Vigyázz, kész, rajt – Indul a Smallville dara!

6

Ezen a héten nem dolgozom és iskolám sincs, ráadásul nem vagyok túl jól így -> ezekből adódóan minden készen áll egy hamisítatlan sorozatdarára… Az “áldozat” a már évek óta halogatott Smallville. Nem azért nem néztem mert ne szeretném a sorozatot, egész egyszerűen a Smallville nálam egy olyan széria, amit egyszerre nézek, nagy mennyiségben – képtelen lennék hetente izgulni a végkifejletek miatt. Persze, ez sem volt mindig így…

Már a hazai premierkor láttam a pilotot, élesben a tv2-n, ha jól rémlik csütörtök este kezdődött – asszem a Bűbájos boszorkák is akkor debütált a csatornán. Már az első résszel levett a lábamról a széria, éveken át magyarul néztem a tv2-n. Azonban az évek múlása egyre rosszabb hatással a szinkronra, ráadásul amint megjelent Oliver, a tehetségtelen ex-megasztáros Pál Tamás tolmácsolásában, azonnal átváltottam a feliratra. Azóta feliratosan a sorozatot, ráadásul egy-két évadot egyben lehúzva. Egyszerűen eddig olyan izgalmasan alakították a szálakat hogy volt olyan eset amikor egy huzamban megnéztem hat epizódot, mert nem tudtam abbahagyni…

Mindettől függetlenül tartok az általam nem látott részekről. Tartok tőlük, mert az utóbbi időben egyre kényesebb lettem, már nem csak a sztori, hanem a körítés is fontossá vált a számomra. E-téren pedig minden bizonnyal csalódni fogok, hiszen a THE CW a nyolcadik évadtól vetette be a költségvetés csökkentést ráadásul  ekkor történt meg a showrunner váltás is, és ezeket mindig negatívan élem meg (Gilmore Girls s07, 90210 s02) és attól tartok hogy ez érződni fog az epizódok minőségén… Mindenesetre továbbra is bízom a Smallville-ben, a történetben és a jópasi-faktorban.

A darálást tehát ebben a szent minitumban elkezdem, estefelé jelentkezem egy kritikával az látottakról. Azok számára pedig akik Smallville-szűzek, bátran ajánlom a sorozatot, nem fognak csalódni. Kevés sorozat éli meg a tizedik évadot – a Smallville pedig nem véletlenül tart ott, ahol! Oh, és attól ne “féljetek” hogy Clark Kenttel lesz tele a blog, sok bejegyzést megírtam a hétvégén, amik teljesen másról szólnak :)

1476 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



6 hozzászólás

  1. Húúú régen énis néztem a tv2-n, nagyon sokáig. Utána abbahagyták, majd újra elkezdték az elejétől így utána már összeviszsa, néha pár szét láttam belőle. Sose vagyok olyan erős, hogy leüljek és a jó sok évadot végig nézzem. Kiváncsi vagyok a kritikádr,a mert lehet hogy veszem a bátorságot és elkezdem :)

  2. Szia Tibi! Köszönöm a csere meghívást, természetesen benne vagyok az eliteben! :) Régóta szemezek a lappal, nagyon bejönnek az írásaid. ;) feríí

  3. jujj de kíváncsi vagyok, miket fogsz írni :P a smallville a kedvenc sorozatom, és azt hiszem biztosíthatlak, h a történet tálalásával nem lesz gondod^^ szerintem legalábbis minden nagyon jól fel van építve benne, és ami elsőre furcsának tűnik, később arról is kiderül, h teljesen logikus (:

  4. @Willy: Igaz picit később, de a kritika elkészült, jó olvasást :)

    @Dina: Valóban, túl is van már a sorozat a kétszázadik részén, tehát ha most kezdenéd az elejétől akkor hűűű eltartana jó ideig mire a végére érsz. Viszont, szerintem tetszeni fognak a részek, így mindenképp érdemes bátorságot venned :)

    @Feríí: Legkésőbb holnap kint leszel! Köszi!

    @Wixi: Az első hét rész alapján valóban jó a történet, remélem nem szúrják el :) Most azon izgulok hogy mit tett Brainiac Chloé fejével :s

    @Meya: Hú, nem is láttam hogy mindkettő a te oldalad. Ettől függetlenül köszi hogy azzal is elfogadtad a cserét :)

Leave A Reply