Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika Született Feleségek – A hetedik évad eddig

Született Feleségek – A hetedik évad eddig

4
Oszd meg!

Szerencsénk van, a sorozat – MÉG! – nem süllyedt olyan mélységekbe mint amit az ötödik évad produkált, mégis, egyre inkább azt érzem hogy kezdenek elfáradni a készítők és a szereplők egyaránt. Már nem látok olyan bravúros alakítást Marcia Cross és Felicity Huffmann részéről mint korábban, az események és a cselekmény vázolása pedig már-már kezd unalomba fulladni – pedig érdekes dolgokat vázoltak az írók a friss szezonban. A Született Feleségek egyszerűen átcsapott nálam a “sorozat-x” kategóriába. Ez azt takarja, hogy még mindig szeretem, ha kedvem van megnézem, ha fél évig nem látom akkor sincs semmi gond, mert egyszerűen nem hiányzik. Nem gondolkodom a szabadidőmben arról hogy mi történik a karakterekkel, és a rész megnézése után nem kajtatok spoilerek után. Már elmúlt az a feeling amit a kezdetek kezdetén a sorozat okozott.

A négy fő-feleség szála pedig ahelyett hogy olyan izgalmas és egyedi lenne mint amilyennek azt megpróbálták elhitetni az évad elején, anynira fulladt unalomba a szezon közepére. Most komolyan, Lynette életének fő gondja az hogy Tom megcsalta őt húsz évvel ezelőtt amikor éppen nem jártak együtt? Bree végre összejött dögöskével erre előkerül Orson. Milyen meglepő fordulat… Gaby szála egész érdekesnek indult, nagyon tetszett ahogy megszerette az igazi lányát, és igazán ‘gabys’ volt ahogy intézte a dolgokat. Még az is tetszett hogy ennyire hiányzik neki a kislány, de az hogy a bánatát babába ölje, meg egyáltalán ahogy mostanában viselkedik, alapjáraton nem szimpatikus.

Az egyetlen feleség akit továbbra is imádok az Susan. Ebben az évadban bántak a legjobban a karakterrel. Az ahogy kénytelen volt elvállalni azt a webkamerás munkát nagyon jó ötletnek bizonyult, és az hogy most beteg, egyenesen telitalálat. Az a jelenet pedig amikor a kisfiával sétál a folyosón és próbál nem összeesni az első évados minőséget jutatta eszembe. Igen, valamikor még tudtak bánni a karakterekkel. Volt olyan időszak amikor a sorozat még WTF volt.

Az új részek cselekményvázolása pedig egész érdekesre sikerülhetett volna, csak már nem tudnak olyan meglepetést okozni a részek mint korábban. Gondolok itt például a Paul szálra. Eddig is tudtuk hogy mire képes, és a bosszúja sem meglepő, noha kicsit furán hat, hogy a pénz és a szabadság élvezése helyett inkább azon fáradozik hogy rossz napokat szerezzen az egykori barátainak. Még mindig idegesít tehát Paul szála, ráaádsul megjelent Zach is, ez pedig egy rossz ómen. Egyedül Emily Bergl-nek örülök még mindig, a nő egyszerűen zseniális.

Még az érdekesnek tűnő mellékszereplők sem tudják kiemelni a sorozatot a mederből, pedig Vanessa Williams próbálkozik rendesen, és akármennyire is Edie 2.0.-ként viselkedik, Nicolette Sheridan csak egy van. Egyedül a meleg szál tetszik, érdekesen várom hogy Bob és Lee mihez kezd a gyerekével.

Értékelés: 6/10
Egyre jobban közeledünk a Vészhelyzet-Melrose Place Faktor eléréshez, egyre kevésbé kezd kifogyni a szufla a sorozatból. Őszintén bízom benne hogy sikerülni fog időben lezárni a szériát, és nem kell azt látni hogy teljes erőből önmaga paródiájává válik a sorozat…

1890 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

4 Hozzászólások

  1. heeeey :D már rég vártam ezt a postot :) nagyjábol egyetértek veled… a szereplők storyline-ja nem a legizgalmasabb, hiányzik a 6. évados plusz… na meg Kathrine… amugy alapjáraton nincs semmi bajom a sorozattal, imádom még mindig de most valahogy lapos… nem olyan rossz mint az 5. évadban, de messze van a 6.tól… az évadrejtély is úgyérzem meghalt. oké első 10 rész, Paul bosszúja, hogy nyit egy olyan börtönös rehab cuccost… megvolt a zseniális 10. rész, amit imádtam.. aztán jó, valaki lelőtte, a 13. részre kábé kiderült hogy ki és azóta nincs évadrejtély… megjelent Zach és probléma is van vele, de ez miííííí?!:D na mindegy nálam is úgy kábé 7/10 az évad eddig, erős jóindulattal.

  2. Én is régóta meg akartam írni, csak valahogy nem volt “kedvem” negatívat írni a sorozatról. Vártam hogy jobb lesz … de … :s

  3. Érdekes,nekem pont ez az évad tetszik eddig majdhogynem a legjobban. :D
    Gaby, Susan, Bree (és persze Brain Austin Green), Vanessa Williams <3

  4. Többnyire én is egyetértek veled. Én is úgy vagyok vele, hogy ha nincs új rész, akkor sincs baj, nem nyavalygok, hogy mikor lesz már új… Amit nagyon sajnálok, mert ha belegondolok, hogy a sorozat első négy évadját mennyire imádtam… Igazából annak örülnék a legjobban, hogy ha befejeznék a sorozatot, vagy ha idén már nem is, akkor legalább a 8. évadnál tovább ne menjenek. Még úgy érzem, hogy lehetne írni a sorozatnak egy korrekt befejező évadot, de több nem kell.

    Egyébként Susan szála nekem is nagyon tetszik. És érdekes, hogy a veseprobléma sokszor milyen jó humorforrás is. A többiek szála viszont már unalmas, ráadásul az, hogy Keith-nek van egy 7 éves fia nagyon felidegesített. Az ilyen húzásoktól mászok a falra (már az is sok volt, hogy Gabi gyerekét elcserélték).

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here