Filmkritika: Twilight – Alkonyat (2008)

    16
    Oszd meg!

    Biztos sokan gondoljátok, hogy hozzám minden tinicucc eljut, amiért manapság odavannak a fiatalok. Pedig ez koránt sincs így, annyira azért nem követem nyomon a trendeket :) A Twilight-ot is tulajdonképpen csak tegnap néztem meg, és csakis azért mert az unokatesóm nálunk nyaral, és nagyon szereti, így hát együtt megnéztük. Neki jobban bejött, mint nekem, de azért nem unatkoztam olyan látványosan, sőt, akadtak olyan elemei is a filmnek, ami tetszett. Az alábbiakban megpróbálok inkább arra koncentrálni.

    the_twilight_sag

    Színészi alakítás szempontjából semmi komoly baja nincs a műnek. A főhősnő, Kristen Stewart pedig elegánsan volt gyönyörű. Mármint, annyira jól hozta az ártatlan figurát, és látszik hogy a Pánikszoba egykori kislánya ma már egy felnőtt nő. És ami a legjobb, a tehetség nem felejtette otthon a forgatások idejére. Ugyanez viszont elmondható valamelyet Robert Pattinsonra. Én azt vettem észre, ő leginkább a szemével játszik, ami nagyon jó. Mármint, kevesen képesek érzelmeket kifejezni a szemükkel, de Robertnek ez sikerült. Viszont, a legtöbb jelenetben messziről vették, és nem a szemére “fókuszált” a kamera, ezáltal pedig kicsit esetlennek hatott a figura számomra. Nah meg, valószínűleg az én ízlésemmel van a baj, de engem Robert, mint pasi sem nyűgözött le. De persze utóbbi tényleg az ízlések és pofonok kategóriát képviseli.

    A történettel már gondok voltak. Hozzáteszem, remélem, hogy nem a könyvvel, bár azt még nem olvastam, de előbb-utóbb szeretném. Az előzmények kibontakoztatásával túl sokat foglalkoztak, és a film végét átjáró bonyodalom – a Bella megölésére tervezett kisérlet – pedig hirtelen volt. De jobban átgondolva, szükség volt rá, hogy kifejtsék az elejét, hogy Bella magától jöjjön rá kibe – mibe – szeretett bele. Úgy érzem a végét csapták össze. Nem haltunk volna bele ha 10perccel tovább tart a film, és egy jobban levezetett fináléval lehettünk volna gazdagabbak.

    twilight-alkonyat

    Jó, tudom hogy vámpíros film, de istenem ennyire sötét nem lehet. (Itt most a színekre gondolok, még mielőtt…) És mintha még zöldes árnyalatban is úszott volna az egész. A vágás valamelyest újszerűnek hatott, az tetszett ahogy ábrázolták Bella és Edward fáról-fára való játékát, és hirtelen megjelent előttünk a hegy, a gyönyörű horizont. Tényleg, a tájat nagyon szépen prezentálták.

    Értékelés: 6/10
    Összességében, nem hozta a film a tőlem elvártakat, de az is lehet hogy én állítottam túl magas mércét. Számomra nem hozta azt a pluszt, ami miatt számolnám a napokat a New Moon-ig. Ellenben, ha az eljön, nem fogok rá várni fél évet hogy megnézzem.

    Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Félbeszakítom a válaszadást

    Please enter your comment!
    Please enter your name here