close

Ha valaki azt mondja nekem májusban, hogy: “Tibi, meg fogod szeretni a Nikitát” biztos kiröhögöm. Pedig megtörtént … és tulajdonképpen magam sem értem miért.

Adott egy 35 kilós, anorexiás barbie, aki mindenkit megver – hát ez hol reális? Ráadásul a ‘keménylegény’-nek kikiáltott Shane West egy nyominger, aki a Vészhelyzetben sem tudta hitelesen eljátszani a rocksztárt, az meg hogy itt kemény legyen olyan kihívás a számára, amit egyszerűen képtelen megvalósítani. A történet tele van logikai bukfenccel, olyan dolgokkal amiket eddig sose magyaráztak meg. Példának okáért hogy lehet az, hogy Nikitának majdnem annyi pénze van mint a szervezetnek, meg az is gázos hogy folyton utazgatnak keresztül-kasul a világon, és valami ‘csoda’ folytán, Nikita meg Michael folyton összefutnak – és egyszer se nyírják ki egymást…

Az egyetlen ok amiért igazán szeretem ezt a sorozatot, a mellékszereplők. Gondolok itt elsősorban a beépített kémre, Alexre, akit Lyndsy Fonseca olyan kitűnően játszik, hogy első pillanatra beleszerettem a karakterbe. Persze, Lyndsy-nek is adhatna valaki enni egy keveset, de a karakter még nem annyira keménycsaj, ráadásul Lyndsy lehet vagy 45 kiló, míg Maggie Q saccperkábé 35.

Amire még nagyon várok a sorozattal kapcsolatban, hogy bemutassák Amanda karakterét. Melinda Clarke végre kapott egy normális szerepet! Amikor benyögték hogy Amanda a nagyon profi vallató csak csodálkoztam, azt hittem ő csak azért van ott hogy sminkeljen, de amúgy képtelen a normális feladatok ellátására, és voalá, láss csodát, kiderül hogy egyfajta női terminátorral van dolgunk – de miért lett az? Mik a múltjának az előzményei? Mit csinált mielőtt a szervezethez került?

Ha a sorozat halad az eddigi vonalán akkor nézni fogom, ráadásul várom a szerelmi szálat amit beigérek, Anorexia Nikita meg egy pasi között, aki remélhetőleg a magányos izomtömeg lesz, aki szintén a szervezetre vadászik. Eddig tetszik a sorozat, remélem nem barmolják el…

Értékelés: 8/10
Igazi meglepetés volt, örülök hogy belekezdtem. Ki tudja, talán több olyan sorozatnak is esélyt kéne adni, amik első blikkre nézhetetlennek tűnnek a számomra :)

1015 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Tags : Nikita

2 hozzászólás

  1. Nekem is nagyon bejött a sorozat, mára az egyik kedvencemmé vált. Az persze tényleg baromság, hogy a 35 kilós Nikita mindenkit ki tud ütni, de ettől az egy dolgotól eltekintve Maggie Q nekem pozitív csalódást okozott, sikerült szimpatikussá tennie a karaktert.

    Amivel nem értek egyet, az Shane West lehúzása. Én már a Vészhelyzetben is nagyon bírtam, ahogyan itt is, szerintem illik hozzá a szerep, de persze ez ízlés kérdése.

    A logikai bukfencekről meg annyit, hogy egy olyan szervezet, mint a Division nyilván arra is kiképzi az embereit, hogyan tudnak szükség esetén pénzhez jutni, ez lehet akár hamis hitelkártya használata, vagy bármi, szóval nem hinném, hogy ezt külön meg fogják válaszolni. Michael meg Nikita pedig legtöbbször azért futnak éppen össze, mert Michael a felelős Nikita elfogásáért, így amikor megutdják, hogy Nikita is részt vesz egy ügyben, direkt küldik rá Michaelt – ami mondjuk jó nagy hülyeség, mert a vak is látja, hogy odavan érte, de mindegy. :)

    Amivel teljesen egyetértek, az a mellékszereplők dícsérete. Lindsy Fonseca és Amanda Clarke tényleg nagyon jók, ráadásul mindkét karakter múltja elég titokzatos, kíváncsi vagyok, miket tudunk még meg róluk.

  2. Nem tudom miért, nekem Shane West valahogy nem hozza azt a pluszt, amitől elhinném hogy tényleg annyira nagykutya a karakter, meg mindenkit lever és nem talál legyőzőre, etc. De ettől függetlenül azért úgy-ahogy szimpi, csak nem túl hiteles – legalábbis számomra :)

Leave a Response