Pilotkritika: Trinity kórház

3

Amint megtudtam hogy a tv2 leadja a sorozatot, tudtam jól, a képernyő előtt a helyem. Csalódást kell hogy okozzak, nem Will Smith neje, Jada Pinkett Smith volt a húzóerő… Sokkal jobban motivált Michael Vartan. Szegénykének nem volt sok nagy dobása az Én és a hercegem Bambanő óta, ezért is vártam már hogy végre valami normális szerepben lássam őt. Nos, ez nem igazán valósult meg, Jada végig uralta a pilotot. Persze, ő volt a főszereplő, de azért örültem ha ad egy kis bemutatkozási lehetőséget a többieknek is…

trinity-korhaz

Az első rész alatt kicsit olyan érzésem volt, mintha a terminátor nővéregyenruhát öltene… Igen, nagyon cukorbogár dolog ha egy nővér ennyire komolyan veszi a munkáját, és ennyire nagyon de nagyon segíteni akar az embereken, meg elfelejteni bánatát, meg minden, de ez akkor is, olyan sok volt. Valahogy nem tudtam beleélni magam az egészbe, próbáltam belegondolni milyen lehet Christinának, de végig csak azt járt a fejemben, hogy “te jó ég, ez egy robot“.

Ettől függetlenül mégis volt valami az első részben, ami megfogott. Nem tudom mi, talán az tetszett benne annyira hogy jól vázolták a nővér-beteg kapcsolatot, és az orvos-nővér között megbújó feszültségeket. Az, ahogy az a doki felsőbbrendűen alázta az ápolót, miközben mindketten tudták, a dokinő majdnem megölte a páciensét, nagyon sok izgalmat csempészett az epizódba.

Értékelés: 6/10

Semmi különleges nincs ebben a sorozatban, de van egy kellemes hangulata, ami arra ösztönöz hogy nézd. Mégis, ha megmarad az ami az első részben (terminátor-feeling) fogom és abbahagyom. Majd talán nyár közepén nekifekszem :)

1009 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



3 hozzászólás

  1. Kórházas, tehát ott volt a helyem a premiernél… semmi különleges de nem is rossz. A második részben is marad a robotoskodás.

  2. michael vartan az én és a hercegemben??? wtf.. én csak a bambanőre emlékszek, imdb se írja

    óh és persze ő örökké az alias michael vaughnja marad (számomra) :)

    ps: ennek a jada pinkett smithnek vmi írtó gyilkos tekintete van… jézus.

  3. @Jenny Oh, hát mennyire benéztem! Köszi hogy szóltál, a Bambanőre gondoltam ám :)

    Igen, a soriban még gyilkosabb :)

Leave A Reply