Supernatural – A második évad

8

Nagyon régi restanciámat pótoltam önmagammal szemben: hosszú évek óta mellőztem a sorozatot az életemből. Az okát senki ne kérdezze, magam sem tudom. A lényeg hogy most itt vagyok, és holnap (vagyis ma, éjfél múlt pár perccel) folytatom a harmadik évaddal. De ne szaladjunk ennyire előre.

Leszögezem, imádom a sorozatot, de nem hordok szemellenzőt (mint a Glee esetében), itt látom a hibákat. Nagy kavart éreztem az évad részei közben. Egyszer a “monster of the week” szitu dominált, aztán pedig az évad átívelő szála dominált, a sárgaszemű gonosz démon elkapása és valódi céljának kiderítése. Az e-közé beépített részek pedig afféle töltelékként szolgáltak, amiket ha speciel ki is hagyott valaki, az évad végére szintre hozhatja magát, az ilyet nem szeretem. Jó, voltak nagyon ütős “monster of the week” részek, a kedvencem például a vérfarkasos volt. Emanuelle Vaugier-ről a Smallville óta tudjuk hogy nagy csibész, de itt aztán beleadott apait-anyait, és maga a rész is nagyon izgalmas. Szegény Sam, nagyon megsajnáltam őt a végére. A börtönös epizód is izgalmas volt, amikor a két testvér bent kapta el a gonosz ápolónő szellemét. Szóval kellenek ezek a töltelék részek, csak néha nem éreztem hogy különös jelentőséggel bírna, amit én speciel nem szeretek. Tudjátok, a szerializált sorozatok híve vagyok, az egy rész/eset ritkán fog meg, legutóbb ‘A férjem védelmében‘ c. Julianna Marguiles sorozatnak hódoltam be e-képpen. Érdekes hogy a Supernatural a kettő keveréke, éppen ezért nézem tovább, ha csak a “monster of the week” effektus lenne benne és semmi más, még az ilyen jelenetek miatt se nézném (lenti kép), bár hozzáteszem ilyenből kevés van.

Ami egy cseppet még böki a csőröm. a Winchester fivérek sebezhetetlensége. Jó aláírom, Sam meghalt majd feltámadt, de az előző huszonegy részben súlyosabb sérüléseket nemigen szereztek a srácok… Szerintem a démonok pletykálnak egymás között, és mégiscsak természetfeletti szuper képességekkel rendelkeznek. Sam pedig nem egy Phoebe Halliwell, nem látná előre ha valaki rájuk támadna, eltenné őket láb alól aztán nem lenne fenyegetés a részükre. De úgy tűnik ez eszükbe se jut, inkább kivárják míg a két tesó elintézi őket egyszer s mindenkorra. Lehet hogy én vagyok vaskalapos vagy kevésbé tájékozott a témában, de ilyenfajta spekuláció alapján bármelyik misztikumra építő sorozat alapsztoriját meg lehetne dönteni. Elég lenne pl.: megtudni a világnak hogy léteznek vámpírok, aztán az emberek összefognának és Damon pár nap alatt végleg kimúlna, csodagyűrű és meggyőző erő nélkül. Szóval igen, vaskalapos vagyok.

Ami még negatívum a sírós, szomorú jelenetek. Bármennyire is jó színész Jared  és Jensen, a sírás nem megy nekik. Eléggé szánalmas volt ahogy ott ölelte Dean a halott öccsét és egy könnycseppet sem tudott ejteni érte, holott próbálkozott Jensen rendesen. Persze, egy ilyen sorozatban a macsó pasik ne bőgjék már el magukat, hogy nézne az ki a csodatrendi CW képernyőjén. Azonban akkor ne vágjon Jensen olyan arcot mint aki mindjárt elsírja magát, mert tudjuk hogy nem megy neki. És persze Jarednek sem. Ez van, ők se lehetnek mindenben profik.

Az átívelő szállal kapcsolatban, egy cseppet csalódtam az évadzáró dupla részében. Most komolyan, az volt a terve a démonnak hogy szuper erőt ad több gyermeknek, megvárja míg huszonhárom évesek lesznek, szépen nyírják ki egymást, a legerősebb pedig engedje ki a démonokat akiknek aztán parancsol majd? Ez halál komoly? Bármelyik átlag embert megigézhette volna a sárgaszemű, és akár saját maga is igába hajthatta volna démontársai fejét. Ráadásul egy cseppet erőltetettnek tartottam az évad zárását, miszerint kiszabadult száz démon, Dean már csak egy évad van hátra, szóval nincs nyugi meg civil élet, a harmadik évadban is vagányok leszünk.

A kritika elején figyelmeztettelek titeket hogy ne értsetek félre, szeretem a sorozatot és tetszettek a részek, de a logikai bukfenceket észrevettem, amiknek speciel örülök is, unalmas már hogy mindenhová azt írom mennyire tetszett. Mert az Odaát tényleg egy jó sorozat, Jensen és Jared is remekel ha éppen nem kell sírniuk. Azok a pofák amiket vágnak oltáriak, ráadásul a poénok is ütnek rendesen. Az akciójelenetek kidolgozása is jó, ráadásul a sok WTF pillanat miatt alapból élvezetes nézni a részeket.

Kicsit bánom hogy csak most kezdtem bele, de most már nem lesz megállás. Hátra van még kettő és háromnegyed évad, az ötödik szezon záróját szeretném már ‘realtime’ nézni. :)
Értékelés: 7/10

916 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



8 hozzászólás

  1. @Andris Ma reggel megnéztem a 3.01-et tényleg nagyon jó lett. Amíg lejön a “Másnaposok” c. film megnézek még egy részt. Elhatároztam hogy ma egész nap lustálkodni fogok ^^

  2. Mit is mondjak? Nem igazán értek egyet a kritikával, mint már mondtam is neked. Szerintem ez az egyik legjobb évad, és habár a finálé nem tökéletes, mégis az egyik legjobbra értékelz epizód. Arról nem is beszélve, h sztem ebben a szezonban van pár nagyon jó stand-alone episode: Crossroad Blues, Houses of the Holy, Tall Tales (a szokásos évi fun episode), Heart (örülök h legalább ezt kiemelted), What Is and What Should Never Be.

    Oké szóval amikkel még nem értek egyet, leszóltad az egyik legmegrázóbb jelenetet, ami legjobban bemutatja a testvérek szeretetét (Samet leszurják, meghal, Dean rohan hozzá, majd később feláldozza magát érte). Jah igen és mint mondtam, igenis tudnak sírni :P amijen bőgéseket lerendeznek később is XD

    Ha meg az a bajod h ‘nem lesz nyugi’ a kövi évadban, akkor ne nézd. A sorozat mindig is arról szólt,h két testvér harcol természetfeletti lények ellen. Ha csak a fiúk mindennapjai érdekel, akkor miért nézed? Másik meg a Winchester fiúk ‘sebezhetetlensége’.. ha azok lennének nem kéne folyton a kereszteződéshez rohangálniuk, meg feláldozni magukat egymásért. Ha nem tetszik, akkor későbbi dolgok még kevésbé fognak, mert a dolgok ennél már csak bonyolultabbak lesznek. Ümm.. na asszem ennyi, látod máskor ne mond h írjak véleményt. Nem szeretem ha az egyik kedvenc sorimat így lehúzzák. :P

    bye, Jenny

  3. Érdekes, én pont az általad “monster of the week”-nek nevezett részek miatt szerettem bele a sorozatba, de persze mindenkinek más az ízlése és ez így van jól. Amúgy meg később inkább az átívelős részek lesznek többségben, szóval te jársz jobban. :)

    Nekem a kedvenc részeim az évadból a “Playthings”, “Folsom Prison Blues” és “Tall Tales” voltak, utóbbin végig szakadtam, ez a humoros vonal nagyon megy a srácoknak… XD

  4. @Jenny Sejtettem hogy ilyesmi véleményen leszel, ezért is kértelek meg hogy írj véleményt :) Szeretem ha valaki más szemszögből közelíti meg a dolgot mint én.
    Én se azt írtam egyébként hogy rosszak a “monster of the week” részek, hanem azt hogy nem szeretem azokat a sorozatokat amikben csak ez van :)

    Igen, később valóban lerendeztek bőgőjeleneteket, pl.: a 3.16-ban (ott tartok mostanság^^), de szerintem a 2.22-ben az a sírásnak álcázott valami szörnyű volt… De azóta sokat javultak a srácok!

    Kicsit félreértettél szerintem, azzal amikor azt írtam hogy a szerializált sorozatokat szeretem. Ezt arra értettem, hogy nem csak rohangálnak fel és alá és gyilkolásznak, hanem valami céljuk is van. Mint az első két évadban hogy megöljék a sárgaszeműt, vagy a hármasban hogy megmentsék Deant.

    Oh, igen, egyszer Dean meghalt, apja feltámasztotta, egyszer meg Sam, őt meg Dean. De ezeken kívül nem emlékszem túl sok olyan esetre hogy a kórházban kötöttek volna ki a srácok :)

    És hahha, tévedtél, szerintem a harmadik szezonnal ért csúcspontjára a széria ^^

    Még1er köszi hogy írtál!

    @Kitana Igen, azt el is felejtettem kiemelni (a hármas évados kritiánál már pótoltam), hogy a srácok tényleg nagyon jól tudnak poénkodni. Meg azok a pofák amiket Jensen vág néha, oltáriak ^^

  5. jujj Tibi.nagy pacsi neked :)
    Végre te is nézed ezt a remek sorit.én ugy ahogy van egészben imádom.1-2 véleményeddel énsem értek egyet de jó kritikát irtál :) Azt viszont énis osztom hogy ha sirás akkor Dean odateszi magát.meg ugy a szinészi játéka is picit jobb mint Jarednek bár totál fan vagyok hetente váltogatom öket a HOT listám tetején :) mikor Sam Meghal itt és Dean ott sir felette azon énis nagyon elbögtem magam…szomoru :( ezután jön még a java..

  6. @Tibi Hihi nekem a fő bajom a 3. évaddal az volt h túl rövid XD
    jah meg bela és az akcentusa…

  7. @Kanka Hát, lehet hogy nekem magasak az elvárásaim a síró színészekkel szemben :)

    @Jenny Na nekem nem volt akcentusa Belécskának, sőt, Pikali Gerda (asszem ő volt) nagyon odarakta magát :)

Leave A Reply