Eurovíziós Dalfesztivál 2011 – Ki lesz a magyarok büszkesége?

2

Idén végre lesz magyar induló is az Eurovíziós Dalfesztiválon, így ahogy már megszokhattátok az elmúlt évek folyamán, sok hír és érdekesség kikerül majd az oldalra a dalverseny kapcsán, hovatovább, az elődöntőről (ahol indulunk) illetve a döntőről (bejutástól függetlenül) élőblogolás várható. A legfrissebb hír az eurovízióval kapcsolatosan, hogy az MTV szerdán, azaz holnap 11-kor rettyint egy sajtótájékoztatót ahol közli, hogy melyik dal képviselheti majd hazánkat a megmérettetésen, Düsseldorfban.

A legnagyobb esélyes az X-Faktorban látott Wolf Kati, aki a “Szerelem miért múlsz” c. dalát énekelné el angol nyelven, “What About My Life” címmel. Persze, rajta kívül több esélyes énekes is akad akik képviselhetik hazánkat, többek között Tóth Vera, Rácz Gergő, Bereczki Zoltán vagy Király Viktor – akit az se zavarna ha a nővérével, Király Lindával állna a színpadon. Nagy a felelőssége a magyar indulónak, hiszen legutóbb 2007ben jutottunk be a döntőbe, Rúzsa Magdi akkor a kilencedik helyet szerezte meg a varázslatos Aprócska Blues angol nyelvű verziójával. 2008ban Csézy, 2009ben pedig Ádok Zoltán hozott szégyent a hazára, a dalaik borzalmasan bárgyúak voltak, még a döntőbe se kerültek be.

471 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



2 hozzászólás

  1. Szerintem a Király l norbit Kellet volna kiküldeni mert ő legalább egyedi, olyan mint a Wolf kati lesz még egy tucat és szerintem semmi esélye nincs.

Leave A Reply