Főoldal Kritika és Értékelés FilmKritika Top10 az Évtizedből – Point Pleasant

Top10 az Évtizedből – Point Pleasant [2005]

1
Oszd meg!

Régi motorosok még emlékezhetnek rá, hogy annak idején az RTLes vetítéssel egy időben végig lett blogolva a sorozat. Persze ez még másik szerveren volt. Akkor éltettem eleget ezt a szériát, amivel oly kegyetlenül bánt el a sors hogy pusztán tizenhárom epizódon át szórakoztathatta a nagyérdeműt. Pedig annyival többet megérdemelt volna. Bár azért azt is figyelembe kell venni, hogy a témája kapcsán kimeríthető források álltak a rendelkezésére.
Egy tinédzsersorozat álcája mögé rejtve egy nagyon misztikus valami kerekedett ki az egészből, amiben végül a két főhősünk ősi ellenséggé vált: egyikük a Sátán lánya, míg a másik Isten követeként küzdött meg egymással… Oh, hogy mekkora sztori ez, és milyen jó volt az a tizenhárom rész.

Ritka eset ha a sztori is és a színészek is remekül klappolnak. Annak idején nehezen hittem el hogy Grant Show, aki a Melrose Place-ben egyszerű szépfiút alakított képes ekkora bravúrra, amit a Sátán követeként véghez vitt. Richard Burgi se volt rossz a doki szerepében, de a dicsőség egyértelműen Elisabeth Hernois és Sam Page játékának dukál. Halkan hozzáteszem három részen át Matt Lanter is jelen volt, mint az első komolyabb lehetőség a karrierjében. Hozzá teszem csúfos véget ért a sorozatban…
Ha van rá lehetőségetek mindenképp nézzétek meg ezt a sorozatot. Csak tizenhárom rész, egy nem mindennapi lezárás… Imádni fogjátok :)

664 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

1 hozzászólás

  1. Ó, ezt végignéztem én is az rtl-en. :D Nagyon szerettem, jó kis sorozat volt. Sajnálom, hogy csak ennyit élt meg.
    A két srác pedig tényleg helyes. :D

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here