonz, Will Arnett taszít. Még jó, hogy a sztori tetszik, mindig jó olyan párokat nézni, akiknek az élete felborul a gyermekvállalás miatt.
  • Smash (NBC): Még egy éneklős sorozat? Igeeen! Más engem nem is érdekel. Még az se hat meg, hogy játszik benne Anjelica Huston, Katherine McPhee és Debra Messing is. A zene a lényeg, és az remélem hatalmasat üt majd. És ezt volt pofája ellőni az NBC-nek midseasonben. Szégyellje magát…
  • Suburgatory (ABC): Egy elkényeztetett New Yorki tini bekerül a kertvárosba? A Született Feleségek óta tudjuk, a kerítések vakítóan fehérre festett kerítések mögött sok titok lappang, remélem itt is előkerül majd egy kis szennyes. Csak azt sajnálom, hogy nem szerepel benne olyan arc, aki miatt nagyon várós lenne.
  • Revenge (ABC): Az évad egyik leginkább várt darabja, amiben Emily VanCamp (Everwood) visszatér Hamptonsba, hogy bosszút álljon. Adott lesz a luxus világa, egy karizmatikus hősnő, csupa-csupa szerethető színész, mint Connor Paolo (Gossip Girl) és Nick Wechsler (Roswell), így én azt mondom, hogy ez csak jó lehet. Legyen igazam!
  • Ringer (CW): Sarah Michelle Gellar menekül a maffia elől, majd kiadja magát a saját ikertestvérének, de az ő fején is vérdíj van, tehát menekülhetünk tovább. A projekt eleinte csak SMG miatt volt “mustsee“, de most, hogy a CW is a képbe került, az elvárások egyértelműen fokozódtak, és ha még hozzávesszük azt, hogy Kristoffer Polaha (Life Unexpected) lesz az ügyeles szépfiú, a várási faktor egyértelműen feljebb kúszik!
  • Pan Am (ABC): No ennél a tervnél érzem azt, hogy vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem. A ’60as években vagyunk, a repülés luxus, és a pilóták és stewardessek életét követjük nyomon. Ha nem lenne benne Christina Ricci esélyt se kapna, de így bepróbáljuk – csakis a pilotot.
  • The Secret Circle (CW): Egy boszorkányos, misztikus, tinis sorozat, mindezt a CW-n? Már előre látom a TVD-féle misztikus-tini orgiát, ráadásul a szereposztásban ott van Brittany Robertson, Thomas Dekker, Gale Harold és Phoebe Tonkin is. És azt mondtam már, hogy LJ. Smith, a Vámpírnaplók kretáorának a könyvéből készül a sorozat?
  • The Playboy Club (NBC): Na már most, Eddie Cibrian még mindig dögös, Amber Heard a Pálmák árnyékában imádnivaló volt, Jenna Dewan Tatum pedig végre sorozatozik, mindezt egy olyan történetben, ami a ’60as évekbeli Playboy clubról szól. Nem tudom, hogy mennyire akarjam én ezt, nem hiszem, hogy túl várós lesz, de a pilotot biztos megnézem majd valamikor.
  • Work It (ABC): Két macsó nőnek öltözve talál magának állást? Ez tipikusan olyan szinopszis, amit egy másfél órás filmben kellemesen levezetnek. De hogy ebből egy sorozat? Már csak azért is érdekel, hogy lássam, mit alkotnak a készítők. Plusz, Amaury Nolasco is játszik benne.

Idén tehát különösen érdekes és jó pilotokat fogadtak el a tévék, hiszen még egy évadban sem fordult elő az, hogy egyszerre 19 sorozat-tervre mondjam azt, hogy ez engem mindenképpen érdekelni fog. Az új szezon fő erőssége nem csak a remek történetekben rejlik, hanem abban is, hogy úgy látszik, sikerült jó főszereplőket és arcokat castingolni. A legnagyobb öröm mindenféleképp Sarah Michelle Gellar visszatérése az amerikai televíziós sorozatok világa, őszintén bízom abban, hogy minden egykori és mai Buffy rajongó a CW képernyőjére tapad majd, és a Ringert nézi majd. Szóval, az idei pilotokat eddig imádom, 19 vár megtekintésre, húzós év elé nézünk! Ti mikre vagytok leginkább kíváncsiak? Mi az, ami titeket felettébb érdekel?

949 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



3 hozzászólás

  1. Szép kis lista. :D Nekem csak 18 sorozat lesz! xD

    Itt van az én listám:

    NBC újoncok:

    – Grimm
    – Awake
    – The Playboy Club

    FOX újokcok:

    – New Girl
    – Alcatraz
    – The Finder

    ABC újoncok:

    – Charlie’s Angels
    – Revenge
    – The River
    – Good Christian Belles
    – Once Upon A Time
    – Apartment 23.
    – Suburgatory

    CBS újoncok:

    – Person of Interest
    – Unforgettable
    – A Gifted Man

    CW újoncok:

    – The Secret Circle
    – Ringer

  2. Én egyedül a Secret Circle-re vagyok kíváncsi, természetesen Gale miatt. Amit nagyon vártam még, az Jesse új sorozata, a Locke and Key, ami mégsem lesz…
    Most,hogy a Hellcats-t is törölték, alig maradt sorozat,amit nézzek majd (DH,Glee,90210).

    A Hellcats szerintem Tibi neked is tetszeni fog, főleg mikor Gale is jelentősebb szerepet kap. ;)

  3. @Bence: A tiéd is emberes adag ;)

    @Detty: Na igen, szerintem is szeretni fogom, az első rész se volt annyira gázos. Nyáron időt fogok rá mindenképp szakítani :)

Leave A Reply