Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika Végetért az évtized legjobb komédiasorozata

Végetért az évtized legjobb komédiasorozata

3
Oszd meg!

Évente számos új vígjátéksorozat születik meg a tévében jók és rosszak egyaránt, de csak kevés az olyan, amit szívesen beteszel az igazi klasszikusok sorába. Tudod, “Rém rendes család, A dadus, Jóbarátok és…”. Na nálam ide került be a Már megint Malcolm, sőt, hovatovább, ez lett az évtized legjobb vígjátéksorozata, legalábbis nálam. Persze, könnyű úgy ítélni hogy az Így jártam anyátokkal kimaradt, de szerintem az inkább romantikus komédia sorozat, mint vígjáték. (majd ezen állításom nyáron cáfolom/megerősítem, amint legyűröm az első évadot ^^)

A sorozat végig fekete humorral operált, ráadásul olyan művészi szinten születtek meg a vicces szituációk, hogy közben a szereplők jelleme is egyre jobban kiteljesedett, ráadásul tette ezt meg úgy, hogy megmaradt az epizodikus jelleg, Malcolm kalandjaiba ugyanis bármikor bekapcsolódhatsz, csak vigyázz, mert elkap mint a gépszíj, nincs menekvés beszippant, és bármilyen hosszú is a sorozat, egyszer véget ér, aztán nem marad más csak az üresség, és a remény, “van-e még olyan rész amit nem láttam?“. És ekkor rádöbbensz hogy nincs, a legtöbb poén pedig csak először vicces, másodszor már kevésbé… De, ez a széria is bevonult a Buffy és a Gilmore Girls mellé egy (elméletben létező) dobozba, rajta a címke: öt év múlva újranéz. De jó lesz akkor nekem :)

Visszatérve cikkünk alanyára, kérdezhetnétek tőlem, mitől olyan jó ez a sorozat? Hiszen nem szól másról, minthogy van pár átkozottul rossz kölyök, akiknek az a szórakozása hogy a szüleiket az őrületbe kergessék… Erre pedig csak egy választ tudok adni: karakterfejlődés. Ahogy telnek a részek egyre jobban meglátod azt, a srácok mit miért tesznek, és hogy mit gondolnak komolyan, és mit nem. Az ahogy egyre jobban megismered a motivációt, egyre inkább átlátod azt hogy ők kirekesztett srácok, akik csak egymásra számíthatnak, hogy azért terrorizálják különféle csínytevésekkel a szomszédságot, mert megérdemlik. Mert kizárják őket, az iskolai mulatságokból, mert gúnyolják a srácokat a szegénységük és a származásuk miatt. Persze ez nem azt jelenti hogy sajnálni kéne őket, mert ami a legszebb az egészben, hogy ők tulajdonképpen boldogok. Mert bármennyire is szívatják a másikat, bármennyire is tagadják, szeretik egymást. Az egész család. Amolyan rém rendes módra…

Ami a legjobb az egészben, hogy a legtöbb részné még mindig sírva röhögök. (A szomszéddal összefutottam, és imádja a sorozatot, nem győzi megköszönni hogy ‘felhívtam rá a figyelmét’…) Azt hiszem a legfontosabb dolog egy vígjátéknál, hogy megnevettessen. A hét év alatt amíg a széria készült, csodálatos írókat gyűjtöttek össze, és a színészek is szinte összenőttek a karaktereikkel. Isteni volt látni felnőni a gyerekeket, és ami a legdícsérendőbb az egészben, hogy nem laposodtak el a poénok. A hetedik évad lezárása is méltó volt a szériához, az élet megy tovább a maga medrében, és belegondolni is rossz, ha a Fox nem kaszálja el, most írnék a 11. évad fináléjáról…

Értékelés: 10/10
A cím nem hazudik, tényleg ez volt az évtized legviccesebb vígjátéksorozata. Szerencsére megérkezett az utód, a The Middle is van annyira funny mint Malcolm barátunk. Alleluja van nyolc The Middle rész amit még nem láttam, juppé!

882 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

3 Hozzászólások

  1. Minden egyes szavaddal egyetértek.Ezt a sorozatot neked köszönhetem…annyit dicsérted h belenéztem a comedy centralon és hát jó pár boldog órát szereztél nekem ezzel szóval köszi:)
    Fantasztikus sorozat!!!

  2. nekemis egyik kedvenc sorozatommá vált, amikor elkezdték comedyn és akárhányszor is nézek meg egy részt, mindig tudok nevetni. de az a fura, hogy a MITM-t csak nagyon imádni, vagy nagyon utálni lehet, nekem top 5ben van:)

  3. @Ági KÖSZÖNÖM! Ezért jó blogot írni :) Az ilyen kommentekért ^^

    @summer Na igen, ebben nagyon igazad van. Még jó hogy mi imádjuk ^^

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here