Buffy, a vámpírok réme – 2. évad

4

Több ismerősöm is mondta, hogy a sorozat legjobb szezonja a második – oh, és mennyire igazuk volt! Az évadban központi szerepet betöltő, Buffy-Angel szerelmi szál itt bontakozott ki igazán, ráadásul a mellékszereplők életét is sikerült úgy alakítani, hogy az egyre izgalmasabbá és érdekesebbé váljon.

Azt hiszem a sorozat összes nézője arra vágyott hogy Buffy boldogságot találhasson Angel mellett. Dacára annak hogy Angel egy vámpír, a korkülönbség és Buffy ‘hivatása’ ellenére annyira romantikus és egyedi volt az ő kapcsolatuk. Az ahogy láttuk beteljesedni a lehetetlen szerelmet, olyan írói bravúrról gondoskodott, amit sokáig emlegetni fognak még a sorozatrajongók. Maga az ötlet, hogy Angel akkor veszíti el a lelkét, amikor teste egyesül élete szerelmével, egyszerűen zseniális. És az, ahogy Sarah Michelle Gellar eljátszotta a szomorú, összetört szívű Buffyt, egyenesen Emmyért kiáltott – szégyen is hogy nem kapta meg. A történetszövés szempontjából Angelus felbukkanása nagyon erőteljes és izgalmas volt, bár engem azért meglepett az, hogy milyen “jól” viselkedett. Mármint, a híréhez képest nem szegélyezte “elég” hulla az útját, mintha így akarták volna megkímélni az írók Angel karakterét, talán azt hihették így nem utálja őt meg mindenki.

A Buffy – Angelus jelenetek is zseniálisra sikeredtek. Az ahogy az idő előrehaladtával a lány egyre erősebb lett, ahogy képes volt ‘különválasztani’ Angelt és Angelust üdítő látvány volt. Amikor sor került a végső csatára, és Buffy a világot csak úgy menthette meg, ha a már lelkét visszakapott Angelt megöli … annyira nagyon szomorú volt! Maga a jelenet pedig rendkívül megindító, ahogy Buffy átöleli Angelt, megcsókolja, majd megöli. Én elsírtam magam rajta…

Örömömre szolgált hogy végre előtérbe kerültek a mellékszereplők is. Az első évadban úgyéreztem elhanyagolják őket, és a Buffy vonalat tolják előtérbe, ami nem baj, hiszen mégiscsak ő a vadász, de a második évad részeiben egyre inkább bebizonyosodott, hogy a segítői nélkül nem ér el olyan messzire a szuperlány keze sem…

Az évad másik megindító szála a Giles – Jenny vonal volt, a végkifejlet pedig a sorozat egyik legszomorúbb pillanata volt, leginkább az, ahogy a férfi megpróbálta megbosszulni Jenny halálát. Persze, Jenny követett el hibákat, de az egész szellemisége, a karaktere annyira átütően szimpatikus volt, hogy képtelen voltam hosszú távon haragudni rá. Jó volt  boldognak látni Gilest, és haragszom a készítőkre, amiért a többi évadban nem kapott barátnőt a figyelő. Megérdemelte volna…

Jó ötlet volt boszorkánnyá tenni Willowt, habár én aki később kapcsolódtam be a sorozatba, azt hittem az ereje természetes és a születésétől fogva az övé, nem pedig könyvekből tanulta a mágiát. Persze, az eredmény ettől még ugyanaz, Willow egyre értékesebb tagja a csapatnak. Öröm volt látni azt is, ahogy az évadban ijedt kislányból egyre határozotabb tinivé avanzsált, aki ráadásul pasit is kapott. Azt hittem nem sikerül megkedvelnem majd Ozt, de végül Seth Green jött látott és győzött, és egyáltalán nem a testével, hanem Oz karakterével sikerült az ujja köré csavarnia.

Annyira örültem hogy Cordelia végre kezd egy értelmes, többdimenziós karakterként viselkedni. A Xander-Cordelia szerelmi szál pedig kifejezetten telitalálat lett. Bár már voltak korábban is erre utaló jelek, engem sokkolt a dolog :) Jó volt őket együtt látni, ráadásul Cordelia karakterfejlődése a pilottól a második évadzáróig bámulatos, hihetetlen mekkora utat járt be a karakter!

Azért hogy valami negatívat is mondjak, se Drusillát se Spikeot nem sikerült megkedvelnem – utóbbit legalábbis a második évadban még nem. Egész egyszerűen úgy éreztem hogy az írók hülyének néznek engem, a nézőt. Hiszen ők ketten voltak a főellenség az első pár részben, és Buffynak egy csomószor lett volna arra alkalma hogy megölje őket, mégsem tette. Persze, érthető hogy ha az ötödik részben kinyírja Spikeot – akit mellesleg a rajongók a szívükbe zártak, – akkor mi lett volna a maradék tizenhét epizódban? Őrült-Drusilla egyedül akciózik? Ugyanmár! Mégis, ha kevesebbszer győzi le Buffy Spikeot, vagy nincs annyi lehetősége hogy kinyírja Drusillát, akkor kevésbé éreztem volna magam lenézve…

Egyébként, még mindig vicces volt látni, ahogy a világ sorsát eldöntő infók egy floppy lemezen voltak tárolva, avagy hogy mennyivel megkönnyíthette volna a szereplők életét egy-egy mobiltelefon, amivel gond nélkül elérhetik a másikat. Mindettől függetlenül mai szemmel is élvezhetőek a részek, sőt még mindig jobb mint sok ma futó széria :)

Értékelés: 8/10

Kétségkívül a legjobb Buffy évadról van szó, ha még nem láttad a sorozatot itt az ideje hogy pótold :)

876 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



4 hozzászólás

  1. Csak annyit mondanék (imádom a sorozatot amúgy), hogy nem tudom, tudsz-e róla, vagy láttad, de az Angelben van 2-3 rész, amiben Buffy is szerepel, s az egyik rész igazából a szerelmük szól, nagyon jó és egyben nagyon szomorú rész. Azt is meg kellene nézned ha még nem láttad, mert elég fontos.

    Azt hiszem ez úgy is volt, hogy mikor a Buffy-ban volt ez a rész (mm ott tartottak időben), akkor volt is ilyen h Angelben történt v vmi hasonló és mutatták a Buffy-s rész elején, ráadásul ez lehet többször történt, nem tudom.

  2. Én is elkezdtem nézni egyébként és én is befejeztem a 2. évadot VMI ZSENIÁLIS VOLT!!!! kicsiként nagy rajongó voltam, de a sorozat eleje nekem is kimaradt sajna, de most pótolom! meg lehet az angelt is elkezdem majd ha ott tartok már történetben (3.04-nél tartok)

  3. @Vero: Tényleg, arra emlékszem is, az Angeles dologra, de olyan rég láttam már. Azt hiszem Buffy-dara után jöhet Angel :)

    @Olga: Na, örülök ha a blog hatására kezdted el nézni :) További jó szórakozást a részekhez :)

Leave A Reply