Így jártam anyátokkal – Beleszerettem a sorozatba

0

Az elmúlt hetekben sikerült ‘kivégeznem’ az “Így jártam anyátokkal” c. sorozat első négy évadját. Azt kell hogy mondjam, kellemesen csalódtam a sorozatban. Miután sikerült magam túltenni a “ó, te hülye-hülye Ted” gondolkodásmódon, rádöbbentem, néha neki is vannak jó beszólásai. Csak egy dolgot sajnálok igazán, hogy nem írtam minden évadról egy-egy szösszenetet. Viszont akkor nem volt még internet az albéreltben, így elég nehézkes lett volna. Sebaj, attól még bőven van mit írni a szériáról :)

how-i-met-your-mother

Kezdjük rögtön a szinkronnal. Nekem tetszik, még akkor is, ha Závodszky Noémi néha nyávog ahelyett hogy beszélne. Ráadásul még az unalomig hallott Martkovics Tamás is volt szíves más tónusban előadni Barneyt, így kezdem azt hinni hogy Martkovicsnak helye van a magyar szinkronban – csak ne lenne ott minden sorozatban… Lassan belefogok majd az ötödik évadba is, de már előre rettegek az eredeti hangoktól – túlságosan megszoktam a szinkront. Remélem nem lesz nagyon fura eredetiben, mert nincs kedvem kivárni míg a Comedy Central szíveskedik leadni az új részeket. Amúgy, tök érdekes hogy az eredetiben Bob Saget a narrátor, míg a magyarban simán Ted narrálja az egészet. (igen, nem jegyeztem meg a magyarhangja nevét).

Akárhogyis, a kedvencem még mindig Lilly. Olyan beszólásai vannak annak a lánynak, ráadásul mindig a legváratlanabb pillanatokban köp be egy-egy órási aranyköpést... Ráadásul nagyon bejön a Marshall – Lilly páros. Külön tetszik hogy egy időre szakítottak, ezzel a kapcsolatuk átment az ‘giccsesből’ a reálisba. Egész egyszerűen kellett az a külön töltött idő, hogy minden néző észrevegye, mennyire passzol egymáshoz Lilly és Marshall.

Oh, te jó öreg Barney, oly sokat hallottam már rólad. Még mindig hihetetlen hogy Neal Patrick Harris meleg, hisz annyira jól adja elő a csajozó pasit. Szerintem a legnagyobb poén – és a legóriásibb WTF pillanat a sorozatban – Barneyhoz köthető. “Gyerekem van és feleségem” … majd a főcím. Hát csak lestem – és szerintem mindenki így volt vele… Hihetetlen egy rész volt, tipikus Barney. Legjoban az tetszik a karakterben, hogy úgy tűnik szerelmes lett Robinba. Kíváncsi vagyok mi lesz kettejük párosával. Apropó, Robin. Megvolt a második klipp is, nagyon bízom benne hogy lesz harmadik. Amikor Robin elment Marshallal a kanadai bárba, és mindenki énekelte a ‘Let’s Go To The Mall‘-t, az valami hatalmas volt…

Jaj, te szegény Ted. Az elején annyira utáltam. Egyszerűen idegesített. Még mindig ő az akit legkevésbé kedvelek a sorozatból, de már másképp állok a karakterhez. Próbálom túltenni magam azon, mennyire szánalmas, és csak a poénokra koncentrálok amiket benyög. Így egész élvezhetővé vált a karakter. Amúgy, azokon a részeken amikor az oltárnál faképnál hagyták, nagyon megsajnáltam őt. Azért ezt nem érdemelte…

Ami még kifejezetten tetszik a sorozatban, az a sok vendégsztár aki megfordult az első négy évadban. A legnagyobb dobás természetesen Britney Spears volt. Oh, Abby akkora nagy karakter ^^ Nagyon bízom benne hogy egy részre még visszatér – hiszen már tudja Ted címét :d Enrique Iglesias is nagyon funny volt, Sarah Chalke-ot pedig nagyon megszerettem Stellaként, még akkor is, ha elég nagy szemétséget csinált…

Nem hittem volna el pár hónapja hogy ennyire meg fogom szeretni ezt a sorozatot, és láss csodát, engem is meghódított. Megpróbálom mielőbb megnézni az ötödik évadot, hogy a hatodikat már premier-plánban nézhessem :)

862 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply