Gilmore Girls – 6.21.

0

Többen mondtátok, hogy a hatodik évad nem az igazi. Nos, nekem eddig bejött, és gyanítom ezután se lesz ellenvetésem ellene. Bár megszakadt a szívem de tetszett a Lorelai-Rory összeveszik szál, és April felbukkanása is emelte a sorozat izgalmi állapotát. Szóval, szerintem jó ez :)

Ami az évadzáró előtti részt illeti, nagyon erősnek éreztem, és izgalmasnak. Mondom is miért:
– Jackson rá talál a marihuanára. Annyira vicces volt a reakciója, és önkéntelenül is nevettem, pedig ez egy igazán komoly probléma, hiszen akár el is vehetik a gyerekeiket, ez nem piti ügy. Mégis, annyira bohókásan adták elő hogy nevetnem kellett a szituáción. Amikor hurcolták a zsákot Strarshallowban és összefutottak a papokkal, hehe. A legjobb mégis az volt ahogy Braun Rita (Sooke hangja) a végén olyan halkan mondta “38kg kokain“… Akkor olyan hangosan felnevettem :p

gilmore girls season 6

– Liz terhes lett! És én bedőltem hogy elhagyta őt T.J.! Titeket nem sikerült átvernie? Csak én vagyok ilyen lüke? Olyan megható volt a rész végén az ölelkezős jelenet és Luke arca… Néha olyan jól esnek ezek a romantikus pillanatok :)

– Lorelai ahogy elsírta magát miközben a ‘kétnapigvak’kal volt (aki szerintem nem is volt az, mert mondta hova forduljon Lorelai) aki házat nézett neki, annyira szomorú volt. Szegény Lauren nem tudott sírni, biztos fáradt volt a sok forgatástól, de mentségére sietett Pápai Erika a szipogással és a vágók, akik gyorsan észrevették hogy Lauren nem sír. Sebaj, hat év után megbocsátjuk ha sírni kéne de nem jön össze. Vagy mégse kéne?

– Paris és Doyle mint Logan őrzői, aranyosak voltak nagyon.

794 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply